Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Lehet benne rendszer

2011.10.23. 22:37 Módosítva: 2011-10-24 00:14:55
Március 15-én a sajtószabadság és a demokratikus intézményrendszer védelme, október 23-án már a szociális biztonság, a szolidaritás és a társadalmi mobilitás kérdései is napirendre kerültek a legnagyobb rendszerellenes tüntetésen. A „Nem tetszik a rendszer” mottójú demonstráción kiderült, hogy bár a kormánnyal szembeni oldal új politikai képviseletének keretei még mindig kialakulatlanok, a facebookos civil platform körül szerveződő mozgalom kezd rátalálni a szélesebb tömegeknek is vonzó hívószavakra. Az alternatív államfő megválasztásának ötlete azonban óriási melléfogásnak ígérkezik.

A nyirkos, hűvös idő nem, de az eső megkímélte a belvárosi Szabad sajtó úton gyülekezőket, akiket később a szónokok demokrata, szabadság- és köztársaságpárti polgárokként azonosítottak. A Váci utca sarkáról nehéz volt megállapítani, hogy a Kossuth Lajos utcában hol a tömeg vége, de a hátulról érkezők szerint a résztvevők az Astoriáig kitöltötték a széles sugárutat, ami akár 40-50 ezer embert is jelenthet.

Az urbánus értelmiségtől a hangoskodókig

A hangosítás és a színpadtechnika a civil háttérhez képest ezúttal is meglepően jó volt, és a zenei betétek koncertszerű közvetítése sem hatott idegenül. Egyedül talán a spirituáléként előadott Himnuszt népdalos hajlításokkal továbbtuningoló lány lőtt túl a célon.

A márciusi demonstrációhoz hasonlóan a középosztálybeli értelmiség alkotta a tömeg javát, ám ha kevesen is, most először feltűntek a leszakadó rétegekhez tartozónak tűnők, valamint az előző ciklus Gyurcsány-ellenes tüntetéseiről ismert, hangoskodó figurák is, akiknek párszor sikerült is a tömeg egy részét megorbántakarodj-oztatni. A nemteccikezés gyakoribb és népszerűbb is volt, az egyik technikai szünetben jó fél percig több tízezren harsogták.

Új ziccerek

A „nem tetszik a rendszer” mottó önmagában is kifejezi, hogy az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport körül formálódó mozgalom még nem jutott odáig, hogy konkrét politikai célokat fogalmazzon meg. Az viszont egyértelmű, hogy felismerték, és ki is használják az Orbán-kormány gazdaság-és társadalompolitikája által felkínált ziccerekben rejlő mozgosító erőt.

A legfontosabb ezek közül a szegényeket és az alsó középosztályt sújtó adópolitika, a kaotikus gazdaságpolitika, a munkavállalók kiszolgáltatottá tétele, a hajléktalanok és a mélyszegénységben élők megregulázására hozott intézkedések, az egyetemi tandíjak jelentős megemelése.

A demonstráción ezek a témák jelentős hangsúlyt kaptak. Az első felszólaló a Hallgatói Hálózat képviseletében Papp Réka Kinga volt, aki a hallgatók terheiről, az egyetemisták politikai tevékenységének beszűkítéséről mondott nem túl átütő beszédet. Mint mondta, a diákoknak el kell foglalniuk a nekik járó teret, élniük kell a tiltakozás erőszakmentes eszközeivel, és ki kell kényszeríteniük, hogy a kormány figyelembe vegye az érdekeiket.

A többség kényelme felülírja az emberséget

Utána Jónás Marianna szociálpedagógus következett, aki magyarként, európai polgárként és roma értelmiség nőként mutatkozott be. Bejelentette, hogy a kormány által bevezetett intézkedések miatt anyagi lehetőségei miatt most esélye se lenne diplomához jutni.

Tiltakozott a szegényeket a még szegényebbek ellen hangoló kormányzati lépések, így a mélyszegénységben élőket megbélyegző közmunkaprogramok és a hajléktalanok kiszorítása ellen. A többség kényelme felülírja az emberséget, mondta.

Miután a kivetítőn az 56-os lyukas zászlóba montírozott két konferanszié, Kulka János és Csákányi Eszter a Dörner-ügy kapcsán erős kifogásokat fogalmazott meg a kulturálisnak álcázott politikai döntések ellen, Istvánffy András, a facebookos platform leginkább politikainak tekinthető képződménye, a 4K koordinátora következett.

Orbánék elárulták 56-ot

Márciusban Istvánffy mondta a legerősebb beszédet, és a tudósító véleménye szerint ezúttal is ő érzett rá a legjobban a közönségre. „A harmadik köztársaságot Orbán Viktorék megdöntötték, és ami helyette épül, az nekünk nem tetszik” – jelentette ki, miután arról beszélt, hogy Orbánék elárulták 56-ot.

A rendszerváltás igazi bukását maga az Orbán-rendszer jelenti, utalt Orbán Viktor szerepére egyrészt a rendszerváltás kikényszerítésében, másrészt az akkor felállított közjogi rendszer mostani lebontásában. Istvánffy ügyesen érzékeltette az összefüggést a jogállam szétverésével kapcsolatos, sokak számára meglehetősen absztrakt sérelem és az olyan húsbavágó ügyek, mint a létbizonytalanság és a szociálpolitikában megtestesülő állami szolidaritás kiiktatása között, és kitért az ezeket elfedő kormányzati cinizmusra is.

Ezúttal magunknak kell kivívni a szabadságot

Istvánffy szerint nem becsültük meg az 1989-ben felépült demokratikus struktúrát, mert a világpolitikai változás eredményeként kaptuk, és nem magunk harcoltunk meg érte. Ehhez ugyan a Kádár-kor demokratikus ellenzékének tagjai biztosan szívesen fűznének pár lábjegyzetet, a gondolatmenet folytatásával, miszerint most a demokratikus erők csak maguk vívhatják ki az alkotmányos korrekciót, és az ennek nyomán felálló rendszer épp ezért lehet majd tartósabb, nehéz lenne vitatkozni.

Ha ismét szabad országban akarunk élni, nincs más lehetőség, meg kell szervezni a még hiányzó politikai képviselet erőit, mondta. És mivel magában egyik sem tud sikeres lenni, meg kell teremteni az összefogásukat a köztársaság újjáépítése érdekében.

Bibó és a Magyarország Rt.

Dénes Balázs, a Társaság a Szabadágjogokért elnöke szintén a demokratikus erők előtt álló feladatokra és azok hátterére fókuszált, de a gyors tempó és a beszéd cizelláltsága miatt a közönség egy része nehezen tudta követni az Istvánffyénál egy fokkal elvontabb beszédet.

A népnemzeti-giccsnemzeti együttműködésről, Adynak az új példaképnek megtett Széll Kálmánról írt százéves értékelésének mai áthallásairól, Bibóról és a „Magyarország Rt.” részvényeseiről szóló gondolatok mellett voltak könnyebben befogadható, nagy tapsot arató mondatai is.

Ilyen volt, hogy, azt szeretné, a szabadság és a demokrácia a hatalom, és ne csak a polgárok eszménye legyen, vagy hogy a demokraták nem félnek kivenni a részüket a most kezdődő munkából. Ha nem tetszik a rendszer, mondta Dénes, meg kell fogalmazni, és meg kell üzenni a hatalomnak, hogy milyet szeretnénk.

Törvényesség és igazságosság

Beszéde végén a filozófus Kis János által pár hete a Magyar Narancsnak adott interjú záró gondolatát idézte, miszerint létbiztonság nélkül nincs jogbiztonság, törvényesség nélkül nincs igazságosság, sajtószabadság nélkül nincs demokrácia. Kis az interjúban pontosan arról beszélt, ami a tüntetés tanulsága is: az alkotmányosság, a jogállam és a szabadság ügye összefügg a  létbiztonság, a munkavállalói érdekek, a szolidaritás kérdéseivel, az absztraktabb és a húsbavágó sérelmek orvoslására tett javaslatok együtt egy új baloldali program sarokkövei lehetnek.

Egy meglepő javaslat

A záróbeszédet Juhász Péter, a TASZ munkatársa, a demonstráció egyik fő szervezője mondta, az Istvánffy és Dénes által megkezdett gondolatmeneteket folytatva. A láthatóan jól megkomponált és egymáshoz igazított felszólalások egyetlen igazán meglepő pontja ekkor következett; az összefogás és a követelések megfogalmazása mellett Juhász konkrét lépéseket is meghirdetett.

Azt, hogy kiosztottak ötvenezer sajtókártyát, hogy a tüntetők észrevételeket tehessenek a szervezőknek a tapasztalataikról, 2011-ben legfeljebb megmosolyogtató, miként az is, hogy felkértek mindenkit, ajánlja ismerősei, szomszédjai figyelmébe a „millás” Facebook-csoportot („hogy együtt lehessünk”).

Az azonban tökéletesen érthetetlen, hogy milyen politikai elvárásokat fűznek, milyen kommunikációs és egyéb stratégiai előnyöket remélnek egy „alternatív köztársasági elnök” megválasztásától és március 15-i beiktatásától.