Koporsóval búcsúztatták az élő polgármestert
A balatoni településen ismeretlen emberek olyan plakátokat ragasztottak fel a patikától az italozóig a falakra, vitrinekre, amelyek tetején fekete kereszt látható, és egy "Búcsúzunk" felirat alatt ez áll; "Balatonfenyves Lombárizmus, 1991-2011, demokratikus diktatúra, élt 20 évet".
A helyi turisztikai iroda elé, az iskolába igyekvő gyerekek és szülők útvonalán elhelyezett koporsón a polgármester neve szerepelt, a ládán három vörös szegfű volt, előtte pedig mécses.
Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek azt mondta: a házi készítésű, koporsónak kinéző ládát és a plakátokat keddre virradóra helyezték ki ismeretlen személyek. Hozzátette: a plakátok szövege alkalmasa arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, ezért a rendőrség vizsgálja a történteket.
A nyomkereső kutyákkal kivonuló rendőrség egy időre lezárta az érintett utcaszakaszt.
Lombár Gábor elmondta, hogy nem először éri ízléstelen támadás egy kisebb, általa jól ismert személyekből álló csoporttól, amely vélt vagy valós sérelmeikért kíván így bosszút állni rajta. A plakátokon szerepel egy idézet, amely a polgármester-választáson alulmaradt egyik jelölt plakátjain és egy helyi honlapot hirdető reklámanyagon is megtalálható.
"A mostani akció azért különösen ízléstelen, mert úgy érzem, már a bőrömre megy" - fogalmazott a kórházból napokban kiengedett, a közelmúltban komoly műtéten átesett polgármester. Hozzátette: ez messze túlmutat a szabad véleménynyilvánításon, amivel nemcsak a személyét sértették meg, hanem a fenyvesi demokráciát és a 20 éve hivatalban dolgozó képviselőket, önkormányzati alkalmazottakat is.
Tóth József, a helyi turisztikai iroda vezetője gyomorforgatónak nevezte a történteket. Közölte, aláírásgyűjtési akcióba kezd az ilyen ellenzéki megnyilvánulások, viselkedés ellen, és rendőrségi feljelentést tesz félelemkeltés miatt.