Útban van a szovjet emlékmű Pásztón

2011.10.25. 15:35

Áthelyeznék a köztemetőbe a szovjet emlékművet Pásztón, de ehhez még nem kapott engedélyt az önkormányzat az orosz nagykövetségtől. Csütörtökön a Magyarok Világszövetségének helyi szervezete tüntetést szervez az emlékmű eltávolításáért.

A képviselő-testület még 2009-ben döntött arról, hogy elbontják és a városi köztemetőben építik újjá a Csillag téri emlékművet, mondta Sisák Imre polgármester. Az áthelyezést már kezdeményezték a Hadisírgondozó Irodánál.

A budapesti Orosz Konföderáció nyilvántartása szerint az emlékmű alatt 26 szovjet katona nyugszik, így az áthelyezéskor az önkormányzatnak nyilatkoznia kellene a katonák földi maradványainak exhumálásáról és méltó áttemetéséről, mondta Sisák Imre.

A terület építésvezetőjének elmondása szerint nem nyugszik szovjet katona az emlékmű alatt, mivel az eredeti szovjet emlékművet 1956-ban megrongálták és lebontották. Az új emlékmű 1970-ben, a térnek egy másik pontján épült meg, és oda nem temettek szovjet katonákat.

Az ügyben a polgármester levelet írt az orosz nagykövetnek még májusban, hogy járuljon hozzá az emlékmű áthelyezéséhez. Erre a levélre még nem érkezett válasz. A polgármester elmondta, ha megkapják az engedélyt, akkor az önkormányzatnak kell majd gondoskodnia az áthelyezés anyagi fedezetéről.