Részben beismerte bűnét az ál-államtitkár
"Munkához szerettem volna jutni" - védekezett a bíróságon Gergely János, aki elmondta: a Közbeszerzési Értesítőből szerzett tudomást arról a két projektről, amiknek általa feltételezett döntéshozóit megkereste.
A vádlott - aki ellen hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt indult eljárás - Szaló Péternek, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkárának adta ki magát, és így kereste meg 2009 júliusában az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjét.
A telefonbeszélgetés során felajánlotta segítségét az igazgatóságnál folyamatban lévő uniós projektek sikeres lebonyolításához. A vádlott azt ígérte, hogy az egyik folyó revitalizációjához a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tartalékalapjától egyszeri, vissza nem térítendő támogatást szerez. Ennek fejében azt kérte, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesének kilétét az eredmény hivatalos kihirdetése előtt közöljék vele.
A gyanút fogó igazgatónak beismerte ugyan, hogy nem ő az államtitkár, ám állította: annak megbízásából jár el. Az igazgató ezt követően megszakította a kapcsolatot a férfival, aki pár hónappal később hasonló trükkel kereste meg Nádudvar polgármesterét. Neki is Szaló Péternek adta ki magát, és egy beruházás önerejének előteremtéséhez ajánlott segítséget, ezért 6-7 millió forintot kérve, de ott is lelepleződött - olvasható a vádiratban.
A férfi a tárgyaláson azzal védekezett: először valóban az államtitkár nevén mutatkozott be, de a második találkozón már mindkét esetben felfedte kilétét. Tagadta, hogy ekkor azt állította volna: Szaló Péter nevében jár el, csupán azt állította, hogy ismeri az államtitkárt.
Elmondása szerit nem ígért állami pluszforrást, mert nem is volt olyan kapcsolatrendszere, amelyen keresztül ezt el tudta volna intézni, csupán saját cége pályázatíró képességeit ajánlotta fel. Hozzátette: pénzt nem kért, hanem azt próbálta elérni, hogy megbízást kapjon épületgépészettel foglalkozó vállalkozása.
A tárgyalás kezdetén elhangzott: a férfi 2005 elején adócsalásért és okirat-hamisításért 10 hónap, 2009-ben csalásért 1 év 4 hónap, felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Tavaly két lopási ügyben pénzbüntetésre, illetve közérdekű munkára ítélték, emellett jelenleg is folyik ellene eljárás egy 8 és egy 20 milliós csalási ügyben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
50 perce
- Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
2 órája
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?
Ugyanaz a bér, ugyanaz a munka, alacsonyabb képesítés.
3 perce
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
3 órája
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Címlapon
Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos számolt be a részletekről.
1 órája
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
4 órája
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel
Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.
2 órája
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
7 órája
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04