Rohad a demokrácia

Lawrence Lessig amerikai jogász-filozófus a legjobb egyetemeken tanított  (Harvard, Stanford), nagyon fontos jogászokkal dolgozott együtt (Barack Obama, Antonin Scalia), és már legalább két provokatív ötletével vált a tudományos élet iránt amúgy kevéssé érdeklődők számára is fontossá. Egyrészt ő találta ki a Creative Commons intézményét, ami megkönnyíti a szerzői jogok értelmezését azoknak, akik szellemi termékeiket készek megosztani. (Az internetes megosztásokhoz szabott jogi keretet képregény formájában itt  ismerheti meg.)

Másrészt úgy véli, hogy az amerikai demokrácia nagyon rossz állapotban van, és van terve is a reformra. A lobbizást megtiltaná, és komolyan átalakítaná a kampányfinanszírozás rendszerét is. Ötletei annyira népszerűek, hogy hívei gyűjtést indítottak, hogy indulni tudjon 2008-ban Kaliforniában az elhunyt Tom Lantos helyére. Ő azonban nem élt a lehetőséggel.

Lessiget mindig is érdekelte a politika, tinédzserkorában a republikánus párt ifjúsági szervezetének tagja volt, és fiatal jogászként kifejezetten jobbos-libertariánus nézeteket vallott. Aztán az angliai Cambridgeben filozófiát is tanult, és ennek hatására kissé balra tolódott. Libertariánusból inkább liberális lett, és elkezdett komolyan foglalkozni a nyugati demokráciák állapotával.

Lessig mostanában korrupciókutatással foglalkozik. Ez volt a fő témája hétfői budapesti előadásának is, amit a CEU-n (Central European University) tartott. A rendkívül szórakoztató előadást angol nyelven itt meg is nézheti, (Lessig a 15. percben lép színpadra). Kedden magyar újságírókkal beszélgetett, az alábbi összegzés jórészt az ott elmondottak alapján készült, néha kiegészítve az előadáson elhangzottakkal. Lessig gondolatait témakörök szerint rendszerezve közöljük.

A magyarokról

Lessig 1982-ben látogatott először Magyarországra, aztán jött 1992-ben, 2002-ben és most, 2011 végén. Minden látogatásakor úgy érezte, hogy vendéglátói egyre pesszimistábbak. „Mintha folyamatosan hanyatlana az ország.” 1982-ben szerinte a magyarok úgy érezték, hogy az összes többi kommunista ország előtt járnak. 1992-ben ez az előny érzése elmúlt, de azért még érzett magabiztosságot. 2002-ben pesszimizmust, most pedig mély pesszimizmust tapasztalt.

A fejlett demokráciák korrupciójáról

Lessig szerint kétféle korrupció van: a közvetlen megvesztegetés, amikor lefizetnek valakit valamiért; illetve a függőségi korrupció. Az elsőt szerinte a demokráciák képesek legyőzni, annak tömeges előfordulását megfékezte a fejlett világ. A második viszont virágzik, és jórészt teljesen legális.

A függőségi korrupció azt jelenti, hogy a politikusok üzleti vállalkozásként fogják fel hivatásukat. Az USA-ban szerinte két nagy függőségi rendszer hálózza körül a politikát: a lobbisták és a kampányfinanszírozás. A lobbisták befolyása egyrészt hatalmasra duzzadt, másrészt a politikusok fele lobbistának megy, ha befejezi népképviseleti tevékenységét. Vagyis már előre azon gondolkoznak, hogy melyik szektor ad majd nekik kényelmes állást. Aki viszont maradna politikus, az az újraválasztása miatti aggodalmában a következő kampánya finanszírozására figyel, és ezért áll a cégek befolyása alatt.

Lessig szerint ezért nagyon rossz állapotban van az amerikai demokrácia, annyira rosszban, hogy már nem is képes korrigálni önmagát. Az amerikai népképviseleti rendszert egy olyan rákos beteghez hasonlította, akiben már annyi áttét van, hogy nincs reménye a radikális beavatkozás nélküli gyógyulásra. Szerinte csak kívülről lehet kikényszeríteni a változást, vagyis a nagy pártoktól nem lehet várni korrekciót.

Lessig szerint nem véletlen, hogy a hagyományos pártrendszeren kívüli, civil kezdeményezések most ennyire népszerűek az USA-ban. Jobbról a Tea Party mozgalom, balról pedig az Occupy Wall Street vált látványossá. Egyikkel sem tud ugyan azonosulni, de azt mondja, hogy ezek a rendszeren kívüli, civil kezdeményezések nagyon fontosak.

Megoldás a Nyugatnak

Az amerikai politikai rendszer megtisztulása akkor jöhet el, ha a választók és a politikusok között csak közvetlenül lehetséges pénzmozgás, és ezek is csak ellenőrzött, kis összegek lehetnek. Javaslata szerint minden választáskor minden szavazó kaphatna például az államtól egy ötven dollár értékű utalványt. Ezekkel lehetne kizárólag támogatni a jelölteket, és így a céges adományok és egyéb hatalmas összegek soha többé nem befolyásolhatnák a politikusokat.

Megoldás a Keletnek

Az erősen korrupcióra, kliensrendszerre épülő társadalmakban a kibontakozás egyetlen lehetséges útja Lessig szerint a független sajtó megerősödése. Csak a semleges és magabiztos sajtó képes arra, hogy elhitesse a társadalommal, hogy a hagyományos klientúrarendszeren és megvesztegetési hálón túl is létezhet erő, ami összetartja a társadalmat.

Az átláthatóság még nem megoldás

Lessig szerint a nyugati jogvédő szervezetek többségének nagy hibája, hogy követeléseik kimerülnek az átláthatóság erőltetésében. Ennél sokkal kritikusabbnak kellene lenni, és a rendszert magát kellene támadni. „Attól, hogy a politikusokra ki kell írni, hogy milyen cégek támogatták őket, csak úgy fognak kinézni, mint a sportolók” – utalt arra, hogy milyen lenne, ha például Fónagy János egyik gallérjára a Mol, a másikra az OTP logója lenne hímezve, a zakója hátán pedig egy óriási Közgép felirat díszelegne.

A transzparencia fontos, de nem lehet cél, hanem csak eszköz. Attól, hogy látjuk, hogy kit milyen érdekek mozgatnak, a rendszer még nem fog megváltozni, hanem az emberek a rendszeren belül választják majd ki kedvenceiket. Megjegyezte, hogy Romániában például már többször újraválasztottak olyan képviselőt, akit korrupcióért jogerősen elítéltek.

A következő példát hozta még fel: sokat számított a Mexikói-öbölnél történt olajkatasztrófa idején, hogy leküldtek egy webkamerát, ami folymatosan közvetítette, hogyan ömlik az olaj a tengerbe, mert a látvány sokkoló volt, és ezért sokakat érdekelni kezdett a téma. A lyukat viszont a kamera nem tömte be.

A közvetlen demokráciáról

Bármennyire is erős kritikusa Lessig a népképviseleti demokráciáknak, nem hisz a népszavazásokban. Sőt bénának tartja őket.

Szerinte helyes, hogy a politikusok főállásban politizálnak, mert gyerekek, munka és szórakozás mellett senki sem képes törvénytervezeteket olvasgatni, és ezt nem is lehet elvárni.

Másrészt a népszavazások kérdései sokszor értelmetlenek, megtévesztők, a valódi célok elbújnak. Például ha azt kérdezik, hogy „egyetért-e ön azzal, hogy a környezet védelmének magasabb szintje érdekében, a fenntartható fejlődés és az energiabiztonság szempontjait figyelembe véve módosuljon a 2011/VI/C törvény?”, akkor az simán lehet, hogy a valóságban arról szól, hogy egy cég eddig tiltott helyen akar olajvezetéket építeni. Vagyis a demagógia melegágya lehet a népszavazás.

Azt a rendszert viszont jónak tartaná, ha a lakosságot reprezentáló, de véletlenszerűen kiválasztott nagyobb tömeg rendszeresen felmentést kapna a munkavégzés alól, és eljárnának mondjuk háromhetes ciklusokban törvényeket alkotni.

Az EU alapvető problémájáról

Lessig euroszkeptikus. Szerinte a felülről irányított és nagyon bürokratikus integráció működésképtelen. Jól példa a két unió (amerikai államok illetve európai) közti különbségre az alaptörvényeik befogadhatósága: míg az USA alkotmánya rövid és mindenkinek érthető, addig az EU alapszerződése (a lisszaboni szerződés) elképesztően hosszú, és még jogászoknak is szakképzettség kell az értelmezéséhez.

Lessig szerint ez a túlbürokratizált és átláthatatlan rendszer Európában erősíteni fogja a szélsőséges erőket. „Ha elromlik valamilyen bonyolult géped, és esélytelen, hogy meg tudd magadnak szerelni, akkor üvöltesz, és rugdosod a bekrepált masinát. Így van ez a politikában is.”

Ugyanakkor Lessig szerint Európa államainak szükségük volna a nagyobb összefogásra, de arra figyelmeztetett, hogy felülről erőltetve ez nem fog menni. A választóknak át kell tudniuk élni, mikor miről ki dönt.

A kétharmados törvényekről

Lessig kilenc éve Kalifornában él, és ebben az államban különösen nagy a kétharmados törvények aránya. Szerinte ezért ment csődbe Kalifornia. „Egyszerűen semmilyen fontos dolgot nem bírnak meglépni, mert senkinek sincs kétharmada.” Szerinte minél több a szupertöbbséget követelő törvény, annál kevésbé hatékony a demokrácia.

Magyarországon ezeket a törvényeket nevezik újabban sarkalatos törvényeknek, és éppen a legfontosabb ügyek tartoznak ide. Lessig szerint ez baj.

A lengyelpiactól a kalózokig

Lessig a nyugati társadalmi rend hanyatlását látja egy érdekes párhuzamban. Azt mondta, hogy a 80-as években Kelet-Európában utazva azt tapasztalta, hogy az igazán „cool” (menő) fiatalok a feketepiacról beszerzett farmerben feszítettek, és nyugatról csempészett zenét hallgattak. Vagyis a törvények kijátszása kifejezetten státuszszimbólummá vált, és ebben ő akkor a kommunista rendszerek teljes kudarcát látta.

Szerinte nagyon hasonló a helyzet most nyugaton. Az illegális netes letöltés lett a cool, a törvények kijátszása büszkeségre okot adó normává vált. Ez viszont nagyon veszélyes, mert a fiatalok között a törvények kijátszása értékké válik, ami általában veszélyes a társadalomra nézve. Éppen ezért a törvényeknek alkalmazkodniuk kellene a valósághoz, mert különben szétesik ez a világ is.