Háromhavi pótlék lesz az egészségügyben

2011.11.25. 18:24

Egyszeri kifizetésként decemberben háromhavi pótléknak megfelelő összeget kapnak az egészségügyben, elsősorban a sürgősségi területen dolgozók – közölte Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára.

A Zala Megyei Kórház sürgősségi osztályának átadásán részt vevő helyettes államtitkár azt mondta, hogy 42 ezren számíthatnak az egyszeri kifizetésre, és ezt jövőre rendszeressé kívánják tenni. A tárcánál az egészségügyi termékadóból befolyó összeg megduplázásával több mint hárommilliárd forintot tudnak az idei többletjuttatásra fordítani.

Abban azok részesülhetnek, akiknek a szakmája a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény végrehajtási rendeletében tizenöt jogcím egyikeként szerepel, például a traumatológiákon, az intenzív osztályokon, patológiákon, fertőző részlegekben dolgozók vagy a vonuló mentők.

A juttatás minden érintett intézmény dolgozóira, vagyis az egyházi kézben lévő kórházakra, alapítványi szolgáltatókra vagy járóbeteg-rendelőkre is vonatkozik. Az érintettek a törvényben meghatározott pótlékalap 120-150 százalékát kapják, ezt szeretné a tárca a jövőben rendszeressé tenni, és ez személyenként nagyjából 7 és 70 ezer forint közötti összeget jelentene.