Darák Péter lehet a Kúria vezetője
A Népszabadság bírói körökből úgy értesült, hogy Darák Péter, a Legfelsőbb Bíróság bírája, az ELTE-ÁJK pénzügyi jogi tanszékének adjunktusa esélyes a Kúria élére. A Fideszben és a KDNP-ben Czine Ágnest, a fővárosi ítélőtábla büntető kollégiumának a vezetőjét is a komoly nevek közt említették.
Rajtuk kívül felvetődött még Kemenes Istvánnak, a szegedi ítélőtábla kollégiumvezetőjének, illetve Erőss Mónikának, a Fővárosi Bíróság csoportvezető bírájának a neve is.
Az államfő kedden konzultál Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel az igazságszolgáltatási reformról, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyett január elsejével létrehozott Kúria, illetve az Országos Bírósági Hivatal (OBH) élére is december 15-ig kell megneveznie a jelölteket.
A Népszabadság korábban úgy értesült, hogy az OBH élére Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke lehet esélyes. Handó Tünde Szájer József fideszes EP-képviselő felesége.