Magánszemély identitása kifejezésére zászlót lengethet

2011.12.23. 14:37
Új törvény rendelkezik Magyarország címeréről és zászlajáról, valamint kitüntetéseiről. A zászlót kulturális kiállításon ezentúl csak miniszteri engedéllyel lehet kitűzni, de magánember nemzeti identitása kifejezésére lobogtathatja.

A kereszténydemokraták nem csak a családok védelmével, nemzeti jelképeinkkel is kiemelten törődnek, külön törvényt készítettek a címer és a zászló használatáról. A törvényhez több tucat módosító indítvány érkezett, ezek nagy része nyelvhelyességi volt. A helyesség kifejezés senkit se zavarjon össze, a módosítók egy része inkább ront, mint javít a szövegen, Koncz Ferenc javaslatára például a 24. paragrafus 2. bekezdés a) pontjából töröltek egy „a” névelőt, mert Koncz azt hitte, az Magyarországra vonatkozik. Pedig valójában egy birtokos szerkezetben a „kialakítása” szóra. Érdemi módosítás viszont, hogy a jövőben a kormány Nemzeti Címer Bizottsága véleményezi a helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok címerének címertani szakszerűségét.

A törvény szabályozza, hogy Magyarország zászlaját és lobogóját –melyek közti különbség kifejtésére valamiért nem jutott hely az amúgy kiemelten a kérdéssel foglalkozó törvényben – szélsőséges időjárási körülmények között be, illetve le lehet vonni. A törvény szerint a jövőben miniszteri engedélyhez kötött, hogy valaki használhatja-e a zászlót vagy a címert nemzetközi vásáron vagy kulturális eseményen. Az zászló és a címer szerepeltetése termékek csomagolásán is miniszteri engedélyhez kötött.

Magánszemélyek viszont használhatják a címert és a zászlót a nemzethez tartozásuk kinyilvánítására.

A törvény rendelkezik az állami kitüntetésekről is. Ez javarészt arról szól, hogy az eddig Magyar Köztársasági elnevezésű kitüntetésekből törlik a Köztársasági kifejezést, másrészt bevezetik a Szent István Rendet, mint legmagasabb kitüntetést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Belföld
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.

43 perce

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.

március 18., 12:23

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.

március 18., 11:39

  • Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

1 órája

  • Címlapon
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

6 perce

  • Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.

5 órája

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

1 órája

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.

5 órája

  • Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.

március 18., 09:20

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Címlapon
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében

Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.

34 perce

  • Címlapon
Szabad Európa: Létrehozták a cigánymentes falut, de egy család kijátszotta a rendszert

Szabad Európa: Létrehozták a cigánymentes falut, de egy család kijátszotta a rendszert

„Nem azért végeztem el a jogi egyetemet, hogy egy polgármester mondja meg, hova költözhetek.”

2 órája

  • Címlapon
Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Lejtőre kerültek az árak.

10 perce

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15

  • Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

A lakásban nem volt érzékelő.

március 18., 07:51