Sarkozy is írásba foglalta aggodalmait Orbánnak

2012.01.09. 16:52
A francia cégek magyarországi helyzetéről váltott levelet egymással Nicolas Sarkozy francia elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Sarkozy szerint a közlekedési és a médiaszektorban jól alakult az együttműködés, de több ügyben nem sikerült megoldást találni a nehéz helyzetbe került francia befektetők számára.

Orbán Viktor miniszterelnök elküldte válaszlevelét a francia államfőnek - reagált Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője arra a sajtóértesülésre, amely szerint a tavalyi év végén Nicolas Sarkozy levelet intézett Orbán Viktorhoz, s ebben a francia cégek magyarországi helyzetével kapcsolatban is érdeklődött. "Arra nincs felhatalmazásunk Nicolas Sarkozytől, hogy az általa kezdeményezett levelezés tartalmáról tájékoztatást adjunk" - mondta a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter hozzátette: ami a két ország gazdasági együttműködését illeti, a magyar miniszterelnök az Európai Néppárt alelnökeként gyakran találkozik Nicolas Sarkozyvel, és az egyik legutóbbi találkozójukon személyes megbízottak kinevezésében állapodtak meg.

"Az ő munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy a nyitott kérdésekre közös megoldásokat találjunk" – mondta a szóvivő. A Magyar Narancs hétfőn ismertette a honlapján Nicolas Sarkozy tavaly novemberi, párizsi keltezésű levelét, amelyben felidézte, hogy korábban, 2010 végén tájékoztatta Orbán Viktort azokról a nehézségekről, amelyekkel több francia vállalat is találkozott magyarországi tevékenysége során, s amelyek "aggodalmat keltettek bennük". Akkor megállapodtak abban - folytatta -, hogy megbíznak két közvetítőt a "nehéz ügyek rendezésének megkönnyítésével". A francia elnök szerint közel egy évvel e kezdeményezés elindítása után megállapítható, hogy a közvetítők, Madarász László és Paul-Henri Ravier tevékenysége pozitív volt, amint arról közös jelentésük is tanúskodik.

"Tagadhatatlan, hogy ez a közvetítés lehetővé tette, hogy konkrét megoldásokat találjunk olyan szerződések keretében, amelyek révén bizonyos érintett projektek jövőjét egy jobb légkörben tudjuk elképzelni. Különös elégedettségemre szolgál, hogy két rendkívül kényes kérdésről - a közlekedési és a médiaszektorban - a közelmúltban olyan megoldás született, amely tudomásom szerint minden érintett felet kielégít. Személyesen is szeretném megköszönni önnek közbenjárását ebben az ügyben" - olvasható Sarkozynek a Magyar Narancs által fordított levelében.

Kiemelte ugyanakkor, hogy nem minden kérdést sikerült megoldani. Ezzel összefüggésben azt javasolta Orbán Viktornak, hogy zárják le a közvetítők feladatait, ezt követően pedig mindketten arra biztassák az érintett feleket, hogy tárgyaljanak a fennmaradó problémák gyors és kielégítő megoldása érdekében.

A francia elnök hozzáteszi, hogy "az új magyar szabályozási vagy törvényhozói intézkedésekkel kapcsolatos nehézségeket" érintően a közvetítőknek természetesen szinte semmilyen cselekvési lehetőségük nem volt. "Olyan területekről van szó, ahol kizárólag ön képes kielégítő, a belső piacra vonatkozó szabályoknak megfelelő megoldást találni, s ezek a szabályok a mi közös javaink az Európai Unió keretében" - írta a magyar kormányfőnek, hangsúlyozva, hogy nem titkolja aggodalmát a közszolgáltatások koncessziójával - például Budapest vízszolgáltatását vagy az energiaszektort érintően -, illetve legújabban az étkezési jegyek esetével kapcsolatban.

Nicolas Sarkozy kifejti, hogy példás kétoldalú kapcsolatokat kíván és azzal zárja sorait: meggyőződése, hogy a Magyarország és Franciaország közti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok lehetővé tudják tenni, hogy a két ország még közelebb kerüljön egymáshoz.

Idén januártól állami monopólium lett Magyarországon az étkezési jegy kibocsátása. A kormány lépése ellen már tavaly, a tervek nyilvánosságra kerülésekor több érintett cég, így az étkezési utalvány forgalmazásra szakosodott három francia tulajdonú vállalat, az Edenred, a Le Cheque Déjeuner és a Sodexo is tiltakozott.

A vitás kérdések közé tartozott a pécsi vízmű ügye is. Pécs 2009 októberében felmondta a helyi vízszolgáltató Pécsi Vízmű Zrt.-vel kötött szolgáltatási szerződést, és átvette a városi vízközműveket, miután a francia Suez Environnementtel határidőre nem egyezett meg a cég kisebbségi tulajdonrészének visszavásárlásáról. Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég ellenőrzése alá vonta a vízmű épületét, és kizárta a Pécsi Vízmű vezetői körét.

A Magyar Narancs cikkében azt állította, hogy a magyar miniszterelnök nem válaszolt a francia elnök levelére.