Szabina
-2 °C
15 °C

Bajnai nem döntött, az élre áll-e

2012.01.10. 21:16
Ma még nem lehet tudni, hogy egy párt vagy valamilyen ellenzéki összefogás győzheti le a Fideszt a következő választáson, de az átfogó elégedetlenség nagy többséget hozhat az ellenzéknek - mondta Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Bajnai nem döntötte el, élére állna-e egy kormányváltó politikai erőnek.

A cikk nem zászlóbontás, csak egy cikk, ami nem szól többről, mint egy cikk, mondta Bajnai Gordon arról a blogbejegyzésről, ami a Haza és Haladás nevű közalapítványának a honlapján jelent meg hétfőn. Hozzátette, azt látja, hogy rossz kormányzás folyik, ami ellen mindenkinek tennie kell valamit. Úgy érzi, hogy egy volt miniszterelnöknek meg kell szólalnia, ha azt látja, hogy nagy veszélyben az ország, fel kell hívnia a figyelmet, hogy a szakadék szélére érkeztünk.

Arra a kérdésre, hogy mégis mit szándékozik tenni, Bajnai közölte: mindent megtenne, hogy jó kormányzás legyen, de nincs olyan mániája, hogy neki kell az élre állnia. Azt is tagadta, hogy írásával és alapítványával egy új baloldali pártot készítene elő. Véleménye szerint még nem tudni, hogy a következő választáson egy párt vagy valamiféle ellenzéki összefogás győzheti-e le a Fideszt, mint ahogyan azt sem, ki lesz az a személy, aki az élére állhat a kormányváltó erőnek.

Arra kérdésre, hogy ő maga vállalná-e, Bajnai azt mondta, hogy erről még nem döntött. Azt mondta, hogy  bárki kerül is az élre, az alapítványa "segítené szeretné azokat, akik megváltoztatnák a rossz rendszert és jó rendszert csinálnak belőle". A volt miniszterelnök ezután az interjú végéig vagy tucatszor használta a "jó kormányzás" kifejezést.

Bajnai véleménye szerint az ellenzéknek nem elég egyszerű többséget szereznie, a biztos kormányzáshoz jónéhány mandátumos többség kell majd. De lát erre reményt, mert az átfogó elégedetlenség szerinte nagy többséget hozhat a kormányváltó erőknek.

A volt kormányfő a Fidesszel kapcsolatban annyit mondott, hogy rossz gazdaságpolitikát folytatnak: felélték a nyugdíjpénzeket, illetve a külföldi befektetők és a bankok bizalmát. Amit most a helyes fordulathoz tenni kellene, az nem érdeke a kormánynak, hiszen 180 fokkal kéne visszafordulniuk. Ezért Bajnai egy, a Fideszen belül lezajló kormányátalakítás helyett inkább a kormányváltást tartja valószínűbbnek.