Navracsics: A járások számán nem lehet változtatni

2012.01.19. 15:14
Logisztikai érveket felhozva Veresegyház és Budaörs is jelezte, hogy más járáshoz szeretne tartozni. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy átszervezés még lehet, de a járások számán nem lehet már változtatni.

A járások száma 168, hét fővárosi körzet lesz, ezen nem lehet változtatni – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Az igényeknél fontosabb a hatékonyság

A tárcavezető, aki egy veszprémi turisztikai rendezvényen vett részt, hozzátette, hogy megkezdődött a konzultáció a járásokról, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján január 29-ig jelezhetik a települések, ha a tervezetthez képest más járáshoz akarnak tartozni.

"Ez a járások számát nem érinti, a 168 járás és hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy ha valaki új járást akar alakítani, azzal kell számolnia, hogy abban a megyében egy másik járást kell megszüntetni" – magyarázta a miniszter. Hozzátette: sorolhatná, hogy az országban hány város szeretne a tervezetten felül járásszékhely lenni, de megjegyezte, hogy a pénz is véges, és nekik az a céluk, hogy hatékony rendszert hozzanak létre. "Az államigazgatásban a hatékonyság az elsődleges szempont" – hangsúlyozta Navracsics.

Veresegyház nem akar Gödöllőhöz tartozni

Korábban önálló járás kialakítását kérte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól a leendő gödöllői járáshoz sorolt Veresegyház, illetve a térségében elhelyezkedő további kilenc település – közölte Pásztor Béla, Veresegyház független polgármestere.

Közlése szerint egyrészt a kistérség tíz települése közötti kölcsönösen előnyös együttműködés fenntartása, másrészt a lakossági ügyintézés megkönnyítése indokolná a tervekben szereplő járáshatár átrajzolását.

Veresegyházra legfeljebb 10 kilométert kellene utazniuk a környékbelieknek, míg Gödöllőre sokkal többet, és félő az is, hogy Gödöllő, mint leendő új járási székhely nehezen tudna megbirkózni a hozzá tartozó települések több mint 178 ezer lakosa dolgainak intézésével. A kezdeményezés tehát Gödöllő, illetve a majdani gödöllői járás tehermentesítését is szolgálja – magyarázta Pásztor.

Budaörs sem lenne része a budakeszi járásnak

Budaörs polgármestere, illetve a város képviselő-testülete szintén kifogást emelt a Pest megyei járástérkép ellen. Wittinghoff Tamás a Budaörs Fejlesztéséért Egyesülettől szerdán azt írta, hogy nem szeretnének a majdani budakeszi járáshoz tartozni. Kérték, hogy a tervezett járás központja Budaörs legyen, vagy Budaörs székhellyel Törökbálint, Herceghalom és Biatorbágy településekkel jöjjön létre önálló járás.

Budaörs intézményrendszere, közigazgatása, közlekedési kapcsolatai kiválóak, a város a környékbeli településekről tömegközlekedéssel jól megközelíthető, míg Budakeszi lakosságszáma 14 ezer, Budaörsön csaknem 30 ezren élnek – sorolta az érveit Wittinghoff Tamás. Kitért arra is, hogy a jelenleg kistérségi központként működő Budaörs javaslatát támogatják a társtelepülések, valamint a térség országgyűlési képviselője is.



  • Hírek
  • Bankszámla