EB-hez fordul a Greenpeace Almásfüzitő miatt
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A Greenpeace a beadványát a sajtó nyilvánossága előtt adta át az EU budapesti képviseletén szerdán. Az unió képviseletének átadta dokumentumait a tározó lefedését végző Tatai Környezetvédelmi Zrt. is. A környezetvédők szerint európai jogszabályokat sért a tatai cég engedélye, míg a vállalat a maga dokumentumaival ezt igyekszik cáfolni. Ambrus Dániel, az EU-képviselet politikai osztályvezetője közölte: az Európai Bizottság megfelelő időn belül válaszolni fog az érintetteknek.
A tatai cég 1986 óta dolgozik a helyszínen, eddig hat tározót teljesen lefedett, míg a hetediket kétharmadrészt borította be. A Greenpeace szót emelt a lefedésre használt veszélyes anyagok ellen, illetve kifogásolta, hogy a lerakott vörösiszapból kioldódó szennyeződés mértéke és összetétele nem ismert kellően ismert. A szervezet szerint a Dunát és a környező Natura 2000 területet is szennyezés veszélyezteti. Miután a környezetvédelmi hatóság nem ismerte el a Greenpeace megállapításait, illetve nem tette meg a kért lépéseket, a szervezet az EB-hez fordult.
A beadványok átadását követően sajtótájékoztatót tartott a Tatai Környezetvédelmi Zrt., amelyen megjelentek a Greenpeace vezetői, aktivistái is. A cég szerint az ellenük irányuló bejelentés valójában Magyarország feljelentése a bizottságnál, mivel az cégeket nem, csak országokat vizsgálhat.
Eközben Devecseren
Szerdán Devecseren kivitelezők és a külterületek mentesítésének felügyeletével megbízott szakértő bejelentette, hogy minden, a környezetbe jutott szennyező anyag visszakerült az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyekre. A kivitelezők befejezték a vörösiszap-katasztrófában elöntött külterületek környezetvédelmi kármentesítését.
Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa elmondta: a Mecsekérc Zrt. tavaly december végével készre jelentette a környezetvédelmi kármentesítést az ajkai térségben, jelenleg a kivitelezők és a műszaki ellenőri feladatokkal megbízott Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező (OVIBER) Kft. jelenlétében a helyreállított területek átadás-átvétele zajlik. A több héten át tartó folyamat során a különböző területeket felosztva adják át, ezen a héten a mezőgazdasági területek mentesítését tekintik át. A következő három hétben a Torna-patak és vízfolyásainak, a Marcal folyónak, majd végül a vízfolyások melletti kiöntési területeknek az átadására kerül sor.
Az elvégzett munkálatok 16 milliárd forintba kerültek.
A kivitelezők a belterületekkel együtt 1017 hektárnyi vörösiszappal elöntött területet 22 munkaegységre osztották, a 13 hónapon át tartó munka során 'csúcsidőben' egy napon kétszáz munkagéppel dolgoztak a szennyezés felszámolásán.
Az élővizekről elmondta, hogy 80 kilométeren végeztek mederkotrást, helyreállították a Torna-patak és a Marcal folyó kis- és nagyvízi medrét és partfalát. Az élővilág állítólag regenerálódott, ezt a területekről vett talaj- és vízminták is alátámasztják. A mentesítés során több mint húszezer mintát küldtek laboratóriumi vizsgálatra.