Arnold, Levente
17 °C
32 °C

55-en fagytak halálra idén Magyarországon

2012.02.08. 13:18

A rendőrség adatai szerint január elsejétől 55 ember halálát okozta kihülés az országban. Az elmúlt négy napban négy halálos, 24 súlyos sérüléssel, 77 könnyű sérüléssel és 439 anyagi kárral járó baleset történt a havazás és a hideg idő miatt az ország területén. Február eleje óta legalább még egy halálos közúti baleset történt a csúszós utakon.

A mentők és a rendőrség a szén-monoxid-mérgezésben meghaltakról nem adtak ki összesítést, az Index számításai szerint legalább négyen vesztették így életüket. Egy hajléktalan pedig akkor vesztette életét, amikor felgyulladt az épület, ahol melegedni próbált. Így összesen legalább 65-en vesztették életüket a rendkívüli hideg következtében.

A mentők tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 50 embert szállítottak kórházba kihűlés, fagyás tüneteivel.