Egymásnak estek a fideszesek Kiskunfélegyházán
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Kedden viszi a kiskunfélegyházi képviselőtestület Fidesz-frakciója a párt regionális igazgatója elé a polgármester, Kapus Krisztián ügyét, és a napokban újabb zárt ülést is tart a frakció, ahol várhatóan ismét egymásnak feszülnek a városi politikusok.
Az Index információi szerint az elmúlt hetekben már több olyan hasonló összejövetel zajlott le, ahol a párt képviselői gyakorlatilag lemondásra szólították fel Kapus Krisztiánt, sőt forrásaink szerint már utódjelöltek is megjelentek a színen.
A konfliktusról megkérdeztük a Fidesz képviselőit is, akik közül többen – bár részleteket nem voltak hajlandóak elárulni, - nem tagadták, hogy szakítási stádiumba került a két oldal viszonya. Kérdésünkre egyedül Balla László alpolgármester-frakcióvezető mondta azt, hogy azt, hogy a városban kiváló rendben folynak a dolgok, ha voltak is feszültségek, Kiskunfélegyházán minden megoldódik.
Az összecsapásról azonban az alpolgármester-frakcióvezető cáfolata ellenére az egész városban tudnak, bár a konfliktust egyelőre megpróbálják házon belül tartani. Mindkét fél arra vár, mit lépnek a Fidesz felsőbb vezetői. Első körben a Fidesz regionális igazgatójának, Kerényi Jánosnak kell majd közbelépnie.
Az atv.hu tudósítása szerint a Kapus-ellenes frakciótagok két ügyvédnél helyeztek letétbe olyan iratokat, amelyek álláspontjuk szerint bizonyítják a kiskunfélegyházi polgármester, Kapus Krisztián büntetőjogi felelősségét több mint 10, a város gazdálkodását érintő ügyben. Az egyik zárt ülésen állítólag elhangzott az is, hogy Kapus csak abban az esetben kerülheti el az iratok nyilvánosságra hozását, ha önként távozik posztjáról.
A legtöbbet emlegetett „ügy” mostanában a városi kórház gazdálkodása. Az egészségügyi intézmény szerződéseivel kapcsolatban már ügyészségi feljelentés is született, és az önkormányzat egyik, Civil Mozgalom által delegált képviselője belső vizsgálatot is végzett. Réczi László jelentését várhatóan a jövő héten teszik közzé. Az önkormányzati vizsgálatot közelebbről ismerők főleg a kórházi étkeztetést, a szakértők szerződtetését és a takarítás ügyét említették, mint olyat, ahol szabálytalanul folyhatott el az önkormányzat pénze.
Hogy nyílt konfrontáció esetén mennyire lesz egységes a polgármester-ellenes fellépésben a Fidesz-frakció, az még kérdéses, az azonban biztos, hogy az önkormányzat kormányoldali képviselőinek egy részével már hosszabb ideje nem ápol jó viszonyt. A polgármester leváltatta – többek között – a pénzügyi, gazdasági és vagyongazdálkodási bizottság fideszes elnökét. A népszerű Gyenes Attila menesztését a polgármester azzal magyarázta, hogy frakciótársa lelkileg megfáradt.
Egyik forrásunk szerint Kapus Krisztián megválasztása óta a városházáról is számos kiváló szakember távozott, tovább növelve a feszültséget. Időközben pedig a frakciói megfogyatkozott: Bense Zoltán ugyanis kilépett, lelkiismereti okokkal indokolva döntését, ő azóta KNDP-s képviselőként vesz részt az önkormányzat munkájában.
Kapus Krisztián 39 esztendős, a Fideszen belül a 2006-os választások után kezdett felfutni. Az akkori országgyűlési választásokon Endre Sándor fideszes jelölt – minimális szavazatkülönbséggel – kikapott a szocialista Garai Istvántól, ezért a pártban új jelölt után néztek. A fiatal, agilis, törekvő Kapus megfelelő választásnak tűnt, ám az Indexnek nyilatkozó politikusok szerint – vélhetően a gyors karrierje miatt – az utóbbi időben nem a csapatjátékra törekedett a városvezetésben.