Lehet-e gyerekbarát egy vallatószoba?

2012.02.14. 15:14
Egymillió forintból alakítottak ki IKEA-dizájnos kihallgatószobát a gyerekeknek az erzsébetvárosi rendőrkapitányságon, ahol Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes 2012-t a gyerekbarát igazságszolgáltatás évének nevezte ki, és amin kiderült, kevés tíz négyzetméter egy miniszternek és egy polgármesternek.

Életem legszörnyűbb vallatását Navracsics Tibor tanár úrnál szenvedtem el. Idejétmúlt egyetemi szobájában, egy kényelmetlen fotelben ülve kellett elmagyaráznom az Összehasonlító politika című tantárgyának kilencedik, Az autoriter politikai rendszer jellemzői című tételét. Eközben a miniszterelnök-helyettes tőlem alig egy méterre , nekem hátat fordítva, a viharvert íróasztalára támaszkodva épp a Napló Online valamelyik cikkét olvasta.

A kínos emlék akkor jutott eszembe, amikor kedd délelőtt a miniszterelnök-helyettesre vártam a Budapesti Rendőr-főkapitányság erzsébetvárosi kapitányságán, ahol Navracsics Tibor egy úgynevezett gyerekbarát kihallgatószobát adott át.

A fenti élményemnél ugyan jóval súlyosabb lelki sérüléseket hordozhatnak azok a gyerekek, akiket bűncselekmények után hallgatnak ki, és - a dolgot nem elbagatellizálva -  mégis párhuzamot vontam magamban. Ugyanis a gyerekmeghallgató szoba létrehozásáról szóló rendeletet pont Navracsics hozta tavaly novemberben. Eszerint 2014-ig minden megyeszékhelyen ki kell alakítani egy olyan helyiséget, ahol a 14 éven aluliak megfelelő bánásmódban részesülhetnek a rendőrségi, bírósági eljárásoknál.

08
Fotó: Huszti István

Egyébként a gyerekbarát kihallgatón kívül csak egy borzalmasabb kifejezés hangozott el az eseményen, ez pedig a kormány gyerekbarát igazságszolgáltatás nevet viselő politikája, ráadásul 2012-őt is ennek szenteli a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Érzékenység

Navracsics a délelőtti átadón arról is beszélt, már 20 éve tervben van a gyermekek helyzetének jobbítása, az igazságszolgáltatás mégis kevésbé gyermekbarát, mint az EU más tagállamaiban. A KIM ezért a szobák mellett a Nemzetierőforrás-minisztériummal és a belügyi tárcával létrehozott egy olyan munkacsoportot, amelynek az lesz a feladata, hogy feltérképezze azokat a problémákat, amelyek a gyermekbarát igazságszolgáltatás területén akadályt jelentenek. Ezt megelőzve, már a Büntető Törvénykönyv előkészítésénél is fokozottan vették figyelembe azokat a megoldásokat, amelyek a gyermekek mint áldozatok védelmét segítik.

05
Fotó: Huszti István

"Tettesbarát Btk. helyett áldozatbarát Btk.-t akarunk hatályba léptetni" – jelentette ki Navracsics.

Attól, hogy a környezetet a gyerekre szabták, még nem biztos, hogy a kihallgatás is gyerekbarát lesz. Az ESZTER Alapítvány például számtalanszor hangsúlyozta, néhány gyerekbarát kihallgatószoba átadásával nem fog változni a helyzet, ugyanis szakmaközi képzések kellenek, hogy a gyerekek ne tárgyak legyenek saját eljárásukban. Az Index kérdésére Navracsics elmondta, tervezik, hogy a bíráknál, ügyészeknél nagyobb hangsúlyt helyezzenek  az ilyen témájú oktatásra.

Két dudás egy szobában

Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester elmondta, hogy az V. kerületben már van ugyan egy ilyen szoba, de az erzsébetvárosi az első, adományokból épült gyerekbarát kihallgató. A szobát egymillió forintból, gyermekpszichológus, technikus és belsőépítész bevonásával alakították ki.

Az összeg hallatán már el se mertem képzelni, mekkora játszóteret építettek a második emeletre. Aztán jött a csalódás. Hosszú, sötét, alacsony belmagasságú folyosókon keresztül vezetett az út a 213-as szobáig, ahol az ajtóba egymást lökdösve megannyi fotós fényképezte Navracsicsot és Vattamányt. "Nagyobb szobát kellett volna építeni" – jegyezte meg a zsúfoltságra Tóth Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya.

02
Fotó: Huszti István

Tüzetesebben körbenézve a napsárgára festett szobában, próbáltam kitalálni, hogy mi kerülhetett ebben egymillió forintba. Az alig tíz négyzetméteres helyiséget ugyanis erősen áthatotta az IKEA-életérzés: a bútorzatot egy íróasztal, két szék, egy fotel, egy kanapé és egy állólámpa jelentette. A sarokpolcon néhány plüssmackó, Barbie és Ken, egy puzzle és néhány színes ceruza hevert. A szoba költségét a delfin feletti, első ránézésre lámpának tűnő rejtett kamera, a laptop és monitor dobhatta meg, gondoltam magamban, és vágtam olyan értetlen fejet, mint azon a bizonyos szóbelin, ahol a "hát ez kevés" mondat kíséretében elégtelent véstek leckekönyvembe.