Egy lépcsőházi ember temetése

Csurka István 78 évesen meghalt, megadták neki a végtisztességet és eltemették. A Fiumei úti temetőben temetés zajlott, nem politikai esemény. Transzparensek nem voltak, talán egyetlen zászlót lehetett látni a ravatalhoz igyekvő tömegben, a legtöbben nemzetiszínű vagy árpádsávos szalaggal átkötött virágot vittek. A MIÉP, sokkal inkább az egykori MIÉP közönsége nem bőrfejűekből állt, ezt mindenki tudja, hanem nagyrészt jól öltözött, középkorú és annál idősebb urakból és hölgyekből. Most ők mind eljöttek.

A temető bejáratánál az első ismert ember Szűrös Mátyás egykori ideiglenes köztárasági elnök volt, aki az utóbbi időben a Fidesz oldalán tűnt fel. "De bátor. De bátor. Hogy ezt így fel meri vállalni" - mormogta egy úr a feleségének. Később kiderült, hogy nem is volt olyan nagy bátorság Szűrös részéről elmenni Csurka István temetésére, mert a ravatalnál ott volt Lázár János és Kövér László is, és búcsúztatót mondott Lezsák Sándor parlamenti alelnök is. Elvégre Csurka István januárban saját felelősségére kijött a kórházból és utolsó, szegedi beszédében Orbán Viktor mellé állt.

Amíg a temetés nem kezdődött el, persze elég sok momentum emlékeztetett egy klasszikus MIÉP-tüntetésre a régi szép időkből. Minden ilyen tüntetés alaphangját az az embertípus adja meg - érdekes módon a többségük középkorú hölgy - , aki úgy osztja az észt fennhangon a mellette állóknak, hogy azt mindenki hallja 10-15 méteres körzetben. Ahogy haladtam a ravatal felé, bele-bele hallgattam miről is beszélgetnek az emberek 2012-ben Csurka István temetésére menet, íme néhány foszlány:

"Csak a szegény Orbán bírja ezt a strapát, nehogy baleset érje."

"Szégyellje magát a jobboldal. Hogy ölték egymást, főleg a Csurkát. Orbán most jól megkapja a magáét. Szégyellje magát. Csurka hányszor nyitott Orbán felé, pedig ő az idősebb, a kis pökhendi meg..."

"Azon se csodálkoznék, ha megmérgezték volna."

"Nincs rosszabb, mint egy beteg társadalom, így mondta."

"Ha nem volnánk melegen öltözve, azért fáznánk."

Csurka István ravatalánál több száz méteres sor kígyózott, a temetésre több ezren mehettek el. Bent a ravatalozóban a koporsó mellett ott állt Dörner György és Bayer Zsolt. Ott volt a tömegben Balczó Zoltán, Ángyán József lemondott államtitkár, Kondor Katalin és Nemcsák Károly is.

Csurka István lépcsőházi embernek nevezte magát, mondta a ravatalnál Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. A lépcsőházi ember az, akit kitessékelnek a hatalmasok, mert bent a szalonban már eldőltek a dolgok. Az embernek ott és akkor nem jutnak eszébe a megfelelő mondatok, csak a lépcsőházban, mit is kellett volna jól odavágni nekik. A lelkész jól vezette le, hogy ez az érzés dühöt és haragot szül, s ennek a haragnak hangot adhat az író és a politikus is. Az író azt kockáztatja, hogy azok is megértik, akiknek nem kéne, a politikus pedig azt, hogy azok sem értik meg, akiknek kellene, mondta a püspök.

Jó jellemzést adott Csurka Istvánról az MDF-alapító, jelenlegi parlamenti alelnök Lezsák Sándor is, akivel együtt indultak el a lakitelki sátorból. Csurka belső elkötelezettségből lett muszáj Herkules, azaz politikus a rendszerváltáskor mondta Lezsák. Nagy harcos és játékos volt volt, de jobban szerette a játékot a harcnál. Már Lakitelken azt mondta, hogy golyófogónak jó lesz. Amikor látta, hogy a rendszerváltás nem az lett, aminek ők gondolták, neki volt ereje új utakra lépni, sőt Lezsák szavaival "veszélytudata vadvizekre vezette" és sokszor fölöslegesen ő akart lenni a golyófogó. Idézte Bíró Zoltánt, az MDF első elnökét is, aki korábban úgy jellemezte Csurkát, mint aki fáklyával a kezében megy, és akire ráfogják, hogy gyújtogatni akar, pedig ő nem akart más csak világítani. Csurka István nem szélsőséges volt, csak radikális - a magyarság érdekében, mondta Lezsák Sándor.

Az Írószövetség részéről Kiss Gy. Csaba felidézte, hogy a nyolcvanas években az értelmiség számára vagy a kivonulás, vagy a megalkuvás, vagy az önpusztítás maradt. Ezt már nem ő mondta, de azt tudahtó, hogy Csurka ugyan erről sokat írt, ő maga viszont a hetvenes, nyolcvanas években a megbecsült szerzők közé tartozott, darabjait játszották a színházak, filmforgatókönyveket írt, kiadták a könyveit, és akkoriban igenis magas társadalmi státusznak számított írónak lenni.

Kovács László, a MIÉP alelnöke mintha a ravatalnál nemcsak Csurka, hanem az egész MIÉP halotti beszédébe kezdett volna bele. Mint mondta, ők voltak a spártai 300-ak és eleve tudták, hogy harcuk bukásra van ítélve. Beszélt árulásokról, nagyravágyásokról, pártütésekről is a jobboldalon, majd hogy valami reményt csillantson fel, azt mondta: öreg katonaként nekik fontos feladatuk, hogy a későbbi nemzedékeknek hitet tudjanak mutatni.

Csurka Istvánt, aki 56 után börtönben volt, majd a kilencvens évek elején elsőként vallotta be, hogy beszervezték III/III-as ügynöknek, de jelentéseket sohasem írt, az 56-osok parcellájába temették el a Nemzeti sírkertben.