A fővárosi polgármestereknek derogál a járás

2012.02.28. 09:54
Még folynak az egyeztetések a Fidesz-frakcióban a járások kialakításáról. Vita van a fővárosi körzetek számáról, de a közigazgatási és igazságügyi miniszter bízik a megállapodásban, a tárca és a kerületi polgármesterek is hajlanak a kompromisszumra.

„Amint megegyezésre jutunk a frakción belül, és a politikai jóváhagyás is megvan, azaz a párt támogatását lehet biztosítani, akkor ez bekerül a parlament elé. Ez a jövő héten is megtörténhet, vagy akár egy hónap múlva is lehet” – fogalmazott Navracsics Tibor az m1 Ma reggel című műsorában. Kijelentette, hogy nincsenek késésben, még bőven van idejük, ugyanis a járások jövő év „január elsejétől indulnak”.

Navracsics Tibor elmondta, Budapesten a körzet szót használnánk, azért, mert a kerületi polgármesterek azt mondták, hogy számukra egy kicsit bántó a járás megnevezés.

A kerületi polgármesterek és a közigazgatási tárca közötti, a járások fővárosi számáról szóló vitával kapcsolatban kifejtette, hogy szerinte a járások által végzett tevékenységeknek a jelentős része nagyobb egységbe is szervezethető, ahogyan például az adóhatóság, vagy a bíróságok esetében, amelyeknél nem egy kerület alkot egy egységet. „Esetleg megpróbálhatnánk itt is, hogy a körzetek több kerületet fognának össze.”

Erről folyik egy vita, de mint mondta, bízik benne, hogy megállapodnak. Navracsics hétfőn beszélt a polgármesterekkel, a minisztérium és a polgármesterek is hajlanak a kompromisszumra. Ugyanakkor azt mondta, ha a huszonhárom kerületi polgármester „befeszít", és azt mondják, hogy „márpedig huszonhárom kerületi hivatalnak kell lenni, akkor nem tudok mit csinálni, a frakcióban engem leszavaznak”. Navracsics racionalitási szempontból nem ért egyet azzal, hogy huszonhárom  kerületi hivatal legyen.

Kósa Lajos Fidesz-alelnök, aki a járások kialakításáról méri fel a vidéki észrevételeket, Navracsics Tibor előtt elmondta, ugyancsak az m1-en, hogy ő a fővárosban a járások kerületi felosztásával ért egyet, tehát szerinte huszonhárom kerületi hivatal lenne racionális. Szerinte a nem kerületi felosztás és elrendezés azt okozná, hogy a budapesti lakosoknak hosszasan kellene „silabizálni” azt, hogy bizonyos ügyekben hova kell menniük.