Akkor lesz vége, ha már nem lesz mit ellopni

A szervezők a konferencián is idézett blogposztja szerint csak az elmúlt héten történt események többet árulnak el az ország állapotáról, mint máskor több hónap krónikája. Ide sorolják, hogy a Belváros Polgármerteri Hivatala százmilliós nagyságrendű támogatást osztott szét Fidesz- és MSZP-közeli fantomszerveteknek, ahogy ide tartozik szerintük Ángyán József lemondott mezőgazdasági államtitkár levele, melyben oligarchákról és maffiakapcsolatokról írt. Említik, hogy az Európai Bizottság szerint a magyar kormányok 2004 óta folyamatosan elszabotálják a költségvetési hiány csökkentését. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy fény derült a Malév államilag kijelölt vagyonfelügyelőjének és a felszámolást kezdeményező vállalkozás közötti kapcsolatra - sorolja Boda Zsolt és Csigó Péter.

Nem 2010-ben kezdődött

A Merlinben rendezett konferencia részvevői (jellemzően kutatók, jogászok, társadalomtudósok és oknyomozó újságírók) így igyekeztek is felülemelkedni a mostanában szokásos Fidesz-gyalázáson, és nagyobb távlatból nézni a problémákat. Ahogy Boda Zsolt mondta, “nem igaz, hogy minden párt ugyanolyan, de a jelenlegi helyzetért a felelősség egyetemleges”. A demokratikus normák erodálása pedig nem 2010-ben kezdődött, ahogy a CEU oktatója, Miklósi Zoltán mondta.

Hogyan néz ki tehát oligarchaország, ahol Orbán Viktor nem a főgonosz, csak egy a szörnyek hosszú sorában? Az alaptézis - melyet a konferencián részt vevő újságíró, Mong Attila foglalt össze, bár maga is óvatosan konyhai összeesküvéselméletnek nevezte azt -, hogy a rendszerváltás előtt a korrupció 100 százaléka egy kézben, az államnál összpontosult. Később jött a közmondásos 70-30 világa, ahol a kormány és az ellenzék, illetve a hozzájuk kapcsolódó körök mindig ilyen arányban osztoztak az ellopható javakon. Mong szerint például amikor Medgyessy Péter miniszterelnökként az árokbetemetésről beszélt, azt üzente ellenfeleinek, hogy a nagy ügyekben kölcsönösen békén hagyják egymást.

Az új 100 százalék

A kétharmados győzelemmel és a politika átrendeződésével aztán megváltozott a helyzet, és újra a 100 százalék felé tartunk, a Fidesz körüli csoportokon kívül most már senki nem nagyon tud labdába rúgni, de nincs is igazán olyan szereplő, aki erre jogot formálhatna. Hogy még szebb legyen a helyzet, Léderer Sándor, a K-Monitor kutatója hozzátette, azért az új 100 százalék mellett a 70-30 világa sem múlt el teljesen, amit legjobban az elszámoltatás akadozása jelez.

A rendszer egyik fő rákfenéje a konferencia tanulsága szerint továbbra is a pártfinanszírozás - és hogy ebben lehet valami, azt leginkább az mutatja, hogy ezt nagyon sok éve ugyanúgy el lehet mondani, mégsem történt semmi az ügyben. A hatályos törvények szerint egy párt az országgyűlési választáson legfeljebb 386 millió forintot költhet, a hivatalos elszámolások szerint ennyit is költenek mindig - az embernek viszont mindössze csak a szemét kell kinyitnia minden választás előtt az óriásplakát tengerben, hogy ennek ellenkezőjéről meggyőződjön. A különbséget jellemzően baráti vállalatok állják, akiket aztán mindig bőségesen megjutalmaz a győztes párt. Hogy milyen különbségekről van szó, arról Földes Ádám beszélt a Transparency International képviseletében: számítások szerint 2010-ben a Fidesz 1289, az MSZP 1159 millió forintot költött a kampányban.

A pártok majd megbeszélik

A jelenlegi kormány korrupciós stratégiájában a pártfinanszírozásról egy szó sem esik - mondta Léderer Sándor. Pedig még volt is társadalmi egyeztetés a témában, de Léderer szerint amikor felvetették ezt a kormány képviselőinek, azzal védekeztek, hogy “ezt a pártoknak kell közösen megoldaniuk.” Figyelembe véve, hogy más kérdésekben mennyire keres közös megoldás a Fidesz, és hogy eddig mennyire akartak közös megoldást találni a pártok, ez sem tűnik túl hiteles érvnek.

A másik alapprobléma a választási rendszer, melyről Tóka Gábor, a CEU docense beszélt, aki szerint a 89-ben kialkudott párhuzamos választási rendszert már 1990-ben módsítani kellett volna, ehelyett olyan rendszer kezdett működni, ami egyértelműen a nagy pártoknak kedvez, a kétpártrendszer pedig egyenesen vezet a Puch-Simicska kartellhez. Ez ugyan felbomlott, az új választási rendszer mégsem az arányosabb és igazságosabb választások felé vezet, a választói regisztráció pedig a szabad választási jog gyakorlását is korlátozhatja.

200 ezerből 200

Szóba került a konferencián az ügynökkérdés is, mely a napokban ismét aktuálissá vált azzal, hogy a nyilvános tisztázását sokadszorra is leszavazta a Fidesz. Ungváry Krisztián történész szerint az elmúlt húsz évben csak rossz és hazug megoldások születtek - többek között az a 2003-as törvény, mely úgy határozza meg, ki volt ügynök, hogy az csak a mintegy kétszázezer érintett közül nagyjából kétszázra legyen igaz. (A törvény szerint csak arról mondható ki, hogy ügynök volt, aki háromból két feltételt teljesít: van aláírt beszervezési papírja, szerepel az állambiztonsági nyilvántartásban és van papír arról, hogy pénzt kapott ezért. Ungváry szerint ez már csak azért is irreális, mert az ügynökök 95 százaléka soha nem kapott pénzt.)

A történész szerint a kérdés tisztázása azért is sürgető, mert meg lehetne szüntetni a hiszterizált közhangulatot, ami minden egyes kiszivárgott név után újra előtör. Az pedig szerinte nem igaz, hogy boszorkányüldözés indulna a nyilvánosságra hozatal után, már csak azért sem, mert a posztkommunista országok jellemzően már átestek ezen, és sehol sem indult bosszúhadjárat.

Az egyetlen jó dolgot pusztítják el

A két kérdés pedig azért kapcsolódik össze - erről már Mong Attila beszélt - mert arról, hogy a rendszerváltáskor hogyan lett gazdasági hatalom a politikaiból, még mindig messze nincs pontos képünk, előbbi megértéséhez pedig mindenképpen szükséges lenne, hogy ismerjük az ügynökhálózatot.

Majtényi László, volt adatvédelmi biztos szerint azért egyvalamire mégiscsak büszkék lehetünk, még akkor is, ha az elmúlt húsz év a harmadik köztársaság bukásához vezetett: ez pedig a magyar alkotmányosságra. “Most viszont az egyetlen jó dolgot pusztítják, ami jó volt az életünkben” - mondta. Szerinte nem igaz az a gyakran hangoztatott vélemény sem, hogy az embereket nem érdekli az alkotmányosság, január másodikán is tízezrek mentek tüntetni ezért.

Mikor lesz vége ennek? A végkicsengés nem volt igazán optimista - Mong Attila szerint az elérhető pénz lehet az egyik korlát. Vagyis akkor lesz vége, ha már nem lesz mit ellopni. A másik lehetőség, ha a választók belátják, hogy ez így, pártfinanszírozásostul, aránytalan választási rendszerestül, ügynöktörvényestül nem működik, és valami más modellt választanak.

A két lehetőség közül előbbi tűnik valamivel valószínűbbnek.