Megérte Kövér helyett körmölni az Alaptörvényre

2012.03.12. 07:32
Az Országgyűlés Sajtószolgálata nem árulja el, milyen szempont szerint választották ki azokat a bérírókat, akik kézzel írtak személyes üdvözletet az Alaptörvény díszkiadására Kövér László aláírása elé. A néhány soros szöveg körmölésével egész jó kis mellékest gyűjthettek a kiválasztott megbízottak, becsléseink szerint akár kilencezer forintos órabér is összejöhetett.

Tavaly december óta összesen kilenc emberrel kötött megbízási szerződést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arról, hogy kézzel írjanak személyre szóló ajánlást Kövér László dedikációja elé az Alaptörvényhez. Példányonként 300 forintot fizettek a kézírásért, derül ki a KIM szerződéseit listázó, múlt héten közzétett táblázatokból. Ezekben szerepel a megbízott neve, a kifizetett összeg, a teljesítés kezdő-és végdátuma, a szerződés tárgyaként pedig egységesen ez a szöveg: „Kézírásos formában a Magyar Közlöny Alaptörvényt tartalmazó x példányának kézzel történő dedikációjának előkészítése a Megbízó által meghatározott szöveg egyes példányokon történő rögzítésével." (A példányszám megbízottanként változik.)

A kormany.hu-n augusztusban hirdették meg, hogy személyre szóló alaptörvénye lehet bárkinek, aki ezt igényli. A lakóhely szerinti polgármesteri hivatalban, körjegyzőségen vagy a kormányablakoknál lehetett kérni ingyenesen a Magyar Közlöny különkiadását Kövér László dedikálásával.

A házelnök aláírása elé körmölendő szöveg ez volt: „Tisztelt xy! Magyarország Alaptörvénye 2012. január 1-jén lép hatályba. Kérésére megküldöm Önnek a törvény szövegét. Üdvözlettel: Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Budapest, dátum.” Tettünk egy próbát a szerkesztőségben, igyekeztünk nem kapkodva, gyöngybetűvel leírni az ajánlást, és mértük az időt. Egy perc negyvennégy másodpercre volt szükségünk. Ha valakinek nem fárad el hamar a keze, és tud tartani mondjuk egy kétperces átlagidőt, akkor egy óra alatt harminc példánnyal is végezhet, ami a 300 forintokkal számítva 9000 forintos órabért jelent.

Forrás: vastagbor.blog.hu A kézírásos ajánlásírást egy idő után leállították, ezután már nyomtatva, de kézírásra hasonlító betűtípussal került Kövér aláírása elé a szöveg.
Forrás: vastagbor.blog.hu A kézírásos ajánlásírást egy idő után leállították, ezután már nyomtatva, de kézírásra hasonlító betűtípussal került Kövér aláírása elé a szöveg.

Azok között, akiket  fölkértek a munkára, volt, aki csak 25 példánnyal készült el, ő 7500 forintot kapott. A csúcstartó 575 példánnyal 172 500 forintot keresett. A megkötött szerződések alapján számításaink szerint 2125 példányra került rá ez a kézírásos szöveg, és összesen 637 500 forintot fizetettek ki.

A kilenc megbízott között – ha nem véletlen névazonosságról van csupán szó – akadnak ismertebb személyiségek is, például egy magyar bajnok sportoló, Gottschall Zsófia sífutó, sílövő, vagy az elsősorban szinkronszínészként ismert Pethes Csaba, akit kisebb filmszerepekben is láthattunk, például a 2002-es A hídemberben kocsist alakított. A színész nemrég, február 23-án a Fideszhez kötődő programoknak helyt adó Belvárosi Polgári Szalon Terefere Klub nevű rendezvényén lépett fel.

A kilencek között – ismét csak ha nem véletlen a névegyezés – akadnak többen is, akik vállaltan jó viszonyban vannak a kormánypárttal. Az egyikük pedagógus, az V. kerületi önkormányzat oktatási bizottságának külsős, Fidesz-KDNP által jelölt tagja. Egy másik hölgynek pedig ma is olvasható az interneten a lelkesítő üzenete, amelyet 2006 áprilisában írt Orbán Viktor régi honlapjának vendégkönyvébe. („Kedves Miniszterelnök Úr!1998-ban írtam először Önnek, utána 2000-ben találkoztunk Genfben a Ref. Világtalálkozón, és ott megkértem, vegyék komolyan a készülést a 2002.évi választásokra. (…) Csodálatos az a program, amit együtt kidolgoztak és az a rengeteg munka, amit ebbe beletettek. (…) Azért imádkozom, hogy segítsen meg minket,
ajándékozzon meg azzal, hogy Ön legyen Mo. miniszterelnöke.”)

Az Index pénteken megkérdezte a KIM sajtóosztályát többek közt arról, hogyan döntöttek, mi volt a szempont a megbízottak kiválasztásánál. Rákérdeztünk egyebek mellett arra is, hogy a megbízott Gottschall Zsófia azonos-e az ismert sportolóval, illetve Pethes Csaba a színésszel. Válaszlevelet az Országgyűlés Sajtószolgálatától kaptunk hétfőn, de a fenti kérdésekre egyáltalán nem kaptunk választ. Ennyit írtak: „Szeptember elseje és február vége között eddig több mint 72 ezren igényelték Magyarország Alaptörvényét, amelyet – a nagy számú igénylések végett – Kövér László, az Országgyűlés elnökének aláírásával látnak el. A dedikálás az igénylő számára kézzel írt személyes üdvözlő szöveg előkészítését jelenti, melyet Házelnök úr kézjegyével lát el: ezt egy ideig (egy hónapig) kézírással végezték a megbízási szerződésben felkért személyek (összesen 9 fő), ahogy az a www.kormany.hu közérdekű adatai között is látható havi 7.500-172.500 Ft/hó összegért, átlagosan 60.800 Ft összegért attól függően, hogy hány példányt készítettek elő. "