Ötezer oldal lesz a kötelező olvasmány
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Belföld cikkek
-
Elfajult a vita, megvertek egy kukás autóst Pest vármegyében - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Most is szükség van Közép-Európa hangjára, véleményére
- Átlátszó: Leuralta Újbuda zöldítési közbeszerzéseit egy cégcsoport
- Száz tonnányi rákkeltő vegyszert szállítanak el az Illatos útról
- Miért jön most Kína elnöke Budapestre?
Megpróbáltuk összeszámolni, hogy az új Nemzeti alaptanterv (NAT) vitaanyaga szerint mennyi kötelező olvasmányon kellene végigrágniuk magukat a középiskolásoknak a 9-12. osztályban. A dolog nem volt könnyű, mert ugyan az új NAT a korábbival ellentétben konkrétan felsorol szerzőket és címeket is, több esetben csak „három kortárs szépprózai alkotás” vagy „két XX. századi vagy kortárs dráma" elolvasását teszi kötelezővé. A szerzővel, címmel megadott regények, elbeszélések, drámák szövegénél a könyvkiadók által megadott oldalszámokat vettük alapul, a nem konkrét tételeknél általános oldalszámokkal dolgoztunk: egy regényt 250, egy drámát 100 oldalnak vettünk. Így 4660 oldal jött ki.
Ehhez még hozzá kellett venni a novellákat, elbeszéléseket, verseket, amelyeknél karaktereket számoltunk – szóköz nélkül. Itt is kalkulálni kellett olyan tételekkel, mint „öt további vers”. Ehhez átlagos karakterszámokat vettünk alapul: egy 6 versszakos „rövid versnél" 600 karakterrel, a József Attila Ódájához hasonló „hosszú versnél" – amelyből egyébként viszonylag kevés van az anyagban – 2000 karakterrel számoltunk.
A novellák, versek terjedelmét – jelentős részben becslés alapján – 450 000 karakternek vehetjük. Ha egy átlagos könyvoldalon kb 1500 karakter fér el, ez további 300 oldalnak felel meg. Mindezek alapján tehát közel ötezer oldalt kell elolvasniuk a 9-12. osztályosoknak az érettségiig.
Sok ez vagy kevés? Ahhoz képest sok, hogy egy felmérés szerint a felnőttek jelentős része gyakorlatilag sosem vesz a kezébe könyvet, és mindössze 20 százalékuk az, aki havonta legalább egyszer elolvas egyet. Persze mikor olvassanak a később félanalfabétaként élők, ha nem az iskolában?
Nemzeti minimum
Arató László, a Magyartanárok Egyesületének vezetője szerint elviselhetetlenül sok kötelező olvasmányt jelöltek meg a NAT-ban. „Ezt a mennyiséget képtelenség lesz elolvastatni a szakközépiskolásokkal, főként pedig a szakiskolásokkal, náluk ugyanis jóval kevesebb idő jut a közműveltségi tartalmakra. Ha ez akar lenni a nemzeti minimum, akkor épp a mennyisége miatt nem fogja betölti ezt a szerepet. Ez így nem válik közös műveltségtartalommá, csak a gimnáziumokban tanulóknak, akik a korcsoport alig húsz százalékát teszik ki. Ez kulturális szakadékot alakít ki".
Baltával esnek neki a tananyagnak
„Kiadtam a jelszót, hogy baltát a kézbe, baltázni a tananyagot, ellenőrizni" - mondta szerdán az Info rádiónak Hoffman Rózsa oktatási államtitkár, miután lezárult a Nemzeti alaptanterv társadalmi vitája, és elkezdték feldolgozni a beérkezett véleményekeket. Az oktatási államtitkár szerint „generális véleményként" fogalmazódott meg, hogy túl sok a tananyag, de mint mondta, ezen még valahogy lehet változtatni. Az irodalomtanításról azt mondta: „vannak az irodalomtudománynak kikristályosodott gyöngyszemei, akiket nem szabad elhagyni. Akiknél bizonytalan a megítélés, azokat a szabadon választható kategóriába kell sorolni."
Arató László szerint még az sem lenne kevés, ha ennek legfeljebb az egyharmadát adnák meg, de azt legalább biztosan elolvasná mindenki. Az egyesület elnöke szerint a NAT-ba elég lett volna lett volna azt beleírni, hogy József Attilától mindenki – szakiskolástól az elitgimnazistáig – ismerje meg a Tiszta szívvel című verset és még két cím szerint megadott verset, valamint ezen felül 3-8 szabadon választottat. Arató szerint az is baj, hogy bár a NAT nagyon korszerű dolgokat ír le az oktatás módszertanáról, ilyen mennyiségű anyagot csak a leghagyományosabb frontális munkával lehet leadni az órákon, egyáltalán nem lesz idő a szövegek megfelelő feldolgozására, csoportos munkára.
Az egyik budapesti gyakorló gimnázium tanára viszont úgy látja: a kötelező olvasmányok mennyisége elegendő, inkább az anyag eloszlásával van baj. A magyarórákon kronológikusan haladnak, a 9. osztályban még inkább csak szemelvényeket olvasnak, de mire a 11. osztályban a XIX. századi irodalomhoz érnek, hirtelen feltorlódik az anyag a regények miatt. A 12. osztályban ugyanakkor már alig marad idő a kortárs irodalomra.
Mennyi idő mindezt kiolvasni?
Az emberek olvasási sebessége jelentősen eltérhet, csakúgy, mint az egyes könyvek tördelése, oldal- és betűmérete, elnagyolt átlagokat mégis meg lehetséges adni.
Szerkesztőségen belüli körbekérdezés, illetve némi kutatás után megalkottuk az óránként 60 oldallal haladó Átlagolvasót, a 100 oldal per órás Gyorsolvasót és a 40 o/ó-val döcögő Lajhárt. A Lajhárnak 125, az Átlagolvasónak 83,4, míg a Gyorsolvasónak 50 órájába telne a négy gimnáziumi év teljes könyvlistájának kiolvasása, ha nekiülne és egyben lenyomná.
Mivel ezek felnőtt emberek jellemző adatai, nagyvonalúan úgy vettük, hogy a középiskolások átlagosan csak fele ekkora sebességgel képesek olvasni. Ennek már nem volt semmiféle tudományos alapja, mindössze azt szerettük volna plasztikusan érzékeltetni, hogy egy olvasásban nem igazán gyakorlott, csigalassúsággal haladó diáknak durva becsléssel mennyi elfoglaltságot jelent teljesíteni a kötelezőt.
Mivel az ember nem kampányszerűen, óriás adagokban olvas, az adatokat lebontottuk napi adagokra. Kétféle diákkal számoltunk: azzal a gyakoribb típussal, aki kizárólag a nagyjából 9 hónapos tanév közben hajlandó könyvet venni a kezébe, illetve azzal a lelkesebbikkel, amelyik egész évben, így nyáron is hajlandó olvasni.
A végeredmény: a csak tanév közben olvasgató Lajhároknak a négy középiskolás év alatt napi 14 percbe telne a dolog, az átlagos tempóban haladóknak bő 9 percbe, míg a villámszeműeknek 5 és fél percbe. Aki nyáron is hajlandó leülni egy könyvvel, annak ugyanezekben a kategóriákban 10 és fél, 7, illetve 4 percre lenne szükségük a követelmények teljesítéséhez.
Azt persze már láttuk, hogy a négy év alatt a könyvek eloszlása közel sem egyenletes, mert az iskolában időrendben haladnak, és a regények az utolsó két tanévben jönnek egymás után. Áltudományos levezetésünk mindössze arra kereste a választ, hogy nagyságrendileg másodperceket, perceket vagy órákat kell majd olvasással töltenie annak, aki jó lelkiismerettel akarja kipipálni a kötelezőket.
Nem Jókai a kedvenc
A NAT meghirdetett célja, hogy felkeltse a gyerekekben az olvasási kedvet. Ennek leginkább az általános iskolában van jelentősége. A kérdés az, hogy a kötelező olvasmányok mennyire alkalmasak erre. A Magyartanárok Egyesülete szerint A kőszívű ember fiainak, illetve általában Jókai egy-egy regényének kötelezővé tétele az általános iskolában és a középiskolában a jelképe annak a tantárgyfelfogásnak, amely nem hajlandó számot vetni a diákok megváltozott befogadási szokásaival: Jókait éppen kivételesen gazdag nyelve teszi olvashatatlanná a mai kiskamaszok többsége számára.
Arató szerint ha az a cél, hogy a gyerek szeresse meg az olvasást, akkor az elején szinte mindegy, mit olvas. „Igyekeznek mindig lehetőleg rövid kötelező olvasmányokat kijelölni, de közben meg kell nézni, hogy a buszon 12-13 éves gyerekek többszáz oldalas fantasy-regényeket bújnak. Olvasni tehát szeretnek, azzal nincs baj." A kőszívű ember fiai helyett ezért az általános iskolában is lehetne minőségi ifjúsági irodalmat választani, olyat, ami témájában, nyelvezetében sokkal közelebb áll a mai gyerekekhez. Nagyon népszerűek például az amerikai Louis Sachar könyvei Magyarországon (Stanley, a szerencse fia, Bradley, az osztály réme) vagy Lois Lowry Az emlékek őre című könyve.
Érdekes módon a NAT kötelezőolvasmány-listája alig-alig változott a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest. Inkább világirodalmi szerzők (például E. T. A. Hoffman, Rilke, Höldrelin vagy Garcia Lorca) maradtak ki. Míg korábban még benne volt a NAT-ban Tandori Dezső vagy Nádas Péter is, most az az elv, hogy élő szerző nem szerepel a kánonban, de Arató szerint így sem indokolható, miért maradt ki akkor korunk egyik legjelentősebb költője, a 2000-ben elhunyt Petri György. Bekerült viszont Márai Sándor, illetve nagyobb hangsúlyt kapnak a határon túli magyar irodalom képviselői, Sütő András, Gion Nándor vagy Székely János. Feltűnő ugyanakkor, hogy Gion mellett a hagyományosabb regénypoétikát képviselő Szabó Magda mind az 5-8., mind a 9-12. évfolyamok regénylistájában szerepel. A Magyartanárok Egyesülete szerint az már egyenesen kulturális közbotrány, hogy Kertész Imrét még az irodalmi Nobel-díj sem emelte be a kánonba.
Arató László szerint a baj egyébként nem azokkal van, akik szerepelnek a kötelező irodalomban. A baj az, hogy a NAT műlistája nagyon zárt, nagyon kevés szabad teret enged a pedagógusoknak. A NAT nem ismeri a „például„ szót, inkább mindent előír és meghatároz. A pedagógusoknak az időkeret tíz százalékában volna lehetőségük arra, hogy a diákoknak az előírt könyvek mellett mást is mutassanak, de erre nem biztos, hogy lesz idő.
A budapesti gyakorló iskola tanára szerint kétségtelen probléma, hogy általában nincs idő eljutni a kortárs szerzőkig, legfeljebb egyfajta gyorstalpalón az érettségire való felkészülés megkezdése előtt. A pedagógus ugyanakkor lát arra lehetőséget, hogy kortárs szerzőket már korábban becsempésszenek az órákra. Ha Arany Jánosról van szó, mellé lehet tenni Parti Nagy Lajost, Kosztolányinál oda lehet tenni Esterházy Pétert – ha megfelelő tálalásban kapják ezt a gyerekek, akkor a szövegek találkozása érdekes lehet nekik, és hallanak valamit a modern és a posztmodern különbségéről is.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
