Meghalt az egyik csónakázó Mezőkövesdnél
Két ember ült a felborult csónakban, egyikük meghalt.
Két ember ült a Mezőkövesd közelében lévő tavon szombaton felborult csónakban, egyikük kiúszott, a másik férfi azonban meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap.
![D VAJ20120318001](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/275/2758/27583/2758348_c9281706fcb75cc9eb6eea17f50c4abd_wm.jpg)
Fotó: Vajda János
Rinyu Zsuzsanna elmondta, hogy az első jelzések szerint öten voltak a csónakban, de később kiderült, hogy két férfi ült benne. Egyiküknek sikerült kiúsznia, a másik, egy középkorú nyékládházi férfi holttestét a búvárok találták meg. Az első információkban három gyermekről is szó volt, akik partra úsztak, róluk azonban kiderült, csak arra jártak, amikor az eset történt.
A csónak Mezőkövesd és Szentistván között, a repülőtérnél lévő úgynevezett katonai tavon borult fel szombaton késő este.