Asszonyok a nemzeti egyesülés szélén

„Az előbb a repülőn már civilként beszélgettünk Orbán Viktorral, aki azt mondta, hogy így, a ciklus feléhez közeledve lassan tartani kéne egy konferenciát, ahol számba vesszük az egyes területeken elért eredményeket. Kezébe nyomtam a programot, hogy a reptérről egyenesen erre a rendezvényre jövök. Nézte, mosolygott, és csak annyit mondott: az asszonyok már megint megelőztek."

Ismerkedés a vívmányokkal

A Villányi úton fagyit nyaló, rövidujjúba öltözött emberek élvezik a tavaszt, mi viszont a zárdára emlékeztető, fagyos hangulatú Szent Margit Gimnázium kétharmadig telt dísztermében ülünk, a miniszterelnök legtitkosabb vágyaira ráérző Asszonyok a Nemzeti Egységért mozgalom Félidőben című konferenciáján.

A hallgatóságot zömmel – ha létezik egyáltalán ez a réteg – a keresztény úri középosztály 50-60 közötti, jótékonysági nőegyletre emlékeztető tagjai alkotják, akiket még a tavasz örömeinél is jobban vonz a kormányzati munka tanulmányozásának lehetősége. Az előbb idézett Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár előadására csak kora délután került sor, addig a közönség más kormányzati területek vívmányaival ismerkedhetett meg.

Az első felszólaló Hoffmann Rózsa, aki „Dicsértessék a Jézus Krisztus"-sal kezdte a ciklus oktatáspolitikájának ismertetését. A lélegzetvételnyi szünetben egyetlen „mindörökké" sem hangzott el, így az államtitkár bele is kezdett, aztán körülbelül a harmadik mondatában azt javasolta, ugorjuk át az első évet, mert azt szerinte a lassúság mellett sok mocskolódás és félremagyarázás is nehezítette.

A közönség együttérzőn mosolygott, én viszont kicsit csalódott voltam: arra számítottam, hogy ebben az intim, befogadó közegben az örökké csak tűrő Hoffmann végre lerántja a leplet az oktatáspolitika kritikusainak álszentségéről és a kettős mércéről. Ő ehelyett hosszasan ismertette az új köznevelési és a felsőoktatási törvényt, és hogy a kerettörvényeket most fogják megtölteni tartalommal.

Jön, jön, jön: az erkölcsi tartás

„Az erkölcsi rend hiányát megszenvedtük 2006-2010 között, az csak úgy állhat helyre, ha nagyobb szerepet kap az erkölcsi nevelés: ennek jegyében alkotunk további lépéseket" – utalt a nemzeti alaptantervvel kapcsolatos munkára. Hoffmann részletesen beszámolt róla, miként szünteti meg az állam „az embertől és istentől kapott felelősségével élve" azt a helyzetet, hogy az iskolák azt tanítanak, amit akarnak, mert csak az érettségi követelményeket szabályozza az állam.

Kikukucskáltam a vastag függöny mögött, az ablak alatt az aranyeső épp a szirmait bontogatta. „Megváltozik a közoktatás irányítási rendszere: állami feladat lesz az ellenőrzés, míg a működtetés megmarad a fenntartóknál" – mondta lelkesen a tényleg nagyon szépen és tagoltan beszélő Hoffmann, egyben némi sajnálattal utalva arra, hogy nincs más eszköze az államnak, hogy beleszóljon az iskolák működésébe és finanszírozásába. Megerősítette viszont, hogy a pedagógus-életpályát 2013-tól 50-70 százalékos béremelés teszi majd vonzóbbá.

Az államtitkár megismételte a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos korábbi kijelentéseit, a költségtérítés bevezetését viszont új, frappáns módon illusztrálta. „A felsőoktatási helyek hallgatói igény szerinti finanszírozása liberális gondolat: ha mindenki szociológiát akart volna tanulni, oda ment volna a pénz. A szociológia fontos tudomány, szükség van rá, de azzal nem lehet helyreállítani a rombolást, ami az országban az elmúlt években történt."

Az aranyeső csábítása

A közönség diszkréten kuncogott a szociológusozáson. Az Asszonyok vezetője, Szarka Eszter megköszönte Hoffmannak a „micsoda ellenszélben" végzett hatalmas munkát, majd következett Szócska Miklós. Az egészségügyért felelős államtitkár beszámolt a nemdohányzók védelmében, valamint a népegészségügy érdekében alkotott jogszabályokról, amelyeknek – az oktatási rendszer átalakításával együtt – csak sokára lesz kézzelfogható eredménye, és hosszan magyarázta az egészségügyi ellátórendszert hatékonyabbá és ésszerűbbé alakító intézkedéseket.

Szócska jó előadó, és egyedüliként szinte egyetlen szót sem vesztegetett az ágazat átalakítását kísérő balliberális kritikákra és aknamunkára. Így viszont az előadás mentes maradt az izgalmaktól, odakint pedig egy feketerigó rászállt az aranyesőre, és – nyilván hogy bosszantson – hintázni kezdett rajta, egy barátom pedig azt tudakolta, hogy nem ülök-e ki vele a Bambi teraszára. Elgondolkoztam, hogy vajon miért jut bárkinek az eszébe ilyen konferenciát szervezni, aztán arra ébredtem, hogy rádőltem a mellettem bóbiskoló asszony vállára.

Sikerült elnézést kérni, Szarka Eszter pedig nyugtázta, hogy a rossz emlékű SZDSZ-es miniszterek után végre gyökeresen átalakul az egészségügy. Ekkor Surján László következett, a nap messze legizgalmasabb prezentációjával. Bár nem teljesen értettem, mi köze Surján doktornak a kormány félidei értékeléséhez, hamar kiderült, hogy  felesleges volt a finnyáskodás, az Európai Parlament kereszténydemokrata alelnöke végre megválaszolt két, engem személy szerint régóta gyötrő kérdést.

Pénz, pénz, pénz

Miként lehetséges, hogy miközben a legtöbb európai országban jobboldali kormány van hatalmon, az EP-ben azok a zöldek, kommunisták, liberálisok és szocialisták vannak együtt többségben, akik annyi borsot törnek a kormány orra alá? Na, vajon miként? Hát azért, mert az otthon ellehetetlenült, mozgásterét vesztett baloldal Brüsszelben keresett egy új homokozót, és ezt az is segítette, hogy az EP-választásokon az alacsony részvétel miatt a reálisnál több mandátumhoz jutottak.

Hogy ez legközelebb ne így legyen, a kampányt ő már most el is kezdi a következő (2015-ös) választásra – mondta a Nyugat-Balkánért felelős EP-alelnök. Surján egy másik rejtélyről is lerántotta leplet, ami azon is lemérhető volt, hogy az asszonyok közül többen is heves irkálásba kezdtek. A politikus ugyanis végre mindenki számára érthetően megmagyarázta, hogy az áskálódás és a nemtelen támadások ellenére miért éri meg mégis az EU tagjának maradni.

Aki ezen a ponton ásítva arra gondolna, hogy a közös demokratikus eszmények, esetleg a judeo-keresztény kulturális gyökerekből sarjadó értékközösség vagy valami hasonló szépelgő maszlag miatt – nos, az hatalmasat téved. A pénz miatt – mondta a pragmatikus kereszténydemokrata politikus, ugyanis pozitív az egyenlegünk, sokkal több pénzt kapunk az EU-tól mint amennyit befizetünk, és a csatlakozás óta az Orbán-kormánynak sikerült a legjobban pluszba tornázni a szaldót.

Szegény, szegény homoszexuálisok

Az áskálódást nemcsak a baloldal, hanem a különadóval sújtott ágazatok is Európába „externalizálták" – mondta az izgatottságában néha kiabálni kezdő Surján doktor, aki szerint egyértelmű kultúrharc zajlik, mert Magyarország, ahol a kereszténység és a nemzet a gondolkodás alapja, máshogy látja a szekularizáció kérdését, mint a Nyugat. „Hollandiában és az USA-ban például hihetetlenül buta szekularizáció zajlik, ott káromkodásnak hat, ha az állam együttműködik az egyházakkal".

„Mégis, szegény homoszexuálisokkal mi lesz – tette fel a szónoki kérdést Surján annak illusztrálására, hogy a bírálatok ellenére valójában semmi sem változott a családjog területén. – Hát nem lesz semmi" – adta meg a csattanós választ, a közönség pedig megint kuncogott. A politikus azt is kijelentette, hogy hiába volt nagy a sírás, nem tiltották be az abortuszt, „különben is, nem betiltani kell, hanem elfelejteni és utálni".

Szarka Eszternek nagyon tetszett az előadás, az Európai Parlamenttel kapcsolatos érzéseit pedig akként foglalta össze, hogy amikor Cohn Bendit-t és Martin Schultzot látjuk, nem vagyunk boldogok.

Sunyi Európa

Császár Angéla elszavalta Vörösmarty A merengőhöz című versét, majd Rogán Antal lépett a pódiumra. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, egyben Belváros-Lipótváros polgármestere hosszan beszélt arról, hogy iszonyú költségvetési hiányt generálva hogyan véreztették ki az országot az elmúlt két ciklus hibás és/vagy korrupt kormányzati intézkedései, amit azonban az Orbán-kormány módszeres, igazságos és átlátható lépésekkel helyrehozott.

Rogán előadása szónoki és tartalmi szempontból a közelébe se jött Surjánénak. A közönségen a fáradás egyértelmű jelei mutatkoztak, az Index tudósítóját pedig egy különösen aljas ismerőse Római-parti, biciklizéssel összekötött sörözésre kezdte csábítgatni. Rogán ekkor épp arról beszélt, hogy az IMF-hitel valójában csak egy biztosítás, amire azért van szükség, hogy rendkívüli helyzetben ne csak saját forrásokra tudjunk támaszkodni, az új jegybanktörvény meg már kint is van Brüsszelben, nemsokára itthon is megmutatják.

Egyetlen ponton csillant csak némi izgalom, amikor a fiatal politikus arról beszélt, hogy Nándorfehérvárnál, 1956-ban és talán még valamikor máskor is milyen fontos végvára voltunk Európának, és most kettős mércét alkalmazva mégis milyen kemény feltételeket támasztanak. Következtetést sajnos nem vont le, így kénytelen voltam én összefoglalni a délelőtt tanulságát: Európa egy undok dög, azt hiszi, hogy a sok évszázados hűségünket most némi pénzzel kifizetheti, cserébe olyasmibe akar belepofázni, amihez semmi köze nincs, mi viszont tesszük a dolgunkat.

A transzcendens dimenzió

A szendvicsszünet után Rétvári Bence következett. Az igazságügyi államtitkár az erős fogyatkozásnak induló közönségnek arról beszélt, hogy a közigazgatás és a bíróságok átalakítása hogyan eredményez hatékonyabb közszolgáltatásokat.

Egy ponton a mellettem ülő asszony dőlt nekem, most rajta volt a sűrű elnézéskérés, és rajtam a nagyvonalú megbocsátás sora. Közben Rétvári megmagyarázhatatlan módon oda lyukadt ki, hogy annál azért több egy ember, mint hogy a Sirályba járjon, és 3G-n a Facebook-on az Új-Zélandi ismerőseivel cseteljen.

A bevezetőben említett Balog Zoltán mondataiból nehéz lenne bármit is kiemelni azon kívül, hogy a miniszterelnök néha ma is azzal cukkolja, hogy nem akarta, hogy cigányügyi államtitkár legyen a titulusa. Az előadás kulcsfontosságúnak tűnő fordulataiból egy rövid csokrot állítottam össze.

Keresztény tábor. Csordaszellem helyett kritikus szolidaritás. Transzcendens dimenzió. Nem is testi, hanem szellemi nyomor. Csak ülnek és vakkantgatnak. Nemzeti sorskérdés. Tisztes szegénység kontra lumpenszegénység. Balliberális harci mező. De mi az ő dolguk, mit tesznek ők saját magukért? A magunkért vállalt felelősség keresztény princípiuma. Partizán az őserdőben.

A médiahatóság kicsiny sajkája

Következett Szalai Annamária, akire talán a legjobban vártam, és aki mégis a legnagyobb csalódást okozta. Pedig Szalai pont azt tette, amiben reménykedtem: lényegében kizárólag panaszkodott a teljesen alaptalan támadásokra, amik az általa vezetett médiahatóságot érték, illetve a kritikusok felkészületlenségére, akik nem az eredeti jogszabályokból, hanem mindenféle másodlagos forrásból tájékozódnak.

A hosszúra nyúló panaszáradat azonban olyan borzalmasan unalmas és érdektelen volt, hogy hátul, a „szűnni nem akaró médiavihar" miatt a kezdetben még vele szörnyülködő asszonyok lassan a türelmüket vesztették, és a hétvége hátralévő részének minél jobb kihasználásáról kezdtek csevegni. Közben Thomas Melia és az Egymillióan a Magyar Sajószabadságért csoport is jól megkapta a magáét, meg mindenki, aki egyik nap a cenzúrától retteg és az újságírók öncenzúráját vélelmezi, máskor meg neki nem tetsző műsorokat ajánl a médiahatóság figyelmébe.

Hiába határoztam el hogy megvárom az esemény végét, amikor Szalai a médiahatóság viharban hánykolódó kis hajójáról kezdett beszélni, ahol a gépházban ennek ellenére gőzerővel dolgoznak, („még a szakácsok is"!), menekülőre fogtam, így sajnos arról nem tudok beszámolni, hogy a honvédelem területén mi a helyzet félidőben.