Már lefizetni sem kell

Új korrupciós minta rajzolódik ki Magyarországon: az államot befolyásos érdekcsoportok irányítják – ez a legfontosabb tanulsága a Transparency International legújabb Nemzeti Integritás Jelentésének. Ha ez így van, az érdekcsoportoknak biztos van nevük és címük is. Kik ők?

Mindenki ezt kérdezi elsőre, de azért nincsenek a jelentésben nevek, mert magát az intézményrendszert vizsgáltuk. Azt néztük, hogy a rendszer engedi-e, hogy egy-egy érdekcsoport fogságába kerüljön az állam, és azt láttuk, hogy Magyarországon engedi. Az angol szakirodalomban a state capture bevett fogalom, az intézményrendszer pedig nem tudja kivédeni ennek kockázatait. A kutatásunk tavaly októberben zárult le, és azóta megjelentek olyan konkrét ügyek, amik alá is támasztják.

Egyértelműen ilyen például a dohányforgalmazási törvény ügye, ahol világosan látni lehetett, hogy a törvény magánérdekeket szolgál. Lehet, hogy egy másik cégnek más a magánérdeke, de antikorrupciós szempontból mindegy, hogy az éppen melyik cég, ha szemben áll a közérdekkel. Ha pedig már egy törvénynél magánérdek érvényesül, legalább lássuk, hogy ez hogyan történik. Igaz, a dohánytörvénynél végül is láttuk, és lehet, hogy részben éppen ez lenne a megoldás. Ha minden képviselő felvállalná, hogy kivel és hogyan egyeztet egy törvény megírásakor. Nem oldódna meg ettől a state capture problémája, de tisztább lenne a kép.

Mennyire sikerült a tűz közelébe kerülni? Készültek interjúk állami vezetőkkel?

Ez a jelentés nem így készült, jogszabályi szempontból néztük végig az intézményrendszert. Ugyanazt a mintát használják minden országban, ahol elkészül ez a vizsgálat. Végig kell nézni olyan szempontokat, mint például, hogy a bírák előléptetése mennyire látható át, hogyan juthat hozzá az állampolgár közérdekű adatokhoz, és mennyire nyilvánosak az objektív kritériumok, ehhez képest kell megnézni a gyakorlatot. A jelentésben nem konkrét korrupciós esetekre, inkább ügyekre hivatkozunk. Például, hogy az Állami Számvevőszék elnöke előző nap még frakcióvezető-helyettes volt. Mivel októberben fejeztük be, az nem is szerepel benne, hogy az Országos Bírói Hivatal elnöke (Handó Tünde) nem független politikailag.

A jelentés szerint ez új korrupciós minta, de valójában mi ebben az új?

A 2008-as jelentésben is megírtuk, súlyos a helyzet, a politikai és az üzleti elit összefonódott, nem volt átlátható a rendszer, és az is látszott, hogy a kontrollintézmények néha befolyásolhatóak. Mostanra egyértelművé vált, a kontrollintézmények függetlensége megkérdőjelezhető. A közpénzek elköltését ellenőrző intézmények lehet, hogy nem működtek jól, de a szabályok megfelelőek voltak és a vezetők is a helyükön voltak. Ez ma egyértelműen romlott.

Nagyon leegyszerűsítve, korábban legalább elméletben nem volt korrupció?

Korábban legalább elméletben volt esély kivédeni azt, ma már elméletben is jóval kevesebb. A jogalkotás pedig átláthatatlanná vált, nagyon gyorsan jönnek a módosítók, egyéni indítványok és a személyre szabott jogalkotás, például Szapáry György washingtoni nagyköveti kinevezése, akinek kedvéért felemelték a korhatárt. Ezek kiszámíthatatlan környezetet eredményeznek, még sokkal inkább, mint régebben.

Közmondásos, hogy korábban kormány és ellenzék között 70:30 volt az ellopott közpénzek aránya. Ma ez hogy működik?

Erre a 70:30-ra sosem volt bizonyíték, és én csak a modellről tudok beszélni, de ma a modell lehetővé teszi azt, hogy 100:0 legyen az arány.

Egyszerű állampolgárként rosszabb nekem a 100:0, mint a 70:30?

A legtöbb embernek ez valóban mindegy. Ha csak az egyik oldanak van lehetősége rátenni a kezét a közpénzekre, attól még nem tűnik el belőle több vagy kevesebb, mindennapi szinten ez nem látszik. A korrupció egyszerűen centralizáltabb lett.

Tóth István János korrupciókutató 2010-ben arról beszélt, hogy az egyik meghatározó tényező a korrupcióban a koherens szabályozás hiánya. A közbeszerzésekben például egyszerűsödtek a szabályok azóta, mégsem lett jobb a helyzet.

Olyannyira egyszerűsödtek, hogy bizonyos határ alatt már nem is kell közbeszereztetni. Egyszerűbbé vált, de átláthatóbbá és tisztábbá biztosan nem. Azért nem történt meg, amiért a pártfinanszírozást sem sikerült rendezni. A mindenkori politika önkorlátozása kellene ehhez. Vagy jön valami választói nyomás, vagy valami megvilágosodás, de külső hatás kell, másképp ez nem fog változni.

A választókat viszont mintha nem igazán érdekelné ez a kérdés. Itt van például a Margit híd felújítása, ami kétszer annyi pénzbe került, mint kellett volna, az ilyesmivel mégis kevesen foglalkoznak. Érezhető a politikusokon, hogy tudják, a társadalom hagyja a korrupciót?

Persze, ezek a dolgok mind számítanak. Ahogy az is számít, én magam befizetem-e az adót, és cserébe mennyire várom el, hogy tisztességesen működjön az állam. Ebben nem nagy a tudatosság. A Margít híd teljesen jó példa. Senkit sem zavar, hogy általános költségnek neveznek benne egy 1,2 milliárd forintos tételt a főváros pénzéből, miközben ez egy egyszerű adóbevalláson elképzelhetetlen lenne.

Egyre többet hallani mostanában oligarchákról. Kik ők igazából?

A jelentés alapján azt sem tudom feltétlenül mondani, hogy oligarcháknak kell hívni őket. Lehet, hogy egy család vagy egy baráti kör. A lényeg az, hogy a saját üzleti érdekeik szerint irányítják a törvényhozást és a közpénzek felhasználását . Az előző kutatások azt mutatták meg, hogy sok közpénz folyik el a közvetítőkön keresztül. Most már magát a törvényhozást befolyásolják, így igazból lefizetni sem kell senkit. Centralizáltabb és hatékonyabb lett a korrupció. Ezekről a csoportokról lehet szó, amikor oligarchákról beszélünk.

Ha ennyire vissza tudott fejlődni az intézményrendszer, az nem azt jelzi, hogy eddig sem volt igény rá? Hogy igazából annyira nem is kell nekünk az átláthatóság?

A társdalom részéről valóban nincs erre igény. Nem az foglalkoztatja az embereket, hogy függetlenek-e a kontrollintézmények, vagy az ombudsman. Az foglalkoztatja, kap-e egészségügyi ellátást, vagy nem kap, de hogy miért, az már nem érdekli. Pedig a kettő összefügg. Elméletben, ha abszolút tisztán zajlanának a beszerzések, sokkal több pénz maradna például az egészségügyben. Ez már megfogható példa mindenkinek.

Néha azért nálunk is kirobbannak botrányok, ott van például Hunvald György vagy Hagyó Miklós ügye. Ez valódi tisztulás vagy csak hatalmi harcok eredménye?

Minden nyilvánosságra kerülő ügy, minden bírósági döntés a tisztulást jelzi. Ha felderítenek egy ügyet, az növeli a bizalmat. Közben persze azt is látjuk, hogy mindig a másik oldal ügyei kerülnek elő, akárki is van hatalmon. Felmerül a gyanú, hogy csak a politikai beállítottságtól függ, milyen ügyeket derítenek fel. Én szkeptikus vagyok, de annál azért optimistább, hogy azt mondjam, minden csak hatalmi harcok eredménye. A Sávolyi beruházás leállítása például, amit a TASZ-szal nyomtunk végig, lehet, hogy végül valami hatalmi alku volt, de azt hiszem, tényleg sokat tettünk érte.

Ma már nem lehetne leállíttatni egy hasonló beruházást?

Bajnai Gordonnak jeleztük miniszterelnöksége idején, hogy a gazdasági miniszter-jelöltje, Vahl Tamás régebben olyan céget vezetett, ami kartellbírságban részesült. Bajnai visszavonta a jelölést. Most, amikor szóltunk, hogy a versenyhivatal elnökét a PSZÁF korábban elmarasztalta cégvezetőként, így nem biztos, hogy ő a megfelelő ember a tiszta verseny ellenőrzésére. Választ sem kaptunk. Az is igaz viszont, hogy Bajnaié szakértői kormány volt, nem biztos, hogy ugyanez lett volna az eredmény egy Gyurcsány-kormány alatt.

Az, hogy egy kormány körül vannak befolyásos üzletemberek, stabil demokráciákban sem ismeretlen jelenség. Vegyük Amerikát. A mostani budapesti nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis Obama kampányának támogatója volt.

Ezen a konkrét példán éppen jól látszik a különbség. A washingtoni nagykövet korábban Orbán Viktor tanácsadója volt, eddig ugyanaz a két helyzet, de az ő kedvéért fölvitték a korhatárt, a törvényt módosították, ez pedig hatalmas különbség. Ráadásul Kounalakis nyíltan támogatta Obama kampányát, nálunk viszont legtöbbször nem tudjuk, ki kinek a támogatója.

Az is szerepel a jelentésben, hogy nem feltétlenül egy újabb korrupcióellenes intézmény lenne a megoldás, hanem a szélesebb nyilvánosság. Milyen most a helyzet, mennyire könnyen lehet közérdekű adatokhoz jutni?

Az adatigénylésben sincs áttörés. Az információszabadságot korábban jól működő törvény szabályozta és jól működött a bírói gyakorlat is. A közzétételi kötelezettség teljesítésével viszont eddig sem voltunk elégedettek, nincs például egy használható adatbázis a közbeszerzések eredményeiről. Azóta nemhogy javult volna a helyzet, de a szabályozás is kezd a gyakorlathoz igazodni. A Ptk. új tervezetében üzleti titkok lett a közpénzek jelentős része, a tendecia itt sem az átláthatóság felé vezet.

Megoldják valaha a pártfinanszírozás kérdését? Vége lehet a 386 millió forint hazugságának?

A pártonkénti 386 millió forint tényleg annyira gáz, hogy ezzel már mindenképpen kezdeni kell valamit. Többféle modell elképzelhető, de az alap az lenne, hogy egy kampányszámlán fizetnek ki mindent a pártok. Minden egyes kampényterméknek lenne egy jele, amit fel kellene tüntetni. Nem kell például megtiltani a vállalati támogatásokat, de legyenek egyértelműen láthatóak. És akkor az ÁSZ-ról nem is beszéltem – minden választás után aláírják a pártok elszámolását, hogy betartották a 386 milliós keretet, miközben a vak is látja, hogy ennek többszörösét költik.

Van arra példa, hogy bárhol a világban sikerült volna érdemben csökkenteni a korrupciót?

Olyat nem tudok mondani, ahol hirtelen sikerült volna drasztikusan javítani a helyzeten. Illetve igen, Hongkongban és Szingapúrban, de olyan eszközökkel, amik Európában, demokratikus keretek között nem megvalósíthatóak. Lettországban egy időre sikerült rendezni a pártfinanszírozás kérdését, amikor volt hozzá politikai akarat. Nagyon küzdelmes volt, de egy hasonló helyzet után, mint nálunk, bevezették a kampányszámlákat, minden kampányterméknél az utolsó támogatóig minden adatot fel kellett tüntetni. Létrejött egy ügynökség is, ami részletesen ellenőrizte és számon kérte a kampányköltéseket. Aztán amikor elkezdték az aktuális miniszterelnök ügyeit vizsgálni, leváltották a vezetőjét.

Ha igazából igény sincs a tisztaságra nálunk, ráadásul a világban még nem is történt olyan, hogy valahol javult volna a helyzet, miben reménykedjünk?

Finom mozgások azért vannak, kis változásokat el lehet érni. Az például megfigyelhető, hogy ez EU-csatlakozás előtt minden országban kicsit tisztul a kép, igaz, aztán általában vissza is csúsznak. Egy jól működő lobbitörvény például tudna segíteni. És lehetne szabályozni a forgóajtó-jelenséget is, vagyis, hogy ne legyen azonnali átjárás köz- és magánszféra között. Ne fordulhasson elő például olyan, hogy Draskovics Tibor egyik nap még miniszter, rögtön utána vezető a Pricewaterhouse Coopersnél.