Új eljárást kért az elsőrendű vádlott védője a Cozma-ügyben
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte ügyfele esetében a Cozma-gyilkosság másodfokú eljárásában a nem jogerősen életfogytiglanra ítélt R. Sándor, az elsőrendű vádlott védője a Győri Ítélőtáblán. Tuza Péter mintegy fél órán keresztül sorolta azokat a mozzanatokat, amelyek alapján kijelentette, „ez a büntetőeljárás maga az eljárási szabálysértés".
Az általa vélelmezett hibák közzé sorolta, első fokon nem vonták össze ezzel az üggyel a témában folyó másik eljárást, noha bizonyítható, hogy arról az eljáró tanácsnak tudomása volt. (Az ügyészség korábban az emberölés bűntettétől elkülönítette a csoportosan elkövetett és a köznyugalmat súlyosan megzavaró, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettét.)
Az ügyvéd hozzátette, a vádlottaknak és a védőknek joguk lett volna ismerniük a másik eljárásban keletkezett adatokat, iratokat, de kifogásolta azt is, hogy megesett: úgy folyt a tárgyalás, hogy védencének nem volt ügyvédje, vagy képviseletét a vele érdekellentétben álló ötödrendű vádlott jogi képviselője látta el. Szerinte ez önmagában is alapos indok a hatályon kívül helyezéshez.
A Marian Cozma halálát okozó szúrás esetében Túza Péter azt emelte ki, a mozdulat ösztönös volt, a szereplők elhelyezkedése és mozgása alapján pedig védencének nem is későbbi áldozata szívére kellett volna céloznia, ha annak életét ki akarja oltani. Ezért azt kérte, ha a bíróság mégsem helyezné hatályon kívül az első fokú döntést, védencét testi sértésben marasztalja el.
Egyben megkérdőjelezte, hogy Marian Cozma mindvégig jogos védelmi helyzetben volt, szerinte az összeütközésnek volt olyan pillanata, amikor a sportolók kerültek erőfölénybe. Egyben – kifogásolva, hogy az első fokú ítélet „roma csoportként" említi „folyamatosan és következetesen" a vádlottakat – Tuza Péter arra kérte a fellebbviteli tanácsot, hogy „ettől a jelenségtől deklaratívan határolódjon el".
N. Győző védője szerint mazsoláztak a vallomásokból első fokon
Az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt N. Győző védője is, mondván, a Veszprém Megyei Bíróság „kiválogatta a vallomásokból a legkedvezőbb mondatokat", majd megalapozatlan tényállást és törvényellenes minősítést állapított meg. Fekete S. Tamás szerint a megyei bíróság „nyilvánvaló tényeket hagyott figyelmen kívül, amelyek a minősítés ellen szóltak", így nem érvényesült az az elv, amely szerint „az ellentmondások haszonélvezője a vádlott kellett hogy legyen".
Mint mondta, N. Győző sem tettese, sem részese nem volt emberölésnek. Ennek alapján kérte, hogy azért ítéljék ügyfelét határozott idejű szabadságvesztésre, amit elkövetett: életveszélyt okozó testi sértésért. Szerinte van olyan időpillanat, amelyben az első fokú ítélet szerint védence egyszerre két helyen tartózkodott.
Mint mondta, ügyfelének esetében volt, hogy olyan tényállást fogadott el a bíróság, amelyet 28-ból egyetlen tanú látott, az pedig saját beismerése szerint is súlyosan ittas volt. Szerinte például helytelen következtetés, hogy Marian Cozmát a fal közelébe szorították, mivel ez egy négy méter széles utcában értelmezhetetlen, ahogy az is, hogy mintegy vezényszóra támadtak a vádlottak a sportolókra, hiszen ilyen a valóságban nem történt. Szerinte a periratokban szerepelnek olyan közvetett vallomások is, amelyek műkörmösnél vagy kocsmában hallottakra támaszkodnak.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.
Enyhítést és felmentést kértek a többi vádlottra
Az elkövetett cselekmény átminősítését és az első fokon kiszabottnál enyhébb ítéletet, hatályon kívül helyezést, illetve felmentést kértek védenceiknek a Cozma-gyilkosság ötöd-, hatod- és hetedrendű vádlottjainak ügyvédei.
Az első fokon nem jogerősen életveszélyt okozó testi sértés kísérletében elmarasztalt, ezért négy év börtönre ítélt ötödrendű vádlott, B. Csaba védője arra építette felszólalását, hogy védence mindössze 12-13 másodpercig volt részese az eseményeknek.
A verekedésig fajult vita helyszínén szórakozva látta a kialakult helyzetet, majd odarohanva három-négy alkalommal megrúgta a földön fekvő Marian Cozmát. Eközben azonban nem tudta, nem tudhatta, hogy a sportolót korábban szíven szúrták.
Új eljárásra bocsátást, ennek hiányában pedig részbeni felmentést és enyhítést kért a társtettesként elkövetett bűnpártolás miatt első fokon háromévi börtönre ítél hatodrendű vádlott, G. Péterné védője. Elek Zsolt egyebek mellett azzal érvelt: az eljárás során az erre mutató számos jel dacára csak későn észlelték, hogy védence R. Sándor élettársa. Márpedig a törvényi rendelkezések szerint ilyen kapcsolatban nem büntethető az asszony, aki – érvelt – amikor élettársát és N. Győzőt külföldre szállította, nem tudta, hogy a másik férfi is részese volt a cselekménynek.
Amikor ugyanis megjelentek a médiában a történtekről a képek, ők már úton voltak Ausztria felé. Felhozta azt is, hogy a nő tanúként és terheltként is együttműködő volt, feltáró jellegű vallomás tett.
A hetedrendű vádlott, a szintén bűnpártolásért elmarasztalt, első fokon társtettesként elkövetett bűnpártolásért két év nyolc havi börtönre ítélt A. László védője, Krisztiáni István a tárgyaláson arról beszélt: védence az ügynek abszolút mellékszereplője, s amíg elért hozzá az eljárás, elfogyott a figyelem.
Ez utóbbi részeként pedig esetében egy hevenyészett, felületes eljárás vezetett oda, hogy ügyében első fokon megalapozatlan ítélet született – jelentette ki. Évelése szerint ugyanis a férfiról mindenki azt mondta: másoktól hallotta, hogy kapcsolatba került az életellenes cselekmény szereplőivel.
Szerinte ezért nem a hatályon kívül helyezés, hanem a felmentés indokolt védence esetében, hiszen semmi nem bizonyítja a periratok azon kitételét, hogy a vádlottnak "médiahírekből és más beszélgetésekből" tudnia kellett a Cozma-gyilkosságról, illetve arról, kiket gyanúsítanak részvétellel.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.