Orbán: Az elnököt nem lehet bírálni
Orbán Viktor szerint a köztársasági elnök döntéseit lehet bírálni, személye azonban "e fölött áll", sérthetetlen. A miniszterelnök pénteken az államfő plágiumügyét firtató újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a legfontosabb az ország érdeke, ez pedig az, hogy Magyarországnak mindig legyen olyan vezetője, akinek a személye sérthetetlen. A köztársasági elnök sérthetetlenségéről szóló alkotmányos szabályt mindenkinek megfontolásra és betartásra javasolja.
Arra a kérdésre, hogy szerinte csalt-e Schmitt Pál, úgy felelt: az alaptörvényből fakadó sérthetetlenségi szabály miatt a kérdés feltevését sem látja indokoltnak.
Arra, hogy árt-e az elnöki hivatal méltóságának, hogy az államfő kisdoktori címét visszavonták, azt válaszolta: a hivatal méltósága is fontos szempont, de a legfontosabb, hogy a nemzet egységét kifejező hivatalt betöltő személy sérthetetlen legyen, „döntéseit lehet bírálni, a személye szerintem e fölött áll”.
„Munkakapcsolatban vagyok az elnök úrral ettől az ügytől függetlenül is, hiszen az ország érdeke azt kívánja, hogy különböző ügyekben rendszeresen egyeztessünk” – közölte Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy beszélt-e Schmitt Pállal.
A miniszterelnök azután válaszolt újságíróknak, hogy a fővárosban részt vett azon a rendezvényen, ahol a feltaláló Rubik Ernő jelenlétében bejelentették, az elmúlt 1100 év magyar szellemi teljesítményét bemutató, Rubik-kockát formázó múzeum épülhet a budapesti Rákóczi híd budai hídfőjénél.