Mesterházy kétharmaddal maradt MSZP-elnök

2012.03.31. 14:22 Módosítva: 2012.03.31. 17:55
Horn Gyula kilencvenes évekbeli sikereit tekinti példának Mesterházy Attila, aki nagy többséggel maradt az MSZP elnöke. Szembenézne a párt hibáival.

A szavazatok több, mint kétharmadával Mesterházy Attila maradt az MSZP elnöke. Mesterházy 373 szavazatból 258-at kapott meg. Győzelmi beszédében Mesterházy elmondta, csapatkapitánynak szerződött az MSZP-hez, és nem maga mögé, hanem maga mellé akarja felsorakoztatni a pártot. Példának Horn Gyulát említette, aki győztes pártot tudott építeni a kilencvenes években.

Fotó: Huszti István

A pártelnök szerint szembe kell nézni a párt hibáival, ki kell küszöbölni azokat. Szerinte a párt korábban nem vetette ki magából a nyerészkedő politikusokat, a választók ezért megbüntették.

A nap nem múlt el a Schmitt Pállal való poénkodás nélkül - Lukács Zoltán képviselő például azzal tréfált az Index tudósítója szerint, hogy a két t a magyar nyelvben a múlt idő jele, Schmitt nevét pedig két t-vel írják. Mesterházy is beszélt Schmittről, szerinte Orbán Viktorral együtt morális válságba sodorták az országot. Schmitt sosem volt alkalmas elnöknek, most már papírja is van erről. Felszólította Orbánt, hogy szólítsa fel a köztársasági elnököt a lemondásra.

A választás a Syma rendezvénycsarnokban zajlott. A két jelölt délelőtt elmondta kampánybeszédét, majd ebéddel egybekötött szavazás következett.

Fotó: Huszti István

Kampánybeszédében Mesterházy kihívója, Szanyi Tibor vezérelvűsége miatt bírálta Mesterházyt, ez azonban nem bizonyult sikeres taktikának, ahogy az sem, hogy megígérte, cool pártot csinál az MSZP-ből.



  • Hírek
  • Hírek