Lemond a Semmelweis rektora
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Schmitt Pál doktori címét visszavonó szenátusi és doktori tanács döntésével azonosul, az eddigi lépésekért vállalja a felelősséget - közölte Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora azon a szűk körű háttérbeszélgetésen, ahol bejelentette: azonnali hatállyal távozik az intézmény éléről.
Tulassay még három hónapig vezette volna az SE-t, utódját ugyanis már megválasztották éppen azon a szenátusi ülésen, ahol Schmitt doktorijáról is döntöttek. Szél Ágoston rektorhelyettes júliusban vette volna át az egyetemet, de Tulassay ezt már nem várja meg, döntéséről hétfőn értesíti hivatalosan a Nemzetierőforrás-minisztériumot.
A rektor a lépést azzal indokolta, hogy személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami már az egyetemnek is árthat. "Ha egy százalék esélye van annak, hogy az egyetem rosszul jár, akkor fel kell álljak" - mondta. A rektor beszélt arról, hogy az egyetem presztízse miatt nem lehetett más döntést hozniuk a doktori ügyében, az egyetem így is óriási renoméveszteséget szenvedett el, ezek a hírek érkeznek vissza hozzá, de a kármentés valamilyen szintig megtörtént.
Magára hagyták az egyetemet
Tulassay szerint az egyetemet nagyon magára hagyták a Schmitt-ügyben, ezt érzékelte akkor is, amikor Réthelyi miniszter felbontatlanul visszaküldte a tényfeltáró bizottság jelentését, Hoffmann Rózsa államtitkár pedig eljött ugyan a csütörtöki szenátusi ülésre, de nem várta meg azt a napirendi pontot, amikor Schmitt doktorijáról döntöttek. Másnap viszont érkezett egy telefon a titkárságáról, amiben soron kívül bekérték a szenátusi ülés jegyzőkönyvét. Az ülések jegyzőkönyveit egyébként mindig el szokták küldeni a minisztériumnak, de nem ilyen sürgősen. A jegyzőkönyv még nem is készült el, ezért egyelőre nem tudták még odaadni a minisztériumnak.
Arra a kérdésre, hogy a jegyzőkönyvet nyilvánosságra fogják-e hozni, a távozó rektor nem tudott egyértelmű választ adni, szerinte ez jogértelmezés kérdése. A szenátusi ülések jegyzőkönyveit rendszerint az egyetemi intranetre szokták kitenni, amely az egyetemi polgárok számára férhető hozzá, Schmitt ügyében pedig ráadásul zárt ülés volt, miután személyi kérdésről volt szó.
A távozó rektor elmondta azt is: míg tartott még a vizsgálat, előre jelezte Réthelyinek, hogy továbbítani fogja neki a jelentést. Kedd reggel, amikor nyilvánosságra hozták az elkészült jelentést, telefonon kereste a minisztert, de azt mondták neki, hogy elfoglalt, nem elérhető. Tulassay szerint pedig az egyetemnek nyilvánvalóan segítségre lett volna szüksége ebben a nagyon unikális ügyben. "Az egyetem megérdemelte volna azt, hogy jogi, szakmai támogatást, segítséget, keretet kapjon" – mondta.
Nem kételkedik a döntés jogosságában
Arról, hogy Schmitt Pál nyilatkozataiban kijelentette, szerinte az egyetem szenátusi tanácsának nem lett volna joga visszavonnia a doktorit, a távozó rektor azt mondta: döntésük jogi megalapozottságában nem kételkedik. Ha jogértelmezési probléma van egyébként, akkor időben kellett volna segítséget nyújtani az egyetem számára, tette hozzá visszautalva az egyetem magára hagyottságára.
Tulassay utódjáról - aki előbb ideiglenesen, majd véglegesen átveszi az egyetemet - azt mondta: Szél tökéletesen élvezi az ágazati vezetés, vagyis a Nefmi bizalmát.
Arról egyébként nincsenek információk, hogy a Tulassayt előbb ideiglenesen, majd három hónap múlva véglegesen váltó Szél Ágostonnak mi az álláspontja az államfő visszavont doktorijáról. A szenátus ülésén ő is részt vett, de titkos szavazás volt, Tulassay pedig azt mondta: nem emlékszik, hozzászólt-e az ülésen.
Tulassay egyébként az egyetemen marad mint professzor és az egyeszámú gyermekkilinka vezetője. Újságírói kérdésre azt válaszolta, január, tehát a Schmitt-ügy kezdete előtt nem érzékelt bizalmatlanságot a személyével kapcsolatban.
Belopakodott a politika
Vasárnap délután, a háttérbeszélgetés után a Semmelweis Egyetem honlapján megjelent Tulassay Tivadar közleménye. "Az egyetem megszokott hétköznapjaitól – amikor is a figyelem az oktatásra, kutatásra, betegellátásra koncentrál – nagyon idegen napokat, heteket éltünk át. Az egyetem falai közé, akaratunktól függetlenül, belopakodott a politika" – ezzel kezdődik a közlemény. A rektor kiállt az egyetem Schmitt Pál doktorijával kapcsolatos döntése mellett: "Az a véleményem, hogy a héten az egyetem olyan döntést hozott, amely minden szempontból megfelel hazánk egyik legnagyobb hírű, nemzetközi szinten is kivételes elismertségnek örvendő intézményével szemben támasztott elvárásoknak."
"Az egyetem döntését a tudományos világ felszabadultan fogadta, ugyanakkor a társadalmi polémia, az ügy politikai értelmezése felerősödött, és az egyetemi határozat politikai és jogi értelmezések kereszttüzébe került. Az elmúlt napok egyetemi testületi döntései vitathatatlanul személyemhez kötődnek. Ugyanezért érezhetővé vált a személyem iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál" – fogalmazott Tulassay Tivadar.
Új dokumentumokat hozott nyilvánosságra
A távozó rektor a közleménnyel együtt közzétette azt a meghívót, amelyet a tényfeltáró bizottság elnöke, Tóth Miklós dékán március 6-án küldött Schmitt Pálnak. Ebben az állt: "Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! A Semmelweis Egyetem vezetésének megbízásából Tényfeltáró Bizottságot hoztam létre az Ön által 1992-ben védett kisdoktori értekezés ügyében. A Tényfeltáró Bizottság arról tájékoztatott, hogy munkájához elegendőek a rendelkezésre álló dokumentumok. A Bizottság tagjai az ügy kapcsán Önhöz kérdést nem kívánnak intézni. Természetesen a Bizottság kész meghallgatni Elnök Úr vagy képviselője véleményét. Az ügyben jómagam is készséggel állok rendelkezésére. Tisztelettel: Tóth Miklós"
A távozó rektor közzétette azt a jegyzőkönyvet is, amely a bizottság elnöke és Schmitt Pál közti találkozóról készült. A tényfeltáró bizottság mind az öt tagja által aláírt jegyzőkönyvet a március 19-i, reggel kilenc órakor kezdődött bizottsági ülésen vették fel. A helyszín az egyetem rektori tárgyalója volt. A jegyzőkönyv szerint a bizottság elnöke rögzítette, hogy "a korábban már előadottak szerint a Bizottság képviseletében írásban tájékoztatta Schmitt Pál hivatalát arról, hogy amennyiben a Bizottság által vizsgáltak vonatkozásában nyilatkozatot kíván tenni, úgy a Bizottság őt, vagy képviselőjét készséggel meghallgatja".
"Az elnök tájékoztatta továbbá a Bizottságot, hogy a mai napon meghívás alapján meg fog jelenni Schmitt Pál hivatalában" - olvasható a jegyzőkönyvben. A dokumentum szerint az elnök kérésére az ügyrendet - egyhangú döntés alapján - ezért kiegészítették egy bekezdéssel: "Amennyiben az egykori pályázó a Bizottság által vizsgáltak vonatkozásában önként nyilatkozatot kíván tenni, úgy meghallgatását a Bizottság elnöke a Bizottság képviseletében személyesen jogosult lebonyolítani."
Ezeknek a most közzétett dokumentumoknak azért van jelentősége, mert Schmitt Pál a pénteki interjúban sérelmezte, hogy a szenátus az ő meghallgatása nélkül hozott döntést.