Több a gennyes agyhártyagyulladásos eset

2012.04.24. 14:49 Módosítva: 2012.04.24. 14:50

Magyarországon nincs gennyes agyhártyagyulladás járvány, a hatóságok 2011 telén mégis emelkedő esetszámot jegyeztek fel, hangzott el a Meningitisz Világnapján a Szent László-kórházban tartott sajtótájékoztatón.

 Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) Járványügyi osztálya februárban azt állapította meg, hogy „2011 novembere óta a bejelentett meningitis epidemica megbetegedések száma meghaladta a 2005-2009. évekre vonatkozó megfelelő havi középértéket, 2011. novemberben kétszerese, decemberben háromszorosa volt a havi medián értékének.”

A 2011 júliusától 2012 januárjáig tartó időszakban összesen 33 megbetegedést regisztráltak, melyek közül 7 halálos kimenetelű volt.

A sajtótájékoztatón megjelentek a 19 éves Somogyi Bence szülei, akik tavaly karácsonykor vesztették el gyermeküket. A fiú december 24-én lázzal és influenzás tünetekkel ébredt, amire édesanyjától lázcsillapítót kapott.

Szervezete egy ideig látszólag jól reagált a gyógyszerekre, de a láz másnap kora délután visszatért és erősödő fejfájás is társult hozzá. Édesanyja ekkor az ügyeletre vitte, ahol az ismételt vizsgálatok egy ponton már felvetették az agyhártyagyulladás lehetőségét.

Bencét december 25-én délután már meningitisz gyanújával kezelték a Neurológiai Klinikán, ahol állapota rohamosan romlott, görcsölt, epilepsziás tüneteket produkált. Késő délután az intenzív osztályra került, ahol alig egy nappal az első tünetek jelentkezése után, operáció közben életét vesztette.

Bence szülei a tragédia után úgy döntöttek, hogy minél több fórumon felhívni az emberek figyelmét a meningitisz felismerésére és a védőoltások fontosságára. A Meningitisz Világnapja alkalmából jött létre a meningococcus.info és meningococcus.hu címen elérhető információs oldal, amely bemutatja a kórokozót, a betegség felismerésének módját és a megelőzés lehetőségeit. A honlap nemcsak azoknak szól, akik többet szeretnének tudni, hanem azoknak is, akik segítenének, hogy a leginkább veszélyeztetett korcsoportokban minél többen kaphassák meg a védőoltást.

A kezdeményezéshez szakmai segítséget nyújtott Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója és Kulcsár Andrea védőoltási szaktanácsadó, a Szent László Kórház főorvosa.

A Nyerges Gábor Alapítvány a Fertőző Beteg Gyermekekért Közhasznú Alapítvány közreműködésével gyűjtést szervez, a jótékony felajánlásokból oltóanyagokat vásárol, amelyet állami gondozottakat nevelő otthonok, gyermekotthonok lakóinak ad.