Lezsák csempészte Áder beiktatásába a Székely himnuszt

2012.05.02. 13:15 Módosítva: 2012.05.02. 14:09
Nem szerepelt az új köztársasági elnök beiktatásának előkészítő tárgyalásán az, hogy az ünnepi ülésen a Székely himnusz is része lesz a protokollnak, a parlament ideiglenes elnöke, Lezsák Sándor azonban mégis elénekeltette a Szózattal együtt. Az LMP szerint a programba hekkelt dalnak nincs helye a hivatalos állami eseményeken. A párt nem is énekelt Áder János beiktatásának végén.

A Székely himnusz eddig nem volt része a parlament hivatalos ünnepségi koreográfiájának, Áder János köztársasági elnöki beiktatása végén mégis közös eléneklésére szólította fel a képviselőket Lezsák Sándor, a Kövér Lászlót helyettesítő ideiglenes házelnök.

Csanády György és Mihalik Kálmán 1921-es szerzeménye először a 2010-es országgyűlési alakuló ülésen hangzott el az országgyűlésben, ám akkor még a protokoll részeként: a Jobbik csempészte be a műsorba.

Schmitt Pál, frissen megválasztott házelnök éppen berekesztette a választások utáni első ülést, amikor a Jobbik-frakció énekelni kezdte a dalt, és ezzel félbeszakította Schmitt záró mondatát. A képviselők egy része ekkor már pakolni kezdett, de a jobbikos pátosz miatt hamarosan minden jelenlévő vigyázzba vágta magát, és még a szocialisták egy része is énekelt.

A házbizottság múlt heti ülésén, ahol az elnökválasztó parlamenti ülés programját véglegesítették, csak a Himnusz és a Szózat eléneklése szerepelt a benyújtott papírokban – állítja az LMP.

Jávor Benedek LMP-s frakcióvezető szerint Székely himnusznak nincsen helye a köztársaságielnök-választáson, ami egy közjogi aktus, ahol a törvényben megszabott Himnuszt és Szózatot éneklik. Jávor ezzel egyúttal azt is magyarázni akarta, hogy pártja képviselői miért nem énekelték a programba hekkelt műdalt.

Lezsák Sándort egyelőre nem sikerült elérnünk.