Orbán kérlelte, de nem akart maradni
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Olyan miniszterre van szükség, aki jóval aktívabb a napi politikában – mondta az Indexnek távozása okáról Réthelyi Miklós. A miniszteri posztjáról csütörtökön lemondó Réthelyivel hétfőn a parlamenti folyósón beszélgettünk, a miniszter ugyanis egy MSZP-s képviselő interpellációjára válaszolt.
Arra a kérdésünkre, miért most van szükség arra, hogy pártpolitikus irányítsa a minisztériumot, Réthelyi azt felelte: amikor 2010-ben felkérték miniszternek, az volt a feladata, hogy az európai gyakorlatban példa nélküli minisztériumot hozzon létre. Szerinte ezt sikeresen meg is tette, most azonban más típusú vezetőre van szükség a minisztérium élén. Réthelyi azt azonban tagadta, hogy a váltásra azért lett volna szükség, mert egy pártpolitikus nála hatékonyabb tudna fellépni a minisztérium feladatai közé tartozó oktatási és egészségügyi témákban.
Réthelyi megerősítette, hogy a kormány megalakulásakor valóban csak két évre vállalta a miniszterséget. Azt is említette, hogy Orbán Viktor kormányfő az elmúlt hónapokban több alkalommal is megpróbálta rávenni arra, hogy maradjon a miniszteri a poszton. Réthelyi arról nem akart beszélni, hogyan zajlottak ezek a beszélgetések, és mivel érvelt a kormányfő. Mindössze annyit mondott: mivel rendszeresen találkozott Orbánnal, így ez a téma többször is szóba került közöttük. Hozzátetette: lemondása után visszatér a Semmelweis Egyetemre.
Orbán szóvivője, Szijjártó Péter csütörtökön a kazah fővárosban jelentette be, hogy Réthelyi Miklós lemondott a posztjáról és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) új vezetője Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár lesz. Szijjártó közölte: Réthelyi már 2010-ben jelezte, hogy félidőben lemond a miniszteri posztjáról. Orbán Réthelyi lemondólevelére válaszolva azt írta: sajnálja, hogy nem tudta rábírni Réthelyit arra, hogy a 2010 májusában két évre kötött megállapodásukat meghosszabbítsa, és továbbra vezesse a tárcát.
Réthelyi lehetséges távozása tavaly év eleje óta többször is felmerült. Legvalószínűbbnek akkor tartották a menesztését, amikor tavaly júniusban úgy nevezte ki Horváth Ádámot, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának, hogy előtte erről nem egyeztetett a kormánnyal. Pár órával később a kormányzati munkát koordináló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) megsemmisítette a miniszter döntését, Orbán pedig négyszemközt találkozott a miniszterével. Réthelyi végül a posztján maradt.
A Réthelyi távozásáról szóló hírekhez hozzájárulhatott az is, hogy a kormány 2010. májusi megalakulása óta a legtöbb kormányzati konfliktus a Nefmihez kötődött. A kormányfő ennek ellenére kormányzástechnikai szempontból elégedett volt a tárcával, többek között azért, mert a jelentős költségvetési forrásokat igénylő területek (oktatás, egészségügy) egy minisztériumban vannak összezárva, és kénytelenek egymással versengeni, osztozkodni. A minisztérium élére pedig a kormányalakítás előtt Orbán Viktor kifejezetten olyan szimbolikus figurát keresett a minisztérium élére, aki nem túl ambiciózus, nem harcol ki túl sok pénzt a tárcának, ráadásul nem megy szembe Orbánnal.
A Réthelyit váltó Balog Zoltánt hétfőn több parlamenti bizottság is meghallgatta. A lelendő miniszter ezeken többek között arról beszélt, hogy Emberi Erőforrás Minisztériumra változik a tárca neve, illetve ide kerül az egyházakért és a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárság is. Balog azt mondta: tervez személyi változtatásokat, illetve a strukturális átalakításokat is a minisztériumban, ezekről azonban egyelőre nem akart részleteket ellárulni.