Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Lázár utódját kerestük Vásárhelyen

2012.05.13. 23:56 Módosítva: 2012.05.14. 11:18
Az utca emberét kérdeztük Hódmezővásárhelyen arról, ki lehet Lázár János utódja a polgármesteri székben , ha majd választania kell, hogy a parlamenti vagy a polgármesteri székét tartja-e meg. Szubjektív riport Csongrád megyéből.

Ha 2014-ben életbe lép az új választási törvény, az összeférhetetlenségi szabályok szerint egy politikus nem vállalhat majd egyszerre két posztot. Több politikusnál felmerül, hogy vajon melyik pozícióját tartja majd meg, az egyik Lázár János, aki jelenleg Hódmezővásárhely polgármestere, illetve Csongrád megye 6. választókerületének képviselője. A Fidesz korábbi frakcióvezetőjének, akit most neveztek ki Varga Mihály helyére  a Miniszterelnökséget vezető államtitkárrá, a következő ciklusban már nem lesz lehetősége egyszerre polgármesterkedni és képviselősködni.

01
Fotó: Huszti István

Múlt héten megírtuk, hogy Lázár egy tavalyi sajtótájékoztatón utalt arra, hogy a polgármesteri poszt helyett a parlamenti mandátumot választaná.

Megkérdezi

2014-ig sok víz lefolyik a Dunán, érthető, hogy Lázár Jánost nem tudtuk érdemben megszólaltatni arról, hogy melyik posztot választja majd, vagy hogy érinti a jövőjét a kérdés. A sajtónak mindössze annyit mondott, hogy először a választóival fogja megbeszélni, hogy a következő választásokon országgyűlési képviselőként vagy polgármesterként induljon-e. Ez jó üzenet a választóknak, kérdés, hogy a városban mennyire érzik törődését. Egy lépéssel előtte járva ellátogattunk a 47 ezres lakosú városba, hogy az itt élőket kérdezzük, mit gondolnak az összeférhetetlenségről. Azt is szerettük volna tudni, hogy a híresen karizmatikus polgármestereket felvonultató településen van-e olyan utódjelölt, aki Rapcsák András vagy Lázár János nyomdokaiba léphet.

A 2010-es önkormányzati választásokon 66,69 százalékkal nyert Lázár János, a jobbikos Molnár Lászlóné 12,73 százalékkal követte, nyomában a Zöld Baloldalt képviselő Havránek Ferenc 12,31 százalékkal, az MSZP-s Kis Andrea 8,27 százalékot ért el. Lázár ezt a kimagasló eredményt férfiúi sármján kívül annak köszönheti, hogy pályája elején a nagyon népszerű Rapcsák András titkára volt, és az ő utódaként tartják számon, de sokan azért adták rá a szavazatukat, mert a Fidesz jelöltje. 2006-ban még nagyobb, 72,17%-os győzelmet aratott Lázár.

Virágoztatás

Hódmezővásárhelyen a Kálvin tér közelében, az Olcsójános Szociális Shopban lehet kapni “megakalkulátort”, ami egy nagyobb laptop méretű számológép óriási számokkal. Ez pont passzol a város anyagi helyzetéhez, ugyanis az Állami Számvevőszék tavaly év végi adatai szerint a hódmezővásárhelyi önkormányzat adósságállománya 16,3 milliárdról 20,7 milliárd forintra nőtt 2007 és 2010 között, miközben a település 10,3 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg. A jelentésben az ÁSZ javasolta Lázár Jánosnak, hogy rendszeresen tájékoztassa a közgyűlést a pénzügyi helyzet azonnali javítására, hosszú távú fenntarthatóságára irányuló program (bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések) megvalósításáról, valamint az önkormányzati tulajdonú cégek aktuális pénzügyi helyzetéről.

04
Fotó: Huszti István

A város főterén, a Kossuth téren paradicsomi állapotok közt vegyülhettünk el az emberek közt, sosem láttam még annyi gyönyörű szép tulipánt, mint a Városháza parkjában. Nem csoda, hiszen nemrég 25 milliót költöttek a város virágaira.

A téren álló Rapcsák-szobor mögött kezdődik a Dr. Rapcsák András utca, ami jelenleg sétálóutcává alakítanak át. Több EU-s felújítási projekt zajlik a belvárosban, jelenleg összesen 2,8 milliárd forint értékben. Ezek a város kulturális életét hivatottak fellendíteni. A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program részeként interaktív múzeummá alakul a Tornyai János Múzeum és az Alföldi Galéria, megújul a Szerb-ortodox templom és a Rapcsák utca burkolata, de lakossági együttműködésnek köszönhetően a házak homlokzata is. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ több mint egymilliárdos felújítása is része a kulturális megújulásnak.

A lakók szerint a belváros és a strand nagyon szép, de úgy érzékelik, munkahely nem nagyon van a környéken, a kisvállalkozók nehezen boldogulnak, és nagy az elvándorlás. Turisták nem nagyon jönnek ide, ezért a csinosításnál a munkahelyteremtést fontosabbnak tartanák, bár a tulipánokat azért valakinek fel kellett nevelnie.

02
Fotó: Huszti István

Utód

A választás eredményekből is kitűnik, hogy méltó ellenfele nem igazán van. A helyi közéletet jól ismerő forrásokból úgy tudjuk, sokáig Mikecz Pétert emlegették lehetséges utódként, de ő azóta elkerült a városból. Mikecz 2011 vége óta igazgatási helyettes államtitkárként a Kormányszóvivői Irodát vezeti. Felmerült egy másik tehetséges fiatal neve is, Dr. Kovács Pálé, aki a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal városstratégiai főtanácsadójaként dolgozik. A városban Lázár jobbkezeként említették.

06
Fotó: Huszti István

A lehetséges utódok közt szerepelt Almási István és Dr. Kószó Péter alpolgármesterek neve, illetve Havasi Katalin és Hegedűs Zoltán, fideszes települési képviselők. Arról mindenki egy véleményen van, hogy fideszes lehet csak a jelölt. A helyi pletykák a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház igazgatóját, Kallai Árpádot is szóba hozták. Az önkormányzati tulajdonban lévő kórház igazgatója a felvetésekre nem reagált.

Szocio

A kínai üzletközpontnál álló Tuti Kaja Tanya mellett elhaladva megkérdeztünk egy idős bácsit, Lázár egyik választópolgárát, mit gondol az összeférhetetlenségi dilemmáról. “Egy seggel két pozíciót nem lehet, ez olyan, mint a ló” - idézem a 74 éves férfit. Úgy látja, “Jancsinak nem szabadott volna elmennie, vagy itt teljesít vagy ott”. Igaz, ő 42 évig egy munkahelyen dolgozott, és a végén azt se mondták neki, hogy köszönik szépen. “Szeretem a Janit, személyes ismerősöm, rendes embernek ismertem meg” - mesélte egy másik polgár, miközben elfogyasztottam egy dorozsmai molnár pontyot. “Én fideszes vagyok, de a megszorítások nagyon nem tetszenek” - mondta az utca embere.

09
Fotó: Huszti István

“Amondó vagyok, egy lovat két seggel nem lehet megülni” - hozták fel a lovas hasonlat újabb verzióját egy presszóban alkalmi elemzőink. “Hiába van négy szakmám, lehet, hogy egyikhö' se értek” - mondta ízesen. “Régen egy TSZ-elnök nyolc elemivel is tudta, melyik táblába mit köll belevetni, most meg mindent tönkretesznek” - nosztalgiázott egy nyugdíjas a tej és a tojás árát emlegetve.

Rapcsák Andrásra jó szívvel emlékezett vissza mindenki a kocsmában, egy öregúr szerint “fasza polgármester volt, nagy feltaláló, ő találta fel a kerékpárutat Kishomokra”. A villamosmérnöki végzettségű, sokáig fejlesztőmérnökként dolgozó Rapcsákot annyira szerették a városban, hogy miután megvádolták azzal, hogy saját szórakozására használta fel a közpénzt, azután is újraválasztották.

Egyszerű emberek

Az emberek véleménye természetesen megoszlik Lázár Jánosról, de egy valamit minden általunk megkérdezett lakos sérelmezett: a bizonyos elszólást, ami szerint egy ember annyit ér, amennyi a vagyona. Lázár János hiába magyarázta el később a sajtóban, hogy ezt a megélhetési képviselőkre értette, az emberekben valahogy csak az maradt meg, hogy nem érnek semmit vagyon nélkül.

“Kár volt ezt a Jancsit felhívni Pestre. Paraszt gyerek, maradt volna itten” - vélte valaki az asztaltársaságból. “Nekem mindegy, marad-e, az én életemen ez nem változtat semmin” - mondta egy bölcs hölgy, aki annyit dolgozik, hogy nem jut ideje politizálni. “Nem mögy az el innen” - állapította meg egy jó beleérzőképességgel megáldott helybéli.

Ki más?

Arra a kérdésre, hogy van-e a városban valaki, aki helyébe léphet Lázárnak, csak az emberek csak a vállukat vonogatták. “Az Almási már túl idős” - mondta valaki az amúgy népszerű Almási István alpolgármesterre, aki egyébként zenész is. “Ha lött volna nagy ellenfele, már rég el lött volna taposva” - vélekedett a fűzfapolitikus. Vannak, akik úgy gondolják, nem számít, hogy elmegy-e a városból, mert ha esetleg el is menne, akkor is ő irányítaná a várost a távolból.

“Én már Pálffy Istvánról is hallottam, hogy lehet, hogy ő lesz a polgármester” - tudtuk meg egy túl jól értesült lakótól. Ez onnan terjedt el, hogy Pálffy 2009-ben írt könyvében foglalkozott a várossal, eltöltött pár napot a Fekete Sas szállóban, majd valahol azt nyilatkozta, hogy Hódmezővásárhely olyan város, ahol szívesen lakna. Egy városi rendezvényen pedig az első sorban ült. Ezekből rakta össze valaki, hogy polgármester lehet. Ez a teljesen valószínűtlen név azért merülhetett fel, mert az emberek nem ismernek a városban olyan talpraesett közszereplőt, aki Lázár után irányíthatná a azt.

“A fiatalok kint vannak Németországban, akinek van egy kis esze, elmegy innen” - vélték többen is. “Nagyon okos a Jani, én neki drukkolok” - mondta egy lokálpatrióta.

07
Fotó: Huszti István

Markáns jelenlét

A Rapcsák utcában 31 éve üzemelteti kocsmáját egy kocsmáros, aki elmondta, az utca két éve le van zárva, és ezalatt annyira visszaesett a forgalma, hogy csütörtökön bezárja a boltot, visszaadja a bérleti jogot a vízműnek. “Elköltözött mindenki, kiadó a legtöbb üzlet, tragédia, ami itt van, pedig ez a legjobb helynek számított a városban” - mondta. “Sör bor, rock'n' roll” - olvasható nem messze a Toronto bár kulturális kínálata.

A külvárosban belefutottunk egy olyan társaságba, akik nem nagyon vannak oda Lázár Jánosért: “Johnny a saját szempontjából jól forgatja az eszét, csak nekünk nem jó” - vélekedtek.

“Bele vagyunk már fásulva a politikába, úgyse változik semmi” - mondta egy nő, miközben mögötte új fákat ültettek.

“Tisztelem a Janit, de sosincs itt, a tévében van Pesten állandóan” - kritizálta egy úr polgármesterét. Erre a mondatra Lázár János jó politikai érzékkel egyből rácáfolt azzal, hogy vidáman elsétált előttünk a Dr. Rapcsák András utca facsemetéi közt. Majd eltűnt a Lázár utcán, amit nem róla neveztek el.