Sodrófával verte agyon az apósát

2012.05.19. 09:32

A megyei főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat egy 27 éves tapsonyi férfi ellen, aki volt élettársának apját sodrófával ölte meg – írja a sonline.hu.

A vádlott 2010-ben élettársi viszonyban volt az áldozat lányával, akivel közös gyerekük is született. Barátnőjével 2011. december 6-áig éltek együtt Szenyéren, ekkor megszűnt az élettársi kapcsolat, de a férfi ezután is sokszor feltűnt a szenyéri házban, és segített a házkörüli munkáknál. Szenteste napján például disznót vágtak, a vádlott a nap folyamán erősen berúgott, és este tizenegy óra körül összeveszett volt élettársa szülőjével.

Az idős ember az ágya szélén ült, amikor a 27 éves férfi odalépett hozzá, és kétszer pofonvágta, majd elővett egy sodrófát, és azzal összeverte. Kb. negyvenszer sújtott le a férfi fejére, nyakára, vállára, mellkasára, hátára, kezeire és lábaira. Miután megunta a verést, a vádlott bement a volt élettársa szobájába, és lefeküdt aludni. Az após hajnalban belehalt a sérüléseibe, az orvosi vizsgálat szerint a belső vérzésektől fellépett sokk okozta a halálát.

A megyei főügyészség a vádiratban fegyházbüntetést kért a tapsonyi férfira, aki előzetesben vár a tárgyalására.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport