1956-ban is az oligarchák ellen harcoltunk

"Az elmúlt húsz év kínos és keserves átmeneti korszak volt, amely végül egy oligarcharendszerbe torkollott."

Orbán Viktornak ezzel, a 2010-es választás második fordulója utáni napon elhangzott mondatával szabadult el Magyarországon az oligarcházás. Míg a 2010-es választás előtt összesen ha négyszer hagyta el képviselő száját az oligarcha kifejezés a 2000-es évek Magyarországának parlamentjében, addig az elmúlt két évben már vagy másfél tucatszor.

Nem várt fordulatként viszont éppen az Orbáni értelemben vett oligarcharendszert felváltani hivatott nemzeti együttműködés rendszerét oligarcházza az ellenzék.

De mit is értünk oligarcha alatt a mai Magyarországon? A legpontosabb definíciót maga Orbán Viktor adta a már idézett beszédében: "Az oligarcha alatt Közép-Európában nem a gazdag embert értik, mert a gazdag ember hasznos a társadalomnak, hanem azt, hogy bizonyos gazdasági csoportok befolyásuk alá vonták a politikai rendszert, és eltérítették azt eredeti értelmétől. A politika ekkor nem a közjó szolgálatáról szól, hanem a magánérdekekről. Ez tönkretesz és elrohaszt."

Ez a megfogalmazás még ráillett a közvetlen politikai hatalomra törő gátlástalan üzletemberekre éppúgy, mint a pártok mögött megbújó, semmilyen választott tisztségre nem vágyó, de pártkapcsolataikat saját és pártjuk boldogulására fordító tőkésekre.

Orbán kivágta magát

Az LMP-s Karácsony Gergely minapi parlamenti beszédére – a Fidesz az oligarchák elleni fellépést ígért a választások után, ma mégis a Simicska Lajos tulajdonolta Közgép nyer a legtöbb közbeszerzésen – Orbán már egy olyan definícióval állt elő, amit a Fideszre nem, csak az egykori, Gyurcsány vezette MSZP-re vagy a mostani Demokratikus Koalícióra lehet vonatkoztatni: "Oligarcha az, aki gazdasági hatalma mellé politikai hatalmat is próbál szerezni, például egy párt elnöke lesz, vagy miniszterelnök."

A kormány és az ellenzék konfliktusa oligarcha–ügyben abból ered, hogy mást értenek e kifejezés alatt. Íme, néhány példa az elmúlt hónapok parlamenti felszólalásaiból:

Szanyi Tibor, MSZP: "Az önök eddigi országlása a csapkodás, kapkodás, kirugdosás, valamint a jobboldali oligarchák zsákmányszerzésének látványát erősítette meg a külső finanszírozók szemében, s ennek azonnali, metszően fájdalmas következményét szenvedjük el ezekben a napokban."

Lenhardt Balázs, akkor még Jobbik: "A tisztességtelenül kifizetett pénzek ne az oligarchák és futtatottjaik kezébe kerüljenek, hanem – az ország nehéz helyzetére és az emberek jogos igazságérzetére is tekintettel – visszakerüljenek az államkasszába."

Vágó Gábor, LMP: "Egyre inkább kibontakozik, hogy mi a Fidesz elképzelése Magyarország jövőjéről: gyenge állam, erős oligarchák."

Az ellenzék oligarcha–definícióját tette magáévá Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium január közepén lemondott politikai államtitkára, aki egy levélben maga is oligarcházott. Szerinte a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmazott programmal szemben "mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és a volt téeszeket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre".

A hatalmat kisajátítja és megtartja

A görög eredetű szónak Orbán értelmezéséhez hasonló jelentést tulajdonít az Idegen szavak szótára (Osiris, Budapest, 2007.): "Egy közösségben társadalomban, szervezetben az a kis létszámú vezető elit, amely a hatalmat kisajátítja és megtartja."

A Magyar értelmező kéziszótár szerkesztői (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003.) nem hagyták magukat napi politikától, közelmúlt történelmétől befolyásolni. Oligarcha alatt egyszerűen a kiskirályként hatalmaskodó főúrt, főnemest értik, csakúgy, mint Csák Máté korában. Az oligarchia jelentése már jóval árnyaltabb: "1. Kis létszámú uralkodó osztály, ill. ennek hatalmán alapulókormányzati forma. 2. sajtó Nagytőkések, nagybirtokosok, pénzemberek uralma."

A történelem számos, oligarchiák hatalmára épülő rendszert produkált, ezeknél ne is időzzünk sokáig. Ilyen volt az ókori spártai rezsim, az újkori Lengyel-Litván Unió, az 1795-ös francia direktórium, a szovjet kommunista rendszer (erről még lesz szó) vagy Csák Máté középkori kiskirálysága.

Izgalmasabb kérdés, hogy a huszadik és a kora huszonegyedik században mit neveztek oligarchiának.

A szomszéd oligarchája mindig zöldebb

A két világháború közötti Magyarországon semmit sem neveztek annak, legfeljebb a szomszédos országok rendszerét, közülük is leginkább a csehszlovákokét. A szomszédos országoktól ezt visszakaptuk, a környező szláv országok sajtója rendszeresen jellemezte így Magyarországot: "Az országnak feudális és oligarcha kormányzata van." "Az egész magyar külpolitika az oligarcha és arisztokrata nagybirtokosok érdekei körül forog."

A második világháború után jórészt egy oldalon találtuk magunkat azokkal, akikkel addig leoligarcháztuk egymást, így kellett találni egy nagy, közös ellenséget. Nem volt nehéz, szovjet mintára élen jártunk az amerikai finánc oligarchia ostorozásában, a terminust régebbi vágású szerzők a nyolcvanas évek végéig használták a magyar sajtóban.

Közben Amerika és Nyugat-Európa sem maradt adós, legfeljebb mi erről nem tudhattunk, csak azok, akik hozzájuthattak a nyugati lapokhoz vagy az MTI bizalmas közlésre szánt lapszemléihez. Ezekben a szövegekben előszeretettel használták a sztálini/hruscsovi/szovjet/kommunista oligarchia kifejezést. Hogy értsük a kontextust, egy 1956-os New York Herlad Tribune-ben például Walter Lippmann így ír: [Hruscsov szerint] "a Sztálin-legenda elpusztítása szükséges a hruscsovi oligarchia fennmaradásához."

Így érkezünk el a kelet-európai diktatúrák bukásához, amikor az oligarchia kifejezés új értelmet nyer.

Az oligarchák ellen keltünk föl 1956-ban

Az MSZMP PB tagja, Pozsgay Imre, aki nyugati értelemben a kommunista oligarchia tagja volt, 1989 januárjában kiengedte a szellemet a palackból, amikor nevezetes interjújában azt mondta: "ami 1956-ban Magyarországon történt, az a nemzetet megalázó oligarchia uralma elleni népfelkelés volt".

Nem sokkal később az MSZMP-ből kizárt Király Zoltán országgyűlési képviselő az MSZP-re használja a hasonlatot a kommunista-többségű parlament végnapjaiban, 1990 januárjában, a vidéki napilapok privatizációja kapcsán: "A fejlécek alól és itt-ott az impresszumból eltűnt ugyan a lapgazda neve, ám a birtokon belül csakis az MSZP van, mint vagyonos oligarcha a védett kerítések mögött."

A kilencvenes években is a baloldalt volt szokás oligarcházni (nem úgy Latin-Amerikában, ahol ugyanebben az időben a jobboldalt illették e jelzővel), hiába nyert a jobboldal két választást is akkoriban. Csurka István például ezt mondta a MIÉP 1994-es Országos Gyűlésén: "A bal-elit oligarchia eszköznek tekinti az MSZP-t és az SZDSZ-t is, szétválasztja, vagy jobban összeforrasztja őket, ahogy érdeke megkívánja."

És még egy Torgyán-idézet 1996-ból: "A pénzügyi oligarchia valósággal ráül a társadalomra, a kisember nem juthat bankhitelhez, amíg a tűzhöz közeli vezetők milliárdokat tüntetnek el, s joghézagra hivatkozva a felelősségre vonás mindig elmarad." (Megjegyezzük, a kétezres években meg éppen abból lett a baj, hogy a kisember bankhitelhez jutott, de ez nem tartozik szorosan tárgyunkhoz.)

Az igazi oligarchák keleten vannak

Ebben az időben, vagyis a kilencvenes évek közepén már nem lehetett úgy írni Oroszországról, hogy ne fulladjon heves oligarcházásba. Köszönhető volt ez egyrészt annak, hogy: 1. Az oligarchia cárjának is titulált Jelcin uralma alatt a Szovjetunió romjain kinövő orosz állam annyira gyönge volt, hogy csakugyan száz-kétszáz dúsgazdag ember, volt kommunista funkcionáriusok, szerencsevadász újgazdagok, maffiózók, esetleg e három csoport ilyen-olyan keveréke tartotta kezében az igazi hatalmat. 2. A kifejezést a nyugati száműzetéséből 1994-ben hazatérő Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas író használta az orosz dumában elhangzott beszédében, amit ezután kezdett használni boldog-boldogtalan.

A kétezres évek Oroszországában néhány oligarcha börtönbe juttatásával – mindenekelőtt Mihail Hodorkovszkijjal, a Jukosz olajipari óriáscég tulajdonosával statuáltak példát – megnyirbálták ugyan uralmukat, a hatalomhoz hű dúsgazdag embereket viszont békén hagyták.

Jól menő szocialista vállalatokat vezettek

Nálunk nyolc év baloldali kormányzás jött, aminek kellős közepén, 2007-ben elfogadott, a stratégiai vállalatok védelmét szolgáló lex Mol sokak szerint a magyar oligarchák védelmét szolgálta. Tény, hogy a szocializmus bukása után Közép-Európában (tehát nemcsak Oroszországban vagy Ukrájnában) gyorsan kialakult a nemzeti burzsoázia, ha úgy tetszik, oligarchia.

Közös jellemzőjük volt, hogy a szocializmusban jól menő vállalatokat vezettek, többnyire menedzser szemlélettel. A rendszerváltás után ezek a vállalatok, és még újabbak is a saját tulajdonaikká váltak, az állam pedig, ilyen-olyan okokból, nem zavarta meg a köreiket. A lex Mol elfogadása után sokan attól tartottak, hogy intézményesül az oligarchizmus, és elindulunk az orosz úton.

Az állam csecsét szívva

Semjén Zsoltot a 2010-es választás után, de még a kormányalakítás előtt arról faggattak, hogy Csányi Sándor, Demján Sándor vagy Széles Gábor oligarcha-e. Semjén kivágta magát: "Oligarcha az, aki politikai hátterű maffiózóként vagy maffiahátterű politikusként az állam csecsét szívva hizlalta fel magát. Ilyen Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vagy Veres János, akik nem az üzleti világban állták meg a helyüket, hanem kapcsolataikat tőkésítették".

Semjénnek nem volt nehéz dolga, hiszen maga Orbán Viktor a2010. februári országértékelőjében is a közvetlen politikai hatalommal bírókat nevezte oligarcháknak: "Az egész folyamat már az elejétől szembement a józan ésszel, amikor a magyar baloldal milliárdosokat, igazi magyar oligarchákat választott vezetőinek. Olyan embereket, akik mindig és csak az azonnali, közvetlen haszonban képesek gondolkodni, csak a saját érdekeik, csak a magáncéljaik érdeklik őket. Ennek következtében a kormányzás fő motívumai magáncélok és magánügyek lettek. A kormányzat elfordult az emberektől, ezáltal törvényszerűen elrugaszkodott a valóságtól, a mindennapi élettől is."

Orbán Viktor 2007-ben – figyelem, ekkor már három éve Gyurcsány Ferenc volt hatalmon – még távoli, elborzasztó példaként említette Latin-Amerikát, ahol "oligarchák fölözik le a gazdaság szinte összes hasznát, miközben nagyon sokan nyomorognak, és úgy nyer választást egy-egy oligarcha, hogy segélyekkel morzsákat lökdös a leszakadóknak, nem segíti őket a kiemelkedésben, hanem ott tartja őket."

Magyarországot akkor még csak óvta attól, nehogy nálunk is eljöjjön egyszer az oligarchák uralma.