Kövér: A hamvainktól is félnek
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
"Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek" - mondta Kövér László, az országgyűlés elnöke a Nyirő József tiszteletére rendezett megemlékezésen Székelyudvarhelyen. Az újratemetést elhalasztották, mert a szervezők meg akarják várni, amíg minden román szabálynak eleget tesznek, de megemlékezést így is tartottak.
Kövér elmondta, sokan szeretik Székelyföldet, de kevesen tudtak annyi lelki erőt adni a székelységnek, amennyit Nyirő József adott és ad. Kövér László arra biztatta a jelenlévőket, adjanak gyerekeik kezébe Nyirő-könyveket. "Nyirő József hazatért, velünk van, mert szívünkbe zártuk, és anyaföldje is magához fogja ölelni" - jelentette ki Kövér.
Fráter Olivér, az újratemetésért felelős Országgyűlési Hivatal megbízottja vasárnap közleményt adott ki.
Eszerint 48 órával az újratemetés időpontja előtt a Hargita Megyei Prefektúra észlelte, hogy Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester egy hibás iktatószámú temetkezési igazolást írt alá és bocsátott ki a szervezők számára. A törvényességet felügyelő Hargita Megyei Prefektúra megállapította, hogy az újratemetésnek egyébként jogi akadálya nincs és kérte Bunta Levente polgármestert, hogy bocsásson ki egy formailag hibátlan igazolást annak érdekében, hogy az újratemetés szabályosan megtartható legyen.
Egy elírás okozta a fennakadást
Hargita megye prefektusa korábban közölte, hogy felfüggesztették Nyírő József erdélyi magyar író újratemetési engedélyét, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki. Augusta Cristina Urzica szombaton közölte, hogy a prefektúra megtámadta az engedélyt a közigazgatási bíróságon. A prefektus, azaz a közigazgatási törvényesség ellenőrzésére hivatott kormánymegbízott kijelentette, hogy a prefektúra felfüggesztettnek tekinti az engedélyt, amíg a bíróság nem dönt a dokumentum törvényességéről. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint a Hargita megyei törvényszék június 20-ára tűzte ki az első tárgyalást.
A prefektus szerint egy elírás történt, így nem teremthető jogi kapcsolat a kibocsátott engedély és Nyírő halotti bizonyítványa között. A prefektus szerint vélhetően emberi hibáról lehet szó, amelyet a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője követett el. A prefektus szerint nem lenne semmi akadálya az újratemetésnek, ha a polgármesteri hivatal visszavonta volna az engedélyt és helyette újat bocsát ki.
A temetés elmarad, megemlékezést tartanak
Mintegy kétezer megemlékező gyűlt össze a székelyudvarhelyi papkertbe, a Nyirő József újratemetésére meghirdetett rendezvényre. Többségük már értesült arról, hogy a szervezők csak ökumenikus áhítat keretében kívánnak emlékezni Nyírő Józsefre, a hamvak eltemetésére nem kerül sor. Szász Jenő, a szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke elmondta, hogy a hamvakat ugyan nem temetik el, de a Nyirő Józsefre való megemlékezést megtartják. Ennek részeként különböző magyar vidékek előadói búcsúznak az írótól.
A szervezők közleménye Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármestert tette felelőssé amiatt, hogy az elhibázott iktatószámú temetkezési igazolás helyett nem bocsátott ki újabb, immár formailag hibátlan igazolást.
Vasárnap reggel a polgármester is közleményt bocsátott ki, amelyben tudatta, a hivatal által kibocsátott temetkezési okmány minden vonatkozásban megfelel minden követelménynek. A közlemény megemlíti, hogy az okmányt kibocsátó és aláíró Bunta Levente minden felelősséget vállal az igazolás törvényességéért. Bunta sajnálatosnak tartotta, hogy a politika durván beleavatkozott Nyirő végakaratának a teljesítésébe.