Folytatódik a pécsi lövöldöző pere
A Pécsi Ítélőtáblán ma másodfokon folytatódik a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának pere: a korábban életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Gere Ákos ügyében már az első tárgyalási napon jogerős döntés születhet.
A Pécsi Törvényszék az idén januárban előre kitervelten, több ember ellen elkövetett emberölés kísérletében és kétrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértésben találta bűnösnek Gere Ákost, aki 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egyik csoporttársát, további három embert pedig súlyosan megsebesített.
Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott a legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra, 10 évig nem gyakorolhatja a közügyeket, és meg kell fizetnie a bűncselekményével összefüggésben felmerült mintegy 2,5 millió forint költséget.
Az ítélőtábla a vádlotti, védői fellebbezést, valamint a minősítés megváltoztatására irányuló ügyészi kérelmet bírálja el. Gere Ákos és ügyvédje enyhítésért fellebbezett, az ügyészség pedig indítványozta, hogy a cselekményt a bíróság egységesen előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősítse.
Az elsőfokú tárgyalás legfontosabb kérdése az volt, hogy beszámítható volt-e Gere a támadás idején. A védelem szakértői szerint Gere a támadás idején súlyosan korlátozva volt cselekedetei megítélésében, a vád szakértői szerint legfeljebb enyhén, mert nem skizofrén vagy paranoiás. A bíróság által kirendelt harmadik szakértői csoport a vád szakértőivel értett egyet.
A táblabíróság tanúkat nem idézett be, lényegében az iratok és a perbeszédek alapján hozza meg döntését. Ha nem merül fel új körülmény, és nem lesz olyan bizonyítási indítvány, amelynek a bíróság helyt kell, hogy adjon, már az első tárgyalási napon ítéletet hirdethetnek.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.