Miért deportálják a kacsákat a Ligetből?

Életem első kacsadeportálására érkeztem, így szokatlanul megilletődötten léptem a bokáig érő sárba a Városligeti tó Állatkert felőli partján.

Első hallásra furcsa gondolatnak tűnik befogni és elszállítani a népszerű kacsákat egy világváros legnagyobb parkjának taváról. Mi lesz a következő? Megkülönböztető kitűző a mókusoknak? A fideszes elszámoltatás végre elérte az Érdemtelenül Népszerű Kisebb Állatokat? Már a gólyák is reszkethetnek az Állatok Budai Gyulájától? A vadkacsák lennének a Városliget filozófusai? Ez a tojó ott, amelyik a vízitök levelét csipkedi, az lenne a kacsák Heller Ágnese? Igaz lenne, hogy a kötött kabátkás tacskók lepaktáltak az MSZP-vel? Ezernyi kérdés rajzott bennem, ahogy a tekintetemmel a madárcsapdát kerestem. Még szerencse, hogy a délelőtti napsütésben gyerekkocsit tologató anyák nem tudták, hogy a tévéstábok és az öltönyösök azért tömörülnek a parton, hogy bevagonírozzák a kacsákat.

Túl sok a kaka

Ők nem tudhatták, amit én sem, mert nem olvastam el előre, hogy a sajtóanyag szerint a kibetonozott fenekű tó zavaros, könnyen bealgásodó vizéért a vadkacsák a felelősek, mármint az ürülékük. A Főkert pedig meg akarja tisztítani és ki akarja csinosítani a tavat. A víz szervesanyag-tartalmát kell csökkenteniük, amit környezetbarát módon úgy csinálnak, hogy a tavat növényekkel telepítik be, és ezzel párhuzamosan, 10-15 darabot kivéve, elkapják az összes ott lakó madarat, és elviszik őket Budapest környéki tavakra.

A helyszínen gyorsan kiderült, hogy a meghívó sejtetésével szemben nem most, a szemünk láttára fogják elkapni a kacsákat, mert az e célra használt csapda, a helyszín ismeretében, sokkal inkább alkalmas hajléktalanok, mint jól táplált közösségi madarak befogására. Egy vízen úszó, több köbméteres, kocka alakú ketrecről van szó, amelyikbe három oldalán varsaszerű csöveken keresztül mászhatnak be a naiv áldozatok. Csalinak egy rekesz kukorica van beállítva a közepére. A terv az, hogy az éhes áldozat bemászik a szűkülő csövön a kajáért, de visszamászni már nem tud. Ez egy jól bevált csapda, de nem olyan vizeken, ahol lelkes háromévesek napi fél tonna kiflivéget etetnek föl a vadkacsákkal, így nincsenek éhes áldozatok. Sokkal jobban működne például a Moszkva téri emberpiacon.

A természethez fordultak

Kicsit lassabban, de az is kiderül, hogy a kacsabefogás nem madár- vagy hajléktalan-, hanem egyszerű újságírócsapda volt, mert az esemény közben már a főkertesek is bevallják, hogy ezzel a módszerrel hetekig is eltarthat egyetlen kacsa elkapása. Maga az igazi hír kevésbé ígér akciódús snitteket a híradóba, de a maga módján sokkal érdekesebb. A nagy ligeti tó kezelője ugyanis unortodox módon nem vegyszerekkel vagy drasztikus vízleeresztéssel próbálja megtisztítani a vizet, hanem úgy, hogy bevonta a buliba az Aranyponty Zrt.-t, és együtt rengeteg növénnyel telepítik tele a tavat. Olyan sok növénnyel, hogy azok természetes filterként fognak működni. Ha már beindult a rendszer, vagyis megnőttek a növények, a tó több kacsát is el fog tudni tartani a most meghagyni tervezett 10-15-nél. Nyár közepére egészen másképp fog kinézni a jól ismert, repedezett betonnal és néhol sárral körülvett tó, mert a felületének nagy részét lótuszok, tündérrózsák és hasonlóan látványos virágzó növények fogják ellepni.

Gyerekeket pecáztatna Lévai

Sőt, ha Lévai Ferencen, az Aranyponty alapító vezérigazgatóján múlik, a lótuszok mellett gyerekek is lesznek sokan, méghozzá pecabottal. Lévai hozta és ültette el az összes növényt, de ő sokkal többről álmodik. A ligeti nagy tavat ingyenes gyerekhorgász-paradicsommá szeretné tenni, ahol a célszemélyek egy minikiállításon megismerkedhetnének a magyar vizek lakóival, aztán kapnának úszós botot is, hogy pár kisebb hal kifogása után beoltódjanak  a nagy tónál is természetesebb vizek szeretetével.

A lelkes Lévai végig is mutogatta, hová képzelné a pecatanya kis faházát, a kiállítást és a büfét. Közben azon gondolkodtam, hogy tényleg nem kéne sok a pecatóvá alakításhoz, ez a víz ugyanis jó régóta a két szubkultúra, a szegények és az ilyen akciókat viccesnek találó könnyűdrogos városi horgászok kedvenc gerillahorgász-terepe. Mivel titokban tele van nemcsak akváriumba való, apró, színes halacskákkal, hanem egészen komoly, bőven sütnivaló ezüstkárászokkal is. Most is, miközben a parti iszapban beszélgetünk, ott úszózik egy fickó, aki a borzas szakálla alapján az előbbi csoportba tartozik.

Lévai közben egyre jobban belelkesedik, már azt vizionálja, hogy a ligeti horgászat majd „elcincálja a gyerekeket az iPodjuk mellől". Tény, ami tény, tízéves koromban bármikor otthagytam az MK-29-es kazettás magnómat, ha valaki elhívott márnázni a Dunára. Akkor még nem volt intim betét, így az ember vagy márnát, vagy vízzel teli, jól védekező kotongumit fogott. És a nagyvárosi tavakon való pecázás tényleg beoltja az embert örökre, én például az Orczy kert Csininbabában is szerepelő kis taván kezdtem, ahol akkoriban megdöbbentően sok hal volt, meg egy konszolidált külsejű néni, aki pontyot is fogott rendszeresen, és akkorákat káromkodott, hogy kiesett a kezemből a paprikás kenyér.

– Miért nem alakítanak ki természetes vízpartot a porló beton helyett? – kérdezem a főkertes illetékestől, mire kiderül, hogy a nagyobb átalakítás terveit már beadták a Főpolgármesteri Hivatalba, ahonnan várják a visszajelzést. Hamar kiderül, hogy a kertészszlengben a „visszajelzés" az „pénzt" jelent. Szóval a beton örökre marad, de a híres tó nemsokára tényleg szép lesz, ha nem nézünk közvetlenül a lábunk elé.

Ennek megfelelően elégedetten távozunk, miközben egy sovány férfi meredt szemmel fixírozza a kukoricahalmot.