Megsértették Novák Előd emberi méltóságát

2012.06.27. 13:36

Hatályában fenntartotta szerdai döntésével a Kúria azt a felülvizsgálati kérelemmel
megtámadott jogerős ítéletet, amely kimondta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megsértette Novák Előd jelenlegi jobbikos országgyűlési képviselő emberi méltóságát 2008 áprilisában egy előállítás során.

Az ítélet ellen nincs helye további jogorvoslatnak. A jogerős ítélet ellen a rendőrség nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Mészáros Mátyás, az ügyben eljáró tanács elnöke az ítélet indokolásában elmondta: a jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy az alperes megsértette a felperes emberi méltóságát.

A jogerős ítélet ezt amiatt állapította meg, mert egyrészt megfelelő szellőzés nélküli zárkában tartották fogva a felperest másokkal, másrészt kérése ellenére nem értesítették fogva
tartásáról a hozzátartozóját, és élelmet sem adtak neki, pedig azt is kérte.

Mészáros Mátyás közölte: nem tudták elfogadni a rendőrségnek azt a védekezését, amely a fogvatartottak nagy számával magyarázta, hogy más körülményeket nem tudtak biztosítani. "Azokat az emberi méltóságot nem sértő fogdai körülményeket, amelyeket őrizetesekre vonatkozóan a jogszabály előír, az alperesnek minden körülmények között biztosítania
kell" – jelentette ki.

A jogerős ítélet helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes nemcsak jogellenes, hanem felróható magatartást is tanúsított, amely a kárfelelősségét megalapozta – mondta Mészáros Mátyás.

Az ítélet kihirdetése előtt ismertették, hogy Novák Elődöt egy tüntetést követően állították elő, és mint azt a jogerős ítélet megállapította, 2008. április 11-én este kilenc órától másnap hajnali
három óráig tartó fogva tartása során a megfelelő körülményeket nem biztosították számára.
A 2011. szeptember 22-én született jogerős ítélettel kötelezték az alperest kétszázezer forint megfizetésére.