Oszkó nem tudta, hova hívják
"Nem szoktam elfogadni politikai fellépéseket, nem veszek részt politikai pártokhoz kötehtő programokon" - mondta megkeresésünkre Oszkó Péter, aki "döbbenten" értesült arról, hogy személyével hirdetik a Demokratikus Koalíció Demokrácia sziget nevű, kétnapos gyulai fesztiválját.
Oszkót tudtán kívül szervezték be. A program társszervezője a gyulai Kobak Klub. "Ők régóta hivogatnak. Velük önállóan nem is lenne problémám" - mondta Oszkó. "Azt viszont biztosra veszem, hogy nem leszek jelen a rendezvényen" - mondta.
Oszkó azzal kapcsolatban is kételyeket fogalmazott meg, hogy a Haza és Haladás Alapítvány, amit a Demokrácia sziget plakátján támogatóként tüntettek fel, valóban támogatója a rendezvénynek. Erről ugyanakkor biztosat nem tudott mondani, mert nem vett részt minden vezetőségi ülésen.
Kerestük a Haza és Haladás Alapítványt, illetve a rendezvényen fellépőként feltüntetett munkatársát, Szigetvári Viktort is, de egyelőre nem reagáltak.