Kitört a háború a sarisavor körül

„A székely–magyar rovásírás kazárosítására tett bárdolatlan kísérlet tehát tetten lett érve” – hívta fel a figyelmet nemrég a Magyarok Világszövetsége. Július 13-án kiadott közleményükben az ellen tiltakoznak, hogy a Magyar Szabványügyi Testület Rovás munkacsoportja olyan beadványt készített a Nemzetközi Szabványügyi Szervezetnek (ISO), amely együtt kezeli a székely–magyar, a Kárpát-medencei és a kazáriai rovásírás jelkészletét.

A Rovás munkacsoport feladata az volt, hogy készítse elő a rovásírás betűkészletének nemzetközi számítógépes szabványosítását (Unicode), és a rovásírás jeleinek is legyen egységes karakterkódjuk. A munkacsoport alakuló ülésén a világszövetség rovásírás-bizottságának tagja, Gyetvay György Gergely történész, informatikus rákérdezett arra „a nagy felháborodást kiváltó kísérletre”, amely össze kívánná mosni a székely–magyar rovásírást a kazáriai rovásírással. Ezt az MVSZ állítása szerint a munkacsoport tagjai tagadták. Az ülés után azonban az MVSZ képviselői rábukkantak a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet honlapján Hosszú Gábor január 11-én beküldött beadványára, amelynek címe ez: „Fölülvizsgált javaslat a székely–magyar rovás, a Kárpát-medencei rovás és a kazár rovás jelkészleteinek szabványosítására”.

A fémesek és fások

A rovásírással nem lehet viccelni. Miután a tudomány ezt a kérdést periférián kezeli, évtizedek óta lelkes és elszánt amatőrök kutatják. Heves csatározások övezik például azt a kérdést, hogy a rovásírásban hogyan jelöljék az ö hangot, vagy hogy van-e helye a dupla W-nek az ősi magyar írásban. Nemcsak szakmai, hanem személyes, ideológiai, generációs, politikai és anyagi érdekek is egymásnak feszülnek. Könyvek jelennek meg, táborokat, versenyeket szerveznek, jól fogynak a rovásírásos pólók, de ahogy a témát jól ismerő egyik forrásunk fogalmazott, nagy ellentétek vannak „a fások és a fémesek között is”. A dolog megfejtése az, hogy hosszú ideig egy társaság fába vésett rovásírásos helységnévtáblákat készített az önkormányzatoknak, de aztán jött egy másik, fiatalabb csapat, amelyik már fémre, fényvisszaverő fóliára készít ilyeneket, mérettől és a betűk számától függően 10–50 ezer forintért.

A rovásírásnak sokféle változata élt, megkülönböztetik az egykori kazár birodalom területén fellelt rovásírást, a Kárpát-medencében talált emlékeket (nagyszentmiklósi kincs) és a leginkább Székelyföldön elterjed, de ma már székely–magyarnak nevezett írást. Az egyik tábor a székely rovásírást ősi magyar írásnak tartja. Az MVSZ honlapján például az olvasható, hogy a rovásírás minden ismert írás ősanyja. Ennek az irányzatnak a híveit élénken foglalkoztatja a hun–magyarok, a mag (tudás) urai által épített, 34 ezer éves boszniai Nap Piramis is, amelyekben álítólag ugyancsak székely–magyar rovásírásos feliratokat találtak. E tábor képviselői szerint a székely rovásírás kifejezetten a magyar hangok és szavak leírására jött létre, ezért semmi köze más hasonló íráshoz. Vita van azon is, modernizálható-e, fejleszthető-e, a mai magyar nyelvhez és helyesíráshoz közelíthető-e mesterségesen a hagyományos rovásírás.

A svéd és a norvég is latin betűvel ír

A most támadott szabványosítási javaslatot beadó Hosszú Gábor a fiatalabb generációhoz tartozik. Ő a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszékén dolgozik, a műszaki tudományok kandidátusa. Fő kutatási területe az integrált áramkörök tervezése, az internetalapú kommunikáció, a szimuláció és a modellezés, de foglalkozott az írásfejlődés számítógépes elemzésével is. Matematikai statisztikai módszereket alkalmazott a székely rovásemlékek összevetésére.

Hosszú Gábor szerint az ellene és a korszerű rovásalkalmazók elleni támadásokban az aktuálpolitikai sablonokat keverik össze a rovásírás, illetve a rovás íráscsalád karakterkészletének történetiségével, fejlődésével. Mint elmondta, eredetileg latin betűből is csak 21 volt, de a jelkészlet az évszázadok alatt folyamatosan bővült. Például a rómaiak által használt eredeti latin betűk között nem volt sem W, sem U, sem J. Sőt, a régi rómaiak a K, Y és Z betűket is csak a görög eredetű szavak leírására használták. Ma már az angolban is több latin betű van, a magyar latin betűs ábécé pedig 44 karakterből áll az ékezetes és a dupla-tripla betűk miatt. A nemzetközi karakterkészletben, az Unicode által karbantartott UCS-ben így ma legalább ötszáz, összefoglalóan latin betűnek nevezett karakter van. „Úgy is mondhatjuk, hogy a latin betűs írás több száz karakterből álló halmaz, amelyből a 44 betűs magyar latin betűs ábécé megjelenítéséhez csak egy 35 karakterből álló részhalmaz kell” – mondta Hosszú Gábor.

A kutató így közelített a rovásírás különféle változataihoz is. Hosszú szerint a székely–magyar és a Kárpát-medencei, illetve még kutatás alatt álló kazáriai rovás egy íráscsaládba tartozik, ezért célszerű ezeket együtt megjeleníteni az Unicode-ban. A székely–magyar rovás mindig az adott kor magyar hangkészletét írta le. A magyar nyelv azonban az évszázadok folyamán alakult, változott, és ezzel együtt az írás – mind a latin, mind a rovás – is fejlődött. Például a Magyar Tudományos Akadémia 1922-ben döntött úgy, hogy a hangtani fejlődést követve a latin betűs magyar írás részévé teszi a dz és dzs betűt, mivel ezek a betűk a mai magyarban önálló magyar hangokat jelölnek. Ezt a mindig is élő székely–magyar rovás nagyon gyorsan követte – már 1935-ből van olyan rovásírásos emlék, amelyen ezeknek megfelelő rovásbetűk is vannak.

Hogy rójuk azt, hogy Wesselényi?

A korábbi, statikus szemlélet ellentmondásai és hiányosságai akkor derültek ki, amikor a rovást digitalizálták. Ez megmutatkozott a rovásos könyvnyomtatás kifejlődésekor – például az Egri csillagok, vagy az Újszövetség rovásra átírt változatának készítésekor. Sok más digitális átírási és adatbázis-kezelési gond is előbukkant, akár a jövevényszavak, akár a történelmi nevek, például Wesselényi nevének átírásakor, hiszen a rovásban korábban nem létezett w karakter, de nem volt x, y és q sem.

Hosszú Gábor szerint a kazáriainak nevezett, a hajdani kazár kaganátus területén élt onogur, ász–alán és köztörök népek rovásemlékei is egyértelműen a rovás íráscsaládhoz tartoznak. „Ennek ideológiai kifogásolása olyan, mintha a svédek az ellen tiltakoznának, hogy mit keresnek az Unicode-ban a latin betűk között a norvégok speciális karakterei” – mondta. Mivel azonban a kelet-európai rovásírás nemzetközi kutatása még gyerekcipőben jár, és a témának hazai aktuálpolitikai vonzatai is vannak, Hosszú kész arra, hogy ezeket ne kezeljék együtt a székely–magyar és a Kárpát-medencei rovással, még ha szerinte a magyar őstörténet- és nyelvtörténet-kutatás ezzel kárt is szenved. „Hamarosan olyan beadványt nyújtunk be a Nemzetközi Szabványügyi Szervezethez, amelyben kizárólag székely-magyar és Kárpát-medencei rovásemlékek szerepelnek” – mondta Hosszú Gábor.

Székely írás van

Az állítások szembesítésére kíváncsiak voltunk arra, mit mond minderről a hivatalos, akadémiai tudomány. A Magyar Tudományos Akadémia magyar őstörténeti témacsoportja június 14-én tartott egy konferenciát a székely rovásírásról. A cél éppen a rovásírás körül keringő legendák tisztázása volt: a rovásírás a negyvenezer éves magyar múlt cáfolhatatlan bizonyítéka, vagy humanista tudósok találták ki az egészet.

A konferencia végén készült nyilatkozat leszögezi: a székely írás nem lehet a 15. századi humanizmus korának tudós fabrikációja, hiszen több jelentős, időben ezt megelőző hiteles emlék került elő a Székelyföldön.  Az MTA ezért támogatja a székely írás (Székely Script) tudományos kutatását, és javasolja a székely írással készült hiteles nyelvemlékek korpuszának elkészítését. Kiemelik azt is, hogy a mai ábécéket nem szabad összemosni a történeti székely írással. Egyértelművé kell tenni, hogy ezek a bővített, módosított ábécék a székely írás modernizált változatai.

A konferencia egyik előadója a téma szakértője, Sándor Klára, a Szegedi Tudományegyetem Könyvtártudományi és Humáninformatikai Tanszékének docense volt. A tudományos kutatás csak a székely írás történeti emlékeivel foglalkozik, a rovásírás mai változataival és használati módjával nem, pontosabban azzal csak antropológiai vonatkozásban, mondta az Indexnek Sándor Klára.

Előadásában a kutató következetesen székely írásról és nem rovásírásról beszélt. Mint elmondta, a székely eredet nyilvánvaló, a „rovás” jelző használata azonban indokolatlan. Nem maradt fenn ugyanis semmilyen fába vésett emléke ennek az írásnak. Bár a forrásokban többször említik, hogy a székelyek fába rótták jeleiket, ennél fontosabb, hogy ilyen alapon a legtöbb régi írást ennek lehetne nevezni, hiszen korábban mindenhol kőbe, fába, fémbe vésték vagy karcolták az írásjeleket.

A rovásírás fogalom használata Sándor Klára szerint azt a téves képzetet is keltheti, hogy ezek az írások valamiféle önálló írástörténeti kategóriát alkotnának. Sándor Klára éppen ezért eleve félrevezetőnek tartja, hogy a Nemzetközi Szabványügyi Szervezetnél az angol terminológiába is megpróbálják átvinni a magyar elnevezést  „Szekely-Hungarian Rovas” néven, ráadásul más írásokra is ráerőltetve.

Közös gyökerek

Kelet-Európában a 8–10. század között sokféle írást használtak, legtöbbjük nagy valószínűséggel török nyelvű etnikumokhoz köthető. Az egykori kazár birodalom, illetve a dunai bolgárok és avarok területén talált emlékek ábécéi nem azonosak egymással. Ezeknek is többféle változatuk létezik, közös viszont bennük, hogy egyiket sem fejtették még meg. Nem ismerjük a kazárok, bolgárok, avarok által használt írásjelek hangértékét, sőt annak az ábécének a betűit sem sikerült még azonosítani, amely egy honfoglaló magyar sírban talált leleten olvasható (de nem azonos a székely jelekkel).

A történeti székely írás általunk ismert változta a 13. században alakulhatott ki, korábbi történetéről vannak ismereteink, de távol vagyunk még attól, hogy legkorábbi változatát vagy akár pontos eredetét tisztázni tudtuk volna, mondta Sándor Klára. Mindezek alapján ezeknek az írásoknak az egymással való összefüggéseit még nem ismerjük, de az csaknem biztos, hogy valamilyen módon összetartoznak, van valamilyen közös gyökerük.

A székely és a hasonló írások történetét a magyar tudományos élet mindig a periférián kezelte. A 18. század végén még élénkebben foglalkoztak vele, az utolsó, tudományos értelemben komolyan vehető összegző munka 1915-ben született Sebestyén Gyulától. A két világháború között Németh Gyula turkológus és Melich János foglalkozott vele. Az írást a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején fedezték fel maguknak újra lelkes amatőrök és műkedvelők.

Ekkor a székely írásnak vagy rovásírásnak többféle ábécéje keletkezett. Felmerült az igény, hogy alakítsanak ki egy egységes kánont, helyesírást. Olyan törekvések is voltak, hogy a székely írást modernizálják, szinkronba hozzák a mai helyesírással és akár a latin ábécével, mondta Sándor Klára. A történeti székely írás emlékeiben például nincs különbség a rövid és hosszú magánhangzók között, de a mai ábécék megkülönböztetik őket. A székely írás mai használatáról vagy annak egységesítéséről azoknak a szervezeteknek és társaságoknak, kluboknak kell megegyezniük, amelyek ma valamilyen célra használják ezt az írást, hangsúlyozta Sándor Klára.