Csatáry Lászlót ismét kihallgatták
További Belföld cikkek
-
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
- A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
- 105 éves fővárosi melegrekord dőlt meg csütörtökön
- Váratlan helyen tűnt fel Havasi Bertalan
- Meghalt egy sofőr, amikor frontálisan ütközött két kamion a 3-as főúton
A Budapesti Nyomozó Ügyészségen, miután az ügyészség autójával odavitték, ismét kihallgatták a háborús bűntettel gyanúsított 97 éves Csatáry Lászlót.
A kihallgatás három órán át tartott, majd az ügyészség zárt garázsában szállt be ugyanabba az autóba.
A Csatáry-ügy
Csatáry Lászlónak sokkal súlyosabb szerepe volt a kassai gettóban és a téglagyárban történtekben, mint amit ő maga állít, és mindez jól alátámasztható dokumentumokkal és tanúvallomásokkal. Az elítéléséhez azonban ez is kevés lehet. Bővebben a 68 éve történtekről>>>
Gellért Ádám nemzetközi büntetőjogász szerint érthetetlen, hogyan élhetett 15 évig háborítatlanul Magyarországon Csatáry László, írja a Népszabadság. Bővebben>>>
Csatáryt – aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15.700 zsidó ember Auschwitzba deportálásában – július 18-án Budapesten a nyomozó ügyészek emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg és őrizetbe vették, néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött.
Előtte néhány nappal jelent meg egy Csatáry hollétét leleplező cikk a londoni Sunban.
Csatáry László kirendelt védőügyvédje a keddi kihallgatás után elmondta: újabb gyanúsítás nem történt, az ügyészség által feltárt bizonyítékokról kérdezték védencét. Horváth B. Gábor hozzátette: Csatáry László tételesen cáfolta a terhére rótt bűncselekményeket.
Az ügyvéd tájékoztatása szerint ügyfele az antiszemitizmus gyanúját is igyekezett cáfolni meghallgatásán. Csatáry László a kihallgatásán azt is cáfolta, hogy gettóparancsnok lett volna. Az ügyvéd hangsúlyozta: védence nem írt alá ilyen titulussal dokumentumot. Azt nem tudni, hogy az időközben nyilvánosságra került dokumentumokat ki írta alá, ahogyan azt sem, hogy ezek hamisítványok-e, illetve azokat milyen minőségében láthatta el kézjegyével. Ezek hitelességét a nyomozó hatóságoknak kell bizonyítaniuk, mondta az ügyvéd.

Az ügyészségen 10-15 olyan tanúvallomást is a védence elé tártak, amelyeket más büntetőügyekben tettek, és amelyekben megemlítették Csatáry László korabeli kassai tevékenységét.
A 97 éves férfi tagadta, hogy kegyetlenkedett volna a kassai gettóban. Ügyvédje szerint elképzelhető, hogy a tanúk a védencét összetéveszthették valakivel. Példaként említette, hogy a tanúvallomásokban szereplő fekete egyenruhát a német hadsereg katonái és nem a magyar rendőrség tagjai hordtak.
Horváth B. Gábor elmondása szerint Csatáry László fizikailag jól viselte a csaknem három órán át tartó kihallgatást. Az ügyvéd nem tudta megmondani, mikor folytatódnak a kihallgatások, ahogyan egy esetleges szlovákiai kiadatásról sem tudott nyilatkozni.
Tomás Borec szlovák igazságügy-miniszter azt szeretné, ha a gyűjtőtábor volt parancsnoka elleni eljárást Szlovákiában folytatnák le. Véleménye szerint Csatáry bűntettei nem évülnek el, és elkövetésükre nem szolgálhat mentségül az sem, hogy parancs alapján cselekedett.

A Fővárosi Törvényszék dönthet Csatáry László Szlovákiának történő kiadatásáról, de ebben az ügyben még nem érkezett európai elfogatóparancs.
Az esetleges európai elfogatóparancs végrehajtását – Csatáry László átadását – a Fővárosi Törvényszék megtagadhatja, ha ugyanazon ténybeli alapon Magyarországon is büntetőeljárás van folyamatban Csatáry ellen.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Címlapon
Kapaszkodjon meg: elképesztő profitot jelentettek be Csányi Sándorék
Megszólaltak a bank vezetői.
1 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
18 perce
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Annyira nehéz az otthonhoz jutás, hogy enélkül szinte lehetetlen
Tudatos tervezést igényel a saját otthonhoz jutás.
2 órája
- Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
február 28., 13:15
- Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt
Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.
február 28., 13:01