Komcsi szemétség az iskolaköpeny?
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Bohus kolléga szerint a köpeny demokratikus viselet, ami eltünteti a társadalmi-vagyoni különbségek okozta frusztrációt azzal, hogy mindenkit mély depresszióba taszít. Ilyen középutas véleményekkel semmire sem megyünk, ezért röviden érvelnénk előbb a köpeny mellett, aztán ellene, hogy Önök a végén szavazhassanak a témáról. Kommentelni is lehet, úgyhogy elő a mieinknél sokkal jobb érvekkel!
Az iskolaköpeny jó
mert demokratikus. Elég baja lesz a gyerekeknek később, amikor rájönnek, hogy az ő apukájuk nem kapott szántót a fideszes földosztás keretében, bezzeg a padszomszédék a SUV mögé kötött utánfutón hordják haza a területalapú támogatást. Szóval legalább az iskolában ne nyomasszuk őket a vagyoni különbségekkel. Na és ez nemcsak nekünk jutott eszünkbe, hiszen számtalan ország van, ahol hasonló okokból kötelező az iskolai egyenruha. Gazdag is, szegény is, minden kontinensen, márpedig ennyien egyszerre csak nem lehetnek síkhülyék. A köpeny amúgy takarékos megoldás is, mert kevésbé kopik alatta a ruha. Rajz- és techinkaórán pedig élet-, pontosabban ruhamentő lehet. Sőt az iskola befejezése után is jó szolgálatot tehet, Ahogy Fehérnép, az ismert mikroblogger mondta: "1997-2005 között iskolaköpenyben jártam iskolába. ezt a köpenyt ma lópucolásra használom, mert így nem lesz szőrös/szaros/földes a lovaglóruhám." De nemcsak ilyen felnőttes érvek szólnak a kötelező bekékülés mellett. Ahogy Ács kolléga megjegyezte, ha köpenyt hordunk, nem lesz cigiszagú az utcai ruhánk a wc-ben dohányzás után. És sokkal nehezebb a tettes azonosítása egy szüneti bunyó vagy a büféből való lopás után. Arról nem beszélve, hogy az együttesneveket mennyivel jobb és könnyebb kék vászonra írni, mint egy spagettipántos selyemtopra.
Az iskolaköpeny rossz
Ha a köpeny célja tényleg az lenne, hogy a gyerekeken a szó szoros értelmében ne lehessen látni a szüleik közötti anyagi különbséget, akkor a célt kizárólag földig érő mágusköpennyel + Ku-Klux-Klan-os csuklyával lehetne elérni. A térdig érő köpenyből eleve kilóg a nadrág/szoknya/harisnya plusz a cipő, ami bőven elég annak azonosítására, hogy melyikük apja él vasazásból és melyiküké fideszes kistérségi megbízott. Eleve kérdés, hogy jó lenne-e, ha a gyerekek egyetemista korukig nem lennének tisztában azzal, hogy ember és ember között léteznek anyagi különbségek. De azt talán még a leghoffmanistább olvasó is érzi, hogy a rafinált gyerekek erre köpenyben is rájönnének, mondjuk abból, hogy ki hol nyaral és telel, hány különórára iratják be, vagy hogy talicskán vagy Subarun tolják be nyolcra a kapu elé. Hoffmann álmának megvalósulásához tehát hétköznap reggelente be kéne kötözni a gyerekek szemét és felpeckelni a szájukat. És persze megtiltani, hogy közösen, beszélgetve menjenek haza. Ezt mondjuk el lehetne érni a Btk célirányos módosításával. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek uniformizálása ijesztő üzenet. Amúgyis, a köpeny a kommunista iskolarendzer vizuális szimbóluma volt. Nem véletlen, hogy közvetlenül a rendszerváltás előtt, a szabadabb szeleket érezve a diákok több gimnáziumban is fellázadtak az egyenköpeny ellen.
Akkor döntsön a nép!