Napelemes iskolában nyitották meg a tanévet

2012.08.31. 21:09 Módosítva: 2012.08.31. 21:13

Egy vastag oszlopon hatalmas napelem áll a most felújított harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda udvarán, ahol az országos tanévnyitót tartják. Tavaly kibővítették az iskolát, új aula, lift és mozgássérült vécé épült, kívülről is újraburkolták az egész épületet. Idén az iskola összes ablakát kicserélték, a mellette lévő óvodában szép játszótér áll, rendben van a tető és van egy jó nagy tornaterem is. A bejárat mellett az új nemzeti fejlesztési terv hatalmas táblája áll a 85 milliós energetikai fejlesztésről, amelyhez a kétezer fős falu önkormányzata 15 millióval járult hozzá.

A Borsod megyei község iskolájában van digitális tábla, nyelvi labor, lehet angolul és németül tanulni, emelt szinten matematikát és számítástechnikát, és van néptáncfoglalkozás, judo és foci is. A harsányi suli ökoiskolává is vált, nemcsak a napelem és a két faaprítékkal működő kazán miatt, amihez majd a falu közmunkásai gyűjtik a tüzelnivalót, hanem a természettudatos nevelés miatt is. Minden iskolának így kéne kinézni, de tudjuk, nem ez a jellemző, és érthető, hogy az oktatási miniszterek vagy államtitkárok inkább ilyen helyekre szeretnek jönni tanévet nyitni, nem az elnépőtelendő falvak málló vakolatú iskoláiba vagy a lepukkant lakótelepek hetvenes években épült paneliskoláiba.

Az "illusztris vendég látogat el településünkre" című játék jól ismert koreográfiája szerint a falu polgármestere és az iskolaigazgató topog a bejáratnál, várják, hogy befusson a csupa nagybetűvel Államtitkár Asszony Škoda Superbje. A másik magas rangú vendég, Tállai András területfejlesztésért felelős államtitkár, a környék országgyűlési képviselője már itt van.

Begördül a Skoda, Hoffmann Rózsa fehér kosztümben száll ki és a harsányi tornateremben elkezdődhet a flott tanévnyitó. Nagyon szimpatikus, hogy nem nyújtják fölöslegesen hosszúra a műsort, összesen fél óra az egész. Először mély búgás hallatszik a hangszórókból, és csak egy idő után esik le, hogy ez a Himnusz. Most először hallom azt a mindenki számára jobban énekelhető és ezért az eredetihez képest jóval mélyebbre vett Himnuszt, amit tavaly óta az oktatási hivatal honlapjáról tölthetnek le az iskolák. Ez a verzió kétségtelenül jobban énekelhető, és még a "Megbűnhődte már e népnél" sem torkollik reménytelen visításba az ének.

Itt is mondanak verset csillogó szemű, de a vakáció vége miatt kissé szomorú gyerekek arról, hogy ugyan véget ért a nyár, de milyen sok izgalommal vár az iskola. Meglepetés, hogy nem énekkar van, a zenei blokkot a népzenét elektronikus alapokkal ötvöző, rádiókban is hallható Kiss Kata zenekar adja - Tavaszi szél vizet áraszt hegedűvel, szintivel, dobokkal és elektromos gitárral.

Hoffmann Rózsa papír nélkül tart beszédet. Szimpatikus, hogy elsőként nem a polgármestert vagy a többi vendéget köszönti, hanem a diákokat, mégiscsak róluk szól ez az egész. Az államtitkár a Himnuszra rímelve Isten áldását, jókedvet és bőséget kér az országra, de mint mondja, talán éppen a jókedvből van a legkevesebb, ami elviselhetővé teszi a nehézségeket. Én nem tudtam, de ez a 1017. tanévnyitó, már ha onnan számoljuk, ahonnan Hoffmann Rózsa, azaz 996-tól, amikor a bencések megalapították az első iskolát Pannonhalmán.

Az államtitkár aztán röviden vázolja a diákok számára az idei tanévben egyedül érezhető legfontosabb változás, a mindennapos testnevelés lényegét. Mint mondja, ez nemcsak a testi egészség miatt fontos, hanem az akaraterőt is fejleszti. Az ember így tanulja meg, hogy ha nagyon fáradt, akkor is fussa le még egyszer azt a kört, és fontos azért is, mert az ember a csapatjátékokban megtanul együttműködni másokkal. Januártól az állam veszi át az iskolák fenntartását, ami sok munkával jár majd az igazgatóknak és az önkormányzatoknál dolgozóknak, de Hoffmann itt is azt hangsúlyozza, hogy a gyerekeknek ebből az amúgy lényeges változásból semmit nem szabad észrevenniük.

Ennyi volt életem legrövidebb tanévnyitója, majd szünet következik. Egy falubelivel beszélgetek, aki azt meséli: nagyon örülnek, hogy ilyen szép lett az iskola és imádkoznak, hogy legyen is bele elég gyerek. Sok fejlesztés történt az elmúlt két évben, mióta az új polgármester van, mondja a férfi, lett például kivilágított műfüves pályája is iskolának. Minek köszönhető ez a látványos és gyors fejlődés? Összefogott a falu, kinézték, milyen lehetőségek vannak és jól szerepeltek a mindenki számára nyilvános pályázatokon? A falubeli ember szerint inkább az számított, hogy a polgármesterük korábban Tállai András mellett dolgozott - sejlik fel a 21. században is tovább élő feudalizmus egy szelete.

Ebből következik aztán ízelítő a szünet után, amikor a tornateremben minikonferencia kezdődik, amelynek elején a polgármester köszönő szavakat mond Tállai Andrásnak és Hoffmann Rózsának, majd Hoffmann Rózsának átad egy hatalmas csokor virágot, Tállai Andrásnak, Harsány díszpolgárának pedig egy üveg bort, majd ismét megjelenik a színen a Kiss Kata zenekar, amely egyik számát Rózsa nap alkalmából egyenesen az Államtitkár Asszonynak ajánlja. Itt jegyezzük meg, hogy ha egy országban a pályázati rendszer normálisan működne, egy kétezres falunak az iskolája felújításáért biztos nem államtitkároknak kéne hálálkodnia, hanem csakis önmagát ünnepelnie - de mint fentebb kifejtettük, ez nálunk nem így megy.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.

11 perce

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce