Magyar professzor kapta idén a tájépítészeti Nobel-díjat

Mőcsényi Mihály az első magyar tájépítész, aki a nemzetközi életműdíjnak számító kitüntetés birtokosa lehet. Az elismerés példa nélküli nemcsak a szűkebb tájépítész szakma, de a tágabban értelmezett magyar építészet eddigi történetében is - közölte a Magyar Tájépítészek Szövetsége.

A jó egészségnek és kiváló szellemi frissességnek örvendő professzor a díjat személyesen vette át a dél-afrikai Fokvárosban, a Tájépítészek Nemzetközi Szövetségének (IFLA) 49. kongresszusán.

A Sir Geoffrey Jellicoe-díjat az IFLA alapította 2001-ben. Jellicoe korának egyik legismertebb tájépítészeként 1929-ben hozta létre az Angol Tájintézetet, majd 1948-ban kezdeményezésére alakult meg Cambridge-ben tizenöt nemzet részvételével a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége.

A szövetség jelenleg 61 ország nemzeti tájépítész-szövetségét tömöríti szerte a világon. Jelölteket az életműdíjra a nemzeti szövetségek állíthatnak, a győztesről az IFLA által delegált nemzetközi zsűri dönt. A díjat az alapítás utáni esztendőkben négyévente, SGJ-Medal elnevezéssel adták át, formátumán a nemzetközi szövetség 2010-ben változtatott és évente kiadható díjjá alakította át.

Mőcsényi Mihály 1919. november 9-én született, a budapesti Kertészeti Akadémián végzett, ahol kertépítészetet, művészettörténetet tanult. Később Bécsben, Bernben végzett tanulmányokat, hazatérve az ELTE művészettörténet-esztétika szakát, valamint a BME építészmérnöki és városgazdálkodási szakmérnöki szakát végezte el, majd külön engedéllyel doktorált az építész karon. Tudományos fokozatot 1961-ben szerzett.

Az ő nevéhez fűződik a XI. kerület központi parkegyüttesének és a Feneketlen-tónak a kialakítása 1960-ban, valamint Ormos Imre professzorral együtt 1963-ban a Kertészeti- és Élelmiszeripari Főiskolán a táj- és kertépítészeti szak megalakítása is.

Oktatói munkája mellett Mőcsényi kutatásai a kerti és a táji léptékben is korszakalkotónak tekinthető. Több mint 40 éve, a mai napig kutatja Eszterháza barokk tájegyüttesének történetét, amelyet egyetlen önálló, nyomtatásban is megjelent könyvében, az Eszterháza feketén-fehéren című kötetben összegzett. Sajátos oktatási módszertanának köszönhetően több tájépítész-generáció tekinti őt mesterének.

Mőcsényi tervezőként Bécsben, Hamburgban és Münchenben az IGA Nemzetközi Kertészeti Kiállításon arany- és ezüstérmet elnyerő kertinstallációival tűnt ki, amelyekkel fokozatosan nemzetközi szakmai hírnévre tett szert az 1970-es években. Mindezeknek köszönhetően az IFLA Nagytanács tagja lett, 1978-ban a nemzetközi szakmai szervezet alelnökévé választotta. 1986-ban az IFLA első magyar elnökévé választották.

A rendszerváltozás után 1990-ben rektorrá nevezték ki a Műegyetemen, az akkor 71 éves professzor önálló egyetemi karrá szervezte a szakirányt, amely a mai napig a magyarországi egyetemi szintű tájépítészeti oktatás központja. 1993-ban nagydoktori disszertációját követően a Magyar Tudományos Akadémia a mezőgazdasági tudományok doktori címét adományozta neki.

Munkásságát Tessedik-díjjal, Hild- és Ormos-éremmel ismerték el, 2000-ben Széchenyi-díjat kapott, 2009-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének polgári fokozatát.