Emőke
4 °C
20 °C

Hogyan próbáltam megverni Áder Jánost

2012.09.09. 10:08 Módosítva: 2012.09.09. 21:07
Ha akkora halmániás az emberek emberét követő keszegek embere, akkor le tud győzni-e egy mindenhez értő újságírót? Férgek között figyeltük meg Áder köztársasági elnököt, miközben azt csinálja, amit a legjobban szeret.

Az alapötlet egyszerű volt és támadhatatlan: elmegyek, és úgy elverem Áder Jánost, mint szódás a lovát.

Az igazi persze ketrecharcban lett volna, de ezúttal horgászatról volt szó.

Kiderült ugyanis, hogy Áder elindul egy Szigetvár közelében rendezett versenyen, én meg éppen a közelben utónyaraltam. Horgászni prímán tudok - igaz nem békés halakra szoktam, de Áder puhány politikus, aki a nyolcvanas évek vége óta közpénzből él, én meg a versenyszféra neveltje vagyok, szóval az esélyek így is egyenlőek, gondoltam. A verseny arra is remek lehetőségnek tűnt, hogy meglessem, milyen az, amikor a zord köztársasági elnök elengedi magát, és azt csinálja, amit a legjobban szeret. Mármint nem a szocialisták fingatására gondolok, amit talán még szívesebben végignéztem volna, hanem a pecázásra. Azzal együtt, hogy mindent megadnék a frakkos Áder látványért, amint a pulpitusról pálca helyett kuttyogatófával vezényel Szili Katalinnak, aki allegretto eldurrogtatja Azucena áriáját a Trubadúrból.

A kupát a Domolos-Zsibót Horgászegyesület domolosi taván rendezték, ami egy patak elrekesztésével létrehozott, kellemesen kinéző, tíz hektár körüli víz.

Áder, a Keresztapa

A helyszínre érve az első dolog, amit kiderítettem, az volt, hogy a Halbányász Kupaként meghirdetett versenyt idáig Fidesz Kupának hívták, és már 16 éve rendezik, minden évben más vizen, nem meglepő módon pecakedvelő fideszes politkusoknak. Egy lelkes, etetőanyaggal borított informátor megsúgta, hogy Áder elnökként nem akart semmilyen, a Fideszről elnevezett rendezvényen részt venni, ezért ő kérte az átkeresztelést. Sőt sanszos, hogy ő maga találta ki a nevet is, mert az ő háromfős csapatát pont Halbányász SE-nek hívták. Az egyik csapattársa mégsem bányász, hanem Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés fideszes elnöke, aki kifinomult apróhalazó technikája mellett arról híres, hogy 11 megyei közgyűlési elnök kollégájával együtt ő is az Azori-szigetek luxusszállóiban tanulmányozta a magyar önkormányzati rendszert.

fotó (36)
Fotó: Junácski András

Elégedetten néztem be a büfé-ebédlőként is szolgáló lakodalmas sátorba, mert azt gondolom a kívülállók is sejtik, hogy egy horgászverseny lényege a sakálrészegség. Főleg egy testileg-lelkileg megterhelő, kétnapos, 4-4 órás fordulókkal megrendezett versenyé. Aki még nem látott kövér, pirosra égett embert csontkukacok közé zuhanni, az nem látott semmit!

Perzselően forró délután volt, de részeget meglepetésemre egyelőre nem láttam.

Vagy ponty, vagy semmi

Mivel, mint mondtam, nem vagyik echte békéshalazó, ezért mindent arra tettem fel, hogy egy úgynevezett match bottal, nehéz, de érzékeny úszóval messzire dobálva pontyokat és nagyobb keszegféléket fogok. Ez rizikós, ha a közelre horgászók sűrűn fogják az apróhalat, főleg, ha ügyesek, de úgy kalkuláltam, hogy az elnök miatt a TEK-es búvárok úgyis jó adag pontyot fognak betelepíteni, közvetlenül a verseny előtt. Az ilyen frissen szabadult tógazdasági pontyokat pedig elég könnyű megfogni. (Hogy nem volt teljes hülyeség a taktikám, arra a verseny után találtam bizonyítékot, egy cikkből ugyanis kiderült, hogy a 2011-es paksi Fidesz-kupa előtt 100 mázsa pontyot telepítettek be az Atomerőmű-tavakba és itt is volt valamennyi telepítés.)

Már gyülekeztek a versenyzők, az látszott rögtön, hogy a fideszes horgászokat szerencsére nem nyomorították meg az elmúlt válságos évek, az autópark elment volna egy Zürich-közeli tavon is. Épp azt néztem, hogy micsoda balfácán vezeti azt a csillogó selyemterepjárót, mikor a sofőr a legszebb álmaimat is meghaladva lassan áthajtott a csapattársa földre fektetett botján. Volt nagy nevetés, aztán meg még nagyobb, amikor kiderült, hogy a saját botja volt az.

Sokat interjúzott

Ádert egy fűzfa alatt találtam meg. "Véged van, mint a botos kölöntének" - gondoltam magamban, hiszen alig két órával voltunk az első forduló előtt, ahhoz viszont gyáva vagyok, hogy hangosan mondjak ilyeneket. Megkérdeztem Ádert, hogy pontyos-e a tó, mire kiderült, hogy előzetesen nem ismerte, de itt minden szembejövőt kikérdezett, így abszolút képben volt arról, hogy bármi esély csak spiccbottal, közelre apróhalazva kínálkozhat.

Vésztjósló hír volt, de nem baj, gondoltam, így legalább snecizni fog, míg én meglepetésre megtalálom a pontyokat.

Fura látvány volt, hogy egy elnököt nem vesznek körbe seggnyalók, de itt végül is mindenki a régi pecás haverja volt. TEK-esek sem nyüzsögtek körülötte, nemsokára megtudtam, hogy azért nem, mert ők is beszálltak a versenybe.

Langyos kezdet

Dögletes 40 fokban kezdődött az első forduló. A szomszédom a helyi csapat színeiben versenyző, testépítő kinézetű István volt, akiről hamar kiderült, hogy a környék egyetlen pergető horgásza, amellett, hogy nevelő a problémás gyerekek otthonában.

Simán tudtunk beszélgetni, mert a búvárok egyelőre nem hozták a pontyokat, a víz sekély volt és langyos, másfél óra alatt egyetlen kis dévérkeszeget fogtam, aztán átnéztem Áderhez. Spiccbottal próbált snecizni, közben folyamatosan dobálta a csontkukacot az úszó köré. Panaszkodott, hogy sneciből sincs rengeteg, és azok között is olyan sok a még a műfajhoz képet is apró hal, hogy a legtöbb egy szem csontit sem tud lenyelni. Az, hogy nem eteőanyagot, hanem kukacokat dobált, arra utalt, hogy keszegről álmodik, amit sátánian kinevettem, hiszen még távolból sem tudtam egynél többet fogni. Visszamentem a helyemre, őrülten koncentráltam, mire jött még egy keszeg, aztán egy kiló húszas ponty és éreztem, hogy enyém a világ.

Az enyém is volt, míg 5 perccel a vége előtt el nem kaptam egy csámborgót, aki ott kibicelt az elnök mögött, akihez 10 perccel a  távozásom után érkezett meg egy akkora keszegcsapat, hogy a verseny felétől folyamatosan fogta a dévért a lába elől. Lefújás után szörnyű balsejtelemmel indultam el felé, ami pompásan beigazolódott, Áder ugyanis 6,5 kilót fogott, bő öttel többet nálam.

Gyanús szolidság vacsora után

Majd vacsora után, az asztal alatt bosszút állok - gondoltam, de sajnos semmi ilyesmi nem történt. Én mondjuk közepesen részeg lettem, az elnök viszont evés után olyan hamar lepattant, hogy nem is találkoztunk. A hatalompárti horgászok pedig kifejezetten csalódást okoztak, mert vagy tényleg annyira szolidan vedeltek, amennyire látszott, vagy a környékbeli panziók szobáinak félhomályában intézték el a dolgot. Ennél pedig még én is többet szoktam kommunistázni. Az egyetlen izgalmat az okozta, hogy egy horgászfilmes föl akarta szedni a büfés lányát, de aztán sajnos ebből sem lett lökdösődés. Az is igaz, hogy másnap négykor kellett kelni, mert 5-kor már sorsolás volt.

Jó volt az idő, ezért nem mentem panzióba, hanem a tópartra feküdtem ki. Az etetőanyagra odagyűltek a pontyok, hangosabban locsogtak, mint a mázsás KDNP-s az élményfürdőben. Holnap visszavág a civil szféra - gondoltam és elaludtam.

Öröm a csúzlizás

Reggel tréfásan kezdődött a második forduló: irtózatos munkával meggyúrtam úgy hatvan darab szilva méretű etetőanyag-gombócot, a vonatkozó dudaszó után csúzlival egyenként belőttem őket 40 méterre, letöröltem az izzadtságot, megvártam a startot jelző dudát, majd konstatáltam, hogy hirtelen olyan viharos szél tört ránk, hogy nem tudok 20 méternél messzebb dobni.

A csúzlizás, ami horgászkörökben közönséges tevékenység, bennem mindig ábrándos emlékeket ébreszt, mert amikor életemben először csúzliztam, nem etetőanyag-gombócot, hanem ragasztóval összeragasztott élő légylárvákat lőttem ki. A legelső löketet gyakorlásképpen oldalra, a kiserdő felé lőttem el, ahonnan nemsokára kibukkant egy inkább nevető leány és a korántsem nevető hapsija, az arcán a ragacsos féregmasszával. Én csak azután mertem nevetni, miután az ártatlan, ámde kezében csúzlit lengető szomszédomat durván lelökte a székéről, majd a nője elrángatta.

Harc az elemekkel

Itt sajnos nem történt semmi ilyesmi, a pontyok cserében ugrándozni kezdtek az elérhetelenné vált etetésen. Be kell hoznom a mínusz öt kilót - gondoltam halálra váltan, bekevertem újabb két kiló etetőanyagot, és hiába szakadt el a csúzli gumija, a szélviharral dacolva kézzel bedobáltam, aztán óriási erőfesztések árán fogtam két nyamvadt keszeget a hegyi folyó erősségű szembeáramlásban, majd átnéztem Áderhez.

Hárfákkal kiegészített barokk kamarazenekar szólalt meg a mellkasomban, amikor kiderült, hogy semmit sem fogott, mert a szélrohamok lehetetlenné tették a spiccbotozást, rakós bottal meg nem akart birkózni a viharban, így csak egy közelre bedobott matchbot mögött kornyadozott.

Rémálom és vasakarat

Visszamásztam a helyemre, összeszedtem még két keszeget, lefújták a versenyt, elindultam Áder szektora felé, félúton találkoztam egy ismerőssel és összeomlottam. A végén fogott egy kettőhúszas pontyot szemben az én negyven dekányi keszegemmel! Úgy éreztem magam, mint Szekeres Imre, aminek haj helyett tévedésből lábujjakat ültettek a fejbőrébe.

mérlegelés
Fotó: Junácski András

Aztán kiderültek a részletek. Úgy fél órával a vége előtt mindketten ugyanarra gondoltunk, és hála istennek nem a pinára, hanem arra, hogy keszegből most már úgysem jöhet össze semmi érdemleges, nézzük meg a pontyot. De én nem bírtam 5 percnél tovább a csendes üldögélést a kukorica fölött, és visszatértem a több kapást ígérő csontkukachoz. Áder acélosan kitartott, csúzlizta a kukoricát és be is jött neki a kockáztatás.

Mínusz hét

Hát ez lett a jól kitalált projekt vége. Versenyszféra ide vagy oda, csúnyán kikaptam a szódás lovától összesen hét kilóval. És a legkevésbé sem ünnepeltem, hogy van olyan politkus, aki legalább egy nyálkás részterülethez látványosan ért.

A legjobb mégis a vége volt, az ebéd, az eredményhirdetés, és a díjkiosztó után, amikor a saját fülemmel hallottam, ahogy a köztársasági elnök kimondja azt, hogy "köszike". Ironikus értelemben, de akkor is!

Aztán, amikor egy, a színészcsapatban versenyző Trokán Péter által előadott sztorit úgy értettem, hogy a legphotosoposabb nevű fideszes, Láyer József exképviselő kurvákat vitt föl egy szobába, és a döbbent arcomat látva Ádernek kellett megmagyaráznia, hogy egyáltalán nem Láyer, hanem egy legendásan bohém színész volt a sztori főszereplője, éreztem, hogy a verseny túl sokat kivett belőlem, és távoztam.

A tanulság? A fideszesek remélem, csak azért nem ittak, mert megneszelték, hogy újságíró van a bokrok alatt, a köztársasági elnök meg tényleg ügyesen tud horgászni, amiből nem következik semmi, hacsak a globális felmelegedés miatt a Kárpát-medencét újra el nem önti a tenger.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!