Európa miatt kell az IMF-megállapodás
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
„Magyarországnak nem maga miatt van szüksége a megállapodásra, hanem az Európai Unió problémái miatt. Azért van szükség a megállapodásra, hogy Magyarország megvédje magát az Európát nyomasztó betegségtől" – mondta Orbán Viktor a parlamentben az IMF-megállapodásról.
Azt is mondta, hogy a kormány most alternatív javaslatot készít elő, ennek az alapja pedig a munkahelyvédelmi akcióterv támogatása lesz. Úgy vélte, hogy Magyarországnak az a jó megállapodás, amely minél több munkahelyet teremt.
Orbán szerint kormánya szakított azzal az előfelvetéssel, hogy Magyarország kicsi és erőtlen. Azt mondta, hogy Magyarország sikeres, „ma erősebb, nagyobb mozgástérrel rendelkezik, mint 2008-ban. Ezért nem is kell olyan megállapodást kötni". Szerinte most túljegyzik az államkötvényeket, ezért nincs szükség egy MSZP-IMF-típusú megállapodásra.
Pár éve úgy tűnt, hogy az EU mindenre a megoldás, de szerinte most inkább a probléma forrásának tűnik. Orbán szerint azért sem vagyunk könnyű helyzetben, mert „Európa, és azon belül is az eurózóna rossz bőrben van". Majd azzal vádolta az EU-t hogy nem tesz eleget a válság leküzdésére. Ezért ősszel arról is dönteni kell, milyen lépések kellenek ahhoz, hogy Európa válsága ne húzza le Magyarországot.
A jövő évi költségvetésnek része lesz a munkahelyvédelmi program. Orbán szerint a kormány ugyan sokat tett azért, hogy megvédje a hiteleseket a bankoktól, de még így is vannak szerinte visszaélések. Ezért javasolta, hogy állítsák fel a pénzügyi ombudsman intézményét. Megígérte, hogy 2014-ig a KDNP ötlete alapján bevezetik a családi adózást.
Új földtörvényt is alkotnak, amely gazdaközpontú lesz. Ősszel még megreformálják a rendőrséget, és befejezik az igazságügy átalakítását is, tovább az egészségügyet is megreformálják. Azt ígérte, hogy a 2014-es tanúv kezdetére már „a magyar észjárás szerint működő államszervezetünk lesz."
Orbán azt mondta, hogy az IMF ugyanazt követeli, mint 2008-ban az MSZP-től, a költségvetés kiadási oldalának visszafogását, hatszázmilliárdos megszorítást kér. Viszont sajnos nem tudja nyilvánosságra hozni az állítólagos követeléslistát, mert azt a dokumentumot nem ő írta.
A miniszterelnök visszautasította az azeri baltással kapcsolatos vádakat, mert szerinte kormánya erkölcsi, morális kérdésekben nem pénzügyi alapon hoz döntéseket. Magyarország szerinte morálisan és erkölcsösen járt el, mi több, ő maga „igazságos döntésnek" tartja Safarov kiadatását.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Orbán valójában csak az IMF-re akarja kenni a felelősséget saját gazdaságpolitikai hibái miatt. Az LMP vezérszónoka, Jávor Benedek pedig úgy vélte, Orbán beszédéből úgy tűnt, mintha az EU-nak kellene Magyarországhoz fordulnia segítségért, pedig Magyarország van válságban.
A szocialista Mesterházy Attila szerint Orbán elmulasztotta ismertetni azt a levelet, amire a fiktív IMF-követeléslistát alapozta, ha nincs ilyen papír, akkor szerinte a miniszterelnök szemérmetlenül hazudott. Ezután védelmébe vette a 2008-as megállapodást, amiből 6 milliárd eurót le se hívott a szocialista kormány.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt állította, hogy az IMF nem támogatja a gyerekek után járó adókedvezményt. Arra kérte Orbánt, hogy álljon ki a magyar emberekért. A kereszténydemokrata Harrach Péter úgy érezte, Orbán eszmei hátteret is adott a törvénykezési programhoz.