Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Beszüntették a tablettás abortuszt

2012.09.13. 07:34 Módosítva: 2012.09.13. 12:26
Felfüggesztette a tablettás terhességmegszakítást a Rózsakert Medical Center. Csermely Gyula, a magánvállalkozás tulajdonosa egy egészségpolitikai fórumon azzal indokolta a döntést, hogy szerinte a tabletta alkalmazhatóságával kapcsolatos politikai vitában eszközként használták intézményét.

A Népszabadság tudósítása szerint Csermely Gyula arról beszélt, hogy a Rózsakert Medical Center árbevételének alig egy százalékát adta a tablettás abortusz ellátás, ezért nekik semmiképpen sem éri meg, hogy a tablettáról zajló politikai vita kereszttüzében emlegessék a vállalkozást.

Magyarországon eddig ezen az egyetlen klinikán alkalmazták az abortusztablettát. A magáncég több száz ilyen beavatkozást végzett.

Néhány hete a Népszabadság birtokába került feljegyzésből derült ki, hogy a gyógyszeres abortusz betiltásának lehetőségeit kutatva a kormányzat azt is vizsgálja, hogy miként lehetne megszüntetni a tabletta alkalmazását a klinikán. Az intézményben az ÁNTSZ szakmai ellenőrzést végzett, amelynek keretében azt vizsgálták, megvannak-e a feltételei az abortusz elvégzésének, jogszerűen végez-e terhességmegszakítást a magánrendelő. Akkor a tiltás lehetőségeit vizsgáló jogász még arra jutott, bármit is találnak az ÁNTSZ ellenőrei, csak átmenetileg, néhány hétre-hónapra van lehetőség a hatósági felfüggesztésére. Erre nem került sor, de a klinika magától bedobta a törülközőt.

Az egészségügyi államtitkárságnak készített szakértői véleményből az is kiderült, hogy nincs jogi lehetőség a tabletta betiltására. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI–OGYI) regisztrálta az abortusztablettát, az alkalmazás kockázata, hosszú távú mellékhatásai miatt az eljárás engedélyezése máig nem történt meg. Hiába támogatja szakmai kollégiumi állásfoglalás hét éve a tabletta használatát Magyarországon is, a széles körű alkalmazásához májusig hiányzott a vegyület hazai gyógyszerhatósági regisztrációja. Ez az adminisztratív akadály ugyan elhárult, a tablettás terhességmegszakítás gyakorlati bevezetése mégis húzódik a kereszténydemokrata politikusok "aggályai" miatt.

A Rózsakert Medical Center 2010 óta végzett gyógyszeres úton is terhességmegszakítást a törvényi előírásoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően, közölte csütörtökön a magánklinika. Az eljárást több alkalommal a szakfelügyelet ellenőrizte és alátámasztotta, hogy a klinika azt a törvények betartásával, az előírásoknak megfelelően, hiánytalan orvosi dokumentációval, megfelelő módon teszi.

A klinika szerint az ÁNTSZ által kezdeményezett vizsgálatban semmi rendkívüli nincs, az az egészségügyi intézmények működése során a mindennapi ügymenet része, így az RMC készséggel állt és áll a jövőben is rendelkezésre. A Rózsakert Medical Center nem szeretne továbbra sem részt venni abban a vitában, amely arról szól, legyen-e a továbbiakban Magyarországon gyógyszeres terhességmegszakítás, vagy sem. A klinika kizárólag azt tartja fontosnak, hogy pácienseiket az orvostudomány legújabb fejlesztéseinek megfelelően lássák el és lehetőséget kínáljanak biztonságos eljárások közötti választásra, olvasható közleményükben.