Munkacsoport áll fel a családon belüli erőszak ügyében
Péntek esti közleményük szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombat délutánra egyeztetésre hívta a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjét, Halász Pálmát, az Élet-Érték Alapítvány elnökét, valamint a Fidesz női tagozatának képviselőit és Szabó Tímea LMP-s képviselőt.
A megbeszélés témája egy munkacsoport felállítása lesz, mely azt vizsgálja meg, hogy a büntető törvénykönyv (Btk.) szabályozása elegendő-e a kapcsolati erőszak büntetésére, valamint azt, hogy milyen egyéb eszközökkel lehet fellépni ilyen esetekben, beleértve a megelőzést, a nevelést és a felvilágosítást is - olvasható az Emmi közleményében.
A parlament hétfőről keddre virradó éjjel tárgyalta azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozta, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. Ennek érdekében a kezdeményező Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze.
A vitában felszólaló Varga István (Fidesz) egyebek között azt mondta: "azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".
Pénteken Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tárgyalt a Fidesz női tagozatának képviselőivel. Rogán Antal ezt követően sajtótájékoztatóján azt mondta: korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a Btk.-ban.