Rendőri védelem alatt az iszlámellenes film rendezője

2012.09.14. 06:22 Módosítva: 2012.09.14. 06:42

Rendőri védelem alá helyezték Los Angelesben a Mohamed prófétát gyalázó, az arab világban Amerika-ellenes tüntetéseket kiváltó amatőr film feltételezett producerét. A férfiról korábban kiderült, hogy nem zsidó vallású izraeli-amerikai ingatlan-befektető, hanem egyiptomi származású és kopt keresztény. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Nakoula Basseley Nakoula néven tartja számon a filmet készítő férfit, akit 2010-ben banki csalások miatt 21 havi szabadságvesztésre elítéltek, és akit feltételesen helyeztek szabadlábra. Korábban többször is összeütközésbe került a törvénnyel. Nakoula az elmúlt években a legkevesebb 17 nevet és álnevet használt.

Filmje miatt Líbiában rakétatámadás érte az USA bengázi konzulátusát és ott négyen, köztük a nagykövet is meghalt. A  film szerint a későbbi próféta kétes származású, aki nemi gerjedelmét hol férfiakkal, hol nőkkel, hol pedig kiskorúakkal csillapította és aki Isten és a saját maga szerezte Korán nevében kínoztatott és gyilkoltatott meg embereket. Az iszlám tiltja Allah és Mohamed képi ábrázolását, ezért önmagában már a film elkészítése is tudatos provokációnak számít.A filmben szereplő színészek közül többen azt közölték: megtévesztették őke. A valójában Mohamedet megtestesítő karakter még George néven szerepelt. Többen azt állították, hogy a szövegüket, amelyben eredetileg nem szerepeltek az iszlámra való utalások, a forgatás közben drasztikusan átírták.