Uzsora bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság két, Ózdon elfogott embert. A 46 éves férfi és a 32 éves nő a város peremkerületében egy kis élelmiszerboltot üzemeltetett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
A gyanúsítottak az üzletben vásárló rászorultaknak 50-100 százalékos kamattal kölcsönöztek. Nem készpénzt adtak nekik, hanem különböző keretösszegeket határoztak meg számukra, amelyeket levásárolhattak az élelmiszerboltban. Az elkövetők amellett, hogy a vásárlások összegét kamattal növelték, az élelmiszereket is drágán értékesítették, volt, hogy az átlagos bolti ár négyszereséért.
Amikor az adósok nem tudtak, vagy már nem akartak fizetni, őket vagy családtagjaikat veréssel fenyegették meg, mi több, verőlegényt is foglalkoztattak.
Az uzsorázó párt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a náluk tartott házkutatáskor több mint másfél millió forintnyi készpénz, valamint a tartozásokat nyilvántartó feljegyzéseket, különböző szerződéseket és iratokat, továbbá kábítószergyanús anyagokat foglaltak le a rendőrök - tette hozzá Gaskó Bertalan.