Móric
9 °C
15 °C

Fényes nappal öltek az autóút mellett

2012.09.26. 16:51

A gödöllői Szent István Egyetem alkalmazottja volt az a fiatal nő, akit hétfő délután holtan találtak Domonyvölgytől egy kilométerre, egy mezőn, a 3-as főút mellett. A rendőrség egy 18-25 év közötti, rövid, szőkésbarna hajú férfit gyanúsít a gyilkosság elkövetésével. A holtan talált nő a második ember volt, akit aznap megtámadott a férfi, de az első nőnek szerencsére sikerült elmenekülnie.

A holtan talált nő az egyetem gazdasági főigazgatóságán dolgozott. Az egyetemen, az irodája előtt, a folyósóra kitett fényképpel és mécsesekkel emlékeztek meg róla a kollégái és barátai. Az egyetem bejáratánál szerda délelőtt még nem volt kint a fekete zászló, de már készültek a felhúzására.

Az egyetemen dolgozók szerint az áldozat gyakran közlekedett kocsival. A feltételezések szerint hétfőn az egyetemet elhagyva a 3-as főútra rávezető kereszteződésénél a nő megállt az elsőbbségadás kötelező táblánál. Valószínűleg itt ugrott be a támadó a nő autójába, és arra kényszerítette, hogy kövesse az utasításait. A helyszín körül több ponton is kamerák vannak, de a kamerák elhelyezkedése miatt nem lehet megmondani biztosan, hogy rögzítettek-e valamit, vagy sem.

A Szent István Egyetem (SZIE) munkatársai szerint a támadás helyszínén rendszeres a kocsisor, mert várni kell a kanyarodás előtt. A feltételezett elkövető nem sokkal korábban, az egyetemi sportcsarnok parkolójánál, egy másik autóba is be akart szállni. A két helyszín között alig 200 méter a távolság. Az először megtámadott nőt megtaláltuk, de nem nyilatkozhatott.

A sportcsarnok parkolója az egyik egyetemi dolgozó szerint „viszonylag félreeső hely”, ezért próbálkozhatott ott a támadó. Úgy tudjuk, hogy a kiszemelt áldozata sikoltozni kezdett, és sikerült kiszorítania a férfit az autójából. A nő később a rendőrségen feljelentést tett.

Az első támadás hétfőn délután három óra körül történt, az elkövető valószínűleg azonnal újra próbálkozott.

A végül meggyilkolt áldozat egy sárga Opel Corsával közlekedett, ebbe szállt be a támadó. A férfi vagy kiszorította a nőt a kormány mögül, vagy arra kényszerítette őt, hogy induljon el a 3-as főúton Aszód felé.

Néhány kilométer után, Domonyvölgyet elhagyva a kocsi letért a főútról egy mellékútra, majd egy, a főúthoz közel eső mezőre hajtott. Nem lehet tudni pontosan mi történt, de az áldozatot ezen a mezőn találták meg hétfőn a rendőrök, és szerdán a főúttól 90 méterre még mindig látható volt egy vérfolt nyoma a földön, ahol a holttest feküdt. A tragédiára mécsesek és virágcsokrok emlékeztetnek.

A helyi Kisbagi csárda alkalmazottai szerint a rendőrök hétfő délután a helyszínelés idejére mindkét végén lezárták a mezőhöz vezető mellékutat.

A rendőrség eddig nem adott tájékoztatást a feltételezett elkövető személyazonosságáról. Keddi közleményükben olyan szemtanúkat kerestek, akik a sárga Opel Corsát láthattak a 3-as főúton, Gödöllő és Emőd között hétfőn késő délután vagy kora este. Az autó „több esetben megszegte a közlekedési szabályokat, és a közlekedésbiztonságot veszélyeztetve közlekedett”. A SZIE alkalmazottai szerint az autót hétfőn fél hatkor a Gödöllőtől alig 30 kilométerre fekvő Hatvannál látták, de azt nem a tulajdonosa vezette.

A támadás indítéka ismeretlen. Az áldozat holttestét egy olyan helyen találták meg, amire tisztán rálátni a főútról, feltételezhető, hogy a tettes nem ügyelt a rejtőzködésre.

A Szent István Egyetemen megdöbbentek. Az áldozat személyazonosságáról hivatalosan nem nyilatkozhattak. Kérdésünkre megerősítették, hogy egy nappal a gyilkosság után, kiadtak egy figyelmeztető körlevelet a hallgatóknak. Ebben „az elmúlt napokban történt tragikus események miatt fokozott óvatosságra” intették őket.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport